Az Év autói a Top Gear szerint

Top Gear Top 10

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A világ talán legismertebb autós tévéműsora, a Top Gear Év autója 2010 választását nem a Nissan Leaf nyerte. Egy francia modell vitte el a pálmát. Igen, jól írtuk, egy francia a legjobb a britek szerint!

Ha akarnánk, szinte folyamatosan cikkezhetnénk arról, hogy melyik autó, melyik országban, milyen díjat nyert. A klasszikus Év autója választásra persze mindenki odafigyel, hiszen Európában évtizedes hagyománya van ennek az elismerésnek, ám tőlünk nyugatabbra bevett dolog, hogy a legtekintélyesebb szaklapok, magazinok, és az utóbbi időben már az elektronikus autós média képviselői is szavazásokat tartanak - szinte minden hétre jut valami esemény. A világ talán legismertebb televíziós autós műsora, a BBC-féle Top Gear is összeállította a saját tízes listáját, kilenc kategóriában, és egy abszolút győztessel. Óriási meglepetésre a Citroën DS3 végzett az első helyen - francia autótól ez kisebb csodának számít a szigetországban, ráadásul a győzelem kettős, mert a DS3 egyben a legjobb kisautónak járó elismerést is besöpörte. Az alábbi táblázatban megtekinthetők a további nyertesek, továbbá a három műsorvezető - Jeremy Clarkson, James May, Richard Hammond - privát kedvencei.
2010 hiperautója Koenigsegg Agera
2010 kabriója Maserati GranCabrio
2010 GT autója Bentley Continental GT
2010 sportos kompaktja Volkswagen Golf R
2010 családi autója BMW 520d Touring
2010 motorja FIAT TwinAir
2010 kupéja Peugeot RCZ
2010 luxusautója Jaguar XJ
2010 kisautója Citroën DS3
Top Gear abszolút győztes Citroën DS3
Jeremey Clarkson kedvence Pagani Zonda R
James May kedvence Bugatti Veyron SuperSport
Richard Hammond kedvence Porsche 911 GT2 RS
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?