Az egyik új Ford menő, a másik meg tolóajtós

Ford EcoSport és Tourneo Courier premier Genfben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európának is bemutatkozott az EcoSport vagány városi crossover, míg a Tourneo Courier szintén Fiesta-alapú, de egyterűs kis célszerszám.

Néhány új képet tudunk mutatni a galériában arról az EcoSport városi kis crossoverről, mely európai változatával hivatalosan, a nagyérdemű számára is megtekinthetően és megtapogathatóan a Genfi Autószalonon debütált, s amelyről ebben a cikkben lényegében megírtuk már a legfontosabb tudnivalókat. A Kuga nem Európában, nem is Észak-, hanem Dél-Amerikában, Brazíliában tervezett öccse terepjárós módira a hátán hordja a pótkerekét, csomagtérajtaja a jobb oldali lámpából nyitható, alapja a Fiesta, de annál hasmagassága és üléspozíciója is magasabb. Orrában 3 hengeres, 1,0 literes, 125 lovas EcoBoost turbós vagy 4 hengeres, 1,5 literes szívó benzines, illetve ezek dízel alternatívájaként 1,6 literes TDCi motor dolgozhat 90 lóerővel, összkerékhajtás nem valószínű - további részletekkel vélhetően majd a modell - egyelőre ismeretlen dátumú - hazai bemutatójakor szolgálhatunk.
Hirdetés
A Ford másik genfi újdonsága a leghamarabb jövő év elejére várható Tourneo Courier, a szintén Fiesta-alapú kisegyterű tolóajtóval, tehát olyan praktikus megoldással, amint amilyennel az Év Autója-választáson negyedik B-Max is büszkélkedik. A Renault Kangoo-rivális Tourneo család mondjuk hagyományos B-oszloppal jön. A Courier a korábban már látott (Focus-padlós) Connect/Grand Connect párosnál, pláne az akár 9 ülésesként is rendelhető Customnál sokkal rövidebb (4,16 kontra 4,42-4,82 és 4,97-5,34 m), csomagtartója is kisebb, s maximum ötszemélyes lehet. Motorterébe ő is megkapja majd a jolly joker, Év Motorja címmel is kitüntetett 3 háromhengeres EcoBoostot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?