Az autóipar hímes tojásai

Húsvéti tojás helyett következzenek most a hímes autók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aki megakadt esetleg a tojásfestésben, ihletet meríthet az autóipar úgynevezett art car gyöngyszemei közül is!

Sajnos megbolondult világunkban nem biztos, hogy a locsolók eljutnak kedveskedni a hölgyekhez, így a hímes tojásoknak is lőttek. Hézagpótlónak következzen néhány art car, ami talán felidézi a hímes tojások látványát. Hogy mi is az az art car? Nos, ezt a jelzőt sokféle járműre rá lehetne aggatni, most maradjunk a gyári, félgyári, vagy csak szimplán híres autóknál, amelyek a gyári fényezésük helyett valamiféle művészi kompozíciót kaptak. Értsd, tarkára pingálták őket.

Úgy vélem, a BMW a leghíresebb ebben a műfajban, hiszen már legendássá vált art car flottát tud felmutatni, de azért akad néhány más márka is, ahol érdemes körülnézni ilyen autók után kutatva.

Kezdjük akkor talán a legszorgalmasabb art car márkával, a BMW-vel. Összesen 18 bajor gépet pingáltak ki különböző művészek, de hozzá kell tenni, hogy 19 art car projektet lehet összeszámolni a BMW-nél. Ugyanis 2009-ben Robin Rhode nem egy autót festett ki, csupán egy Z4 segítségével festett vászonra. Egészen pontosan a vásznon, festékes gumikkal átgurulgatva nyerte el végső formáját az alkotás. Nagyon nehéz tehát 18 autó közül kiválasztani egyet, hiszen külön cikket érdemelnének ezek a járgányok. Azért törekedtem arra, hogy a leginkább húsvéti hangulatút válasszam. Szerintem ez az Andy Warhol féle M1-es. A BMW ART Car projektje egyébként egészen 1975-re nyúlik vissza Legelőször egy 3.0 CSL kapott új köntöst Alexander Calder keze munkáját dicsérve, ám négy évvel később a bajorok nem mást kértek fel, mint a Pop Art legismertebb alakját, Andy Warholt. A művész nem tökölt sokat, fél óra alatt végzett az M1-es modellen, de a végeredmény egyáltalán nem kelt összecsapott hatást. Kimondottan vidám hangulatú lett az élénk színektől, akárcsak egy hímes tojás. Ha már a BMW-vel kezdtem, akkor a Rolls Royce legyen a következő, hiszen a BMW szárnyai alatt működő luxusautó márka sem vonhatta ki magát az extrém művészeti megnyilvánulások alól. Pedig lehet, hogy Bradley Theodore alkotása nélkül is ugyanolyan boldogok maradtak volna. Persze nem tisztem ítélkezni, de abban biztos vagyok, hogy amit az imént említett kortárs művész létrehozott, annak láttán megremegett néhány Rolls alkalmazott szeme héja. A művész ugyanis szabad kezet kapott, de nem a gyártól. Csupán az autó tulajdonosától, hogy saját ízlése szerint alakítsa át az autó színét. A végeredményt az alábbi képeken láthatjátok. Azért a tulajt sem ejtették a fejére, hiszen egy fóliára készült az alkotás, ha megunja, egyszerűen csak leszedeti és alatta ott vár majd rá az eredeti fényezés. A brit luxusautó után következzen egy olasz sportkocsi, ám Warhol szelleme továbbra is marad. Ugyanis a most következő Lamborghini Aventadort egy 19 éves kaliforniai srác díszítette, akire nem titkoltan óriási hatást gyakorolt Warhol művészete. Skyler Grey egy street art művész, vagy kevésbé elegánsan fogalmazva egy graffitis, az Aventador fényezése tehát ezt a stílust tükrözi. Grey igyekezett azokat a színeket használni, amik a Lamborghini gyári palettáján is szerepelnek, természetesen emészthető mértékben keverve a színeket és ábrákat. Az alkotásához többféle festékszórót használt és persze festősablont is, hiszen a bikák vonalait nem szabad kézzel húzta meg. A sportautó oldalain egy kisebb csordányi bika feltűnik, sőt, az utastérben még egy stilizált, kissé rajzfilmes példány is. Az autót már meg is vásárolta egy műgyűjtő, azonban azt nem árulták el, hogy mennyit fizetett érte.
Hirdetés
Ismét maradjunk konszernen belül, hiszen a Volkswagen Arteonból is létezik egy igazán színes változat. Persze ez nem igazán híres, ám ez abból is adódik, hogy még nagyon fiatal típus a VW limuzinja. Ráadásul ez egy egészen izmos autó, alkotásának célja is inkább technikai jellegű, a figyelemfelkeltő fényezés pedig csak a hab a tortán. Szóval nem egy vérbeli art car, annál inkább tekinthető sportautónak. A márka ausztrál leányvállalata alkotta meg az autót, amelynek dizájnját szintén egy street art művész, Simon Murray álmodta meg. Még a nevét is átszabták kicsit, ami nem csoda, hiszen az ART3on kétliteres TSI motorját a gyári 280 helyett 483 lóerősre gyúrták, a nyomatéka pedig 350-ről 600 Nm-re nőtt. Megérdemli tehát a megkülönböztető jelzést, főleg, hogy a Sydney közelében található Luddenham versenypályán 3,9 másodperc alatt gyorsult 100 km/h-ra. Még mindig konszernen belül a négykarikás márkára vessük tekintetünket, ugyanis az Audinál is rá lehet akadni kipingált autókra. Például a Nagy-Britannia egyik leghíresebb kortárs művésze, Damien Hirst nevével fémjelzett Audi A1-esre. A kisautót még az előző évtized elején dekorálták ki, nem is akárhogyan. A művész a gloucestershire-i műtermében forgófestéssel vitte fel a színeket. Biztosan sokan emlékeztek még, amikor gyerekkorotokban a strandokon vagy nagyobb utcai vásárokon egy forgó lapra lehetett festéket önteni és így mindenki egyedi „festménnyel” gazdagodott, aki befizetett erre a mókára. Nos, Hirst is hasonló módszerrel dolgozott, ráadásul az egyedi Audit jótékony célokra ajánlották fel. Elton John AIDS Alapítványa kapta azt a 350 ezer fontot, amelyet az aukción értékesített autóért adtak, ami körülbelül 140 millió forintnak felel meg. Nos, ezek a húsvéti tojásnak is beillő autók jutottak először eszembe, de ugyanúgy illene ide a Lexus nemrégiben kitetovált UX modellje is, vagy épp a Citroën 2CV vagy a Mehari különleges változatai. Szóval a kommentek között nyugodtan bővítsétek a listát azokkal az autókkal, amelyek szerintetek a húsvéti tojásfestést megihletnék.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.04.11. at 10:14
    Permalink

    A poszt zseniális, teljesen jó ötlet húsvétra! Egy pár emlékezetes verda még nekem is eszembe jutna, természetesen a Mercedes sem maradt le az ötletről, és akad pár Art Carja, de az igazi a BMW “nagy négyese”. Egyébként pont az Art Car sorozatról volt egy tárlat Münchenben amikor tavalyelőtt arra jártam ( http://egzostive.com/bmw-world-2018/ ). Elhoztak vagy 8 autót (köztük az első “nagy négyest” amiben Warhol is szerepelt).
    Warhol autója szerintem zseniális, a fotón nem annyira jön le, de minden szögből más, pl van olyan sarok ahonnan piros nem is látszik, szerintem ideális sportriporterek megtrollkodására, amellett hogy jól is néz ki 🙂

    • 2020.04.11. at 10:24
      Permalink

      Külön oltárt kapott Hervé Poulain akinek a nevéhez főződött a projekt. Ő egy műkereskedő autóőrült volt (versenyzett is egyik másikkal, persze nem ő volt a húzónév a triójában, 77-ben 9-ik lett egy 320i-vel), műértőként most is aktív pl a februári Rétromobile zászlóshajó aukcióját ő vezényelte le. Pont Párizsban állították ki a McLaren standján Poulain F1 GTR-jét (http://egzostive.com/retromobile-2020-manufacturers-pt1/), bár ez nem annyira húsvéti festésű.

Vélemény, hozzászólás?