Az érdekesség kedvéért – Hyundai Veloster

Kevés annyira érdekes autó került piacra, mint a Hyundai Veloster, persze minden kornak megvoltak a maga különcei. A Veloster éppen azért érdekes, mert nagyjából semmi nem indokolja azt, ami vele történt, és hozzá hasonló modellt sem találhatunk a történelemben. A háromajtós kifejezés ebben az esetben kissé átértékelődik, ugyanis a Velosternek csupán oldalajtóból van három, vagyis a csomagtérfedél számolandó a negyediknek. Hogy van ez?

Felemás a karosszéria, bal oldalon egy, jobb oldalon két ajtaja van. Pusztán az érdekesség kedvéért, és közben az egész tök jól néz ki.

Furcsa átmenet egy ötajtós és egy háromajtós kompakt között, kicsit shooting brake, kicsit semmihez sem hasonlítható a karosszéria formája. Annyi biztos, hogy kellőképpen sportosra sikerült ahhoz, hogy aki szemében egy kupé a szép autó, annak a Velosterben is legyen, ami megtetszik. Nekem bejön, hogy ennyire lapos és látszólag hosszú az orra és a kerekeit is egészen kitolták a sarkokig. Nem a fehér szín áll neki a legjobban, de talán teljesen mindegy, milyenre fényezik, ez mindig különleges lesz. Emlékszem, erre már 2011-es megjelenésekor is nagyon furcsán nézett mindenki, és ezt a piac is igazolta, nem mindig sül el jól az érdekes koncepció. De ez is piacfüggő, Európában nem lett túl nagy sikere, a második generációt mégis megcsinálták, mert Amerikában például imádták a vásárlók. Na, nekik most van belőle 275 lóerős sportváltozat is, hozzánk egyáltalán nem is érkezik. Ebből az első generációs Velosterből a Sport csupán az egyik felszereltségi szintet jelentette. Ez itt egy Sport Plus, és tulajdonképpen benne van minden, ami elérhető volt hozzá, ez panoráma tetőablakot, 18 colos felniket és teljes bőr belsőt jelent. Egészen olyan, mintha egy korabeli tesztautóhoz lenne szerencsénk, jellemzően csak a bemutatóautókat szerelik fel ennyire, épp egy Hyundai esetén kevés a tetőig mindennel felszerelt változat. Nem is hazai autóról van szó, Ausztriából érkezett, és olyan utólagos felszerelés is van benne, mint az ülésfűtés, mivel a gyári bőrüléshez olyat nem adott a Hyundai.

Kellemes az utastér hangulata, az üvegtető miatt még szórt fényben is nagyon sok fény jut be.

Miután hosszú a hátsó szélvédő, egészen a hátsó utasok feje fölé ér, pont olyan hatást kelt a napfénytető, mintha az autó teljes hosszában végigérne. Kulcs nélküli a nyitás és az indítás is, 2011-ben ez még nem volt annyira elterjedt, nagy dolog, hogy már ide is bekerült. Felnyitva a hosszú bal oldali ajtót kényelmes a beszállás, csak a tetőablak kerete miatt a hajam már beleér a tetőbe, itt ütközik ki a sportosan alacsony tető. Ehhez képest nem lehet eléggé alacsonyra állítani az ülést, viszont ha picit lejjebb csúszok a bőrülésben, máris jó a helykínálat.

Nagyon érdekes, hogy bár hátul végtelenül szűknek tűnik, magasságban több a hely, mint elöl.

Hosszú távon sem panaszkodnék, ha nem tűz be a nap a hátsó ablakon. Érintőképernyős és navigációs a multimédia fejegysége, látványos a sofőr felé meredő két körműszer, az anyagok pedig tipikusan koreaiak, nem igazán kellemesek. Ezzel együtt a 9 éves autóban minden jó állapotú, és csak itt-ott szólalnak meg kárpitelemek kanyarodáskor, szóval összességében nem rossz a helyzet. A karosszéria merevségének sem a felemás ajtómegoldás, sem az üvegtető nem tesz jót, és ott vannak még a 18 colos kerekek is, úgyhogy csoda, hogy csak néha hallani motoszkálást bent. Bár sportosnak tűnik, nem sok a különbség technikailag egy korabeli i30-hoz képest. Futóműve teljesen hagyományos, elöl McPherson, hátul csatolt lengőkar, de az alacsony felépítéshez és a szerény tömeghez ebben az esetben nincs is szükség komolyabbra. Motorja is szívó 1,6-os, ami 140 lóerőt teljesít, váltója pedig hatfokozatú duplakuplungos automata. Ezen a ponton ma a Hyundai nem teljesít túl jól, az új modellekhez furcsán hangolják hozzá a váltót, itt semmit nem érezni a zavaró tényezőkből, hibátlanul és gyorsan működik. Hagyja forogni a szívómotort és kellően gyorsan vált vissza, ha arra kerül sor, erőből valahogy sosem éreztem hiányt. Nem sportautó, mégis nagyot lehet vele kanyarodni, ami persze a Continental sportgumiknak is az érdeme, de nem dől a karosszéria és nem is tántorog a futómű, ami viszont mindenképp a fejlesztőknek köszönhető. A felemás karosszéria jobb oldalán lévő két ajtókilincseit is úgy osztották le, hogy csak egynek tűnjön, a hátsót gondosan elrejtették. Ez jót tesz a dizájnnak és a gyerekeknek is jó élmény, van egy titkos ajtajuk a hátsó sorhoz, így a Veloster maradandó élmény lehet a kisebbek számára is. Csomagtere 320 literes, nem túl sok, de belefér, ami kell egy mindennap használatos autóba, vezetése nagyon könnyed, pihentető, hangulatában mégis van valami megragadó.

Jó ránézni, és jó vezetni is.

Fogyasztása 9 liter alatt alakul, ami egy egyszerű szívómotoros automata váltós kocsitól nagyjából elfogadható, ennek az a lényege, hogy kényelmes legyen vezetni, amit maximálisan tud is. Hozzá hasonló jelenleg nincs a Használtautó.hu kínálatában, így értékét belőni is nehéz, valamint a rá való kereslet és a potenciális vásárlók köre is meglehetősen szűk. Egy ilyen Veloster arra jó, hogy mosolyt tudjon csalni az ember arcára minden nap, pusztán azzal, ahogy kinéz, a kényelmi extráival pedig kicsit könnyebbé is teszi a mindennapokat.