Az Év haszonjárműve díjat a FIAT Dobló vihette haza

Év haszonjárműve 2011 díjat nyert a FIAT Dobló Cargo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 24 országból érkezett, neves szakírókból álló zsűri az új FIAT Dobló Cargónak ítélte oda a 2011-es Nemzetközi Év Haszongépjárműve díjat.


A zsűri a lehetséges 168-ból 128 ponttal az új FIAT Dobló Cargónak ítélte a 2011-es Nemzetközi Év Haszongépjárműve díjat. A rangos elismerésben részesült modell formaterve sok szempontból lenyűgözte az értékelőket, de ezek közül is a felvonultatott karosszéria- és raktérváltozatok száma volt a legjelentősebb. A Dobló kínálata a hosszú tengelytávú, emelt tetejű modell mellett vontató padlólemezes és kisteherautó változatokat is tartalmaz.
A zsűrire a külcsín mellett a gazdag, többek között a turbófeltöltéses földgáz, valamint az elektromos hajtást is felvonultató motorpaletta is nagy hatást tett. Ezen felül a Dobló különféle változatainak vezetési élményét és magas szintű kényelmét ugyancsak nagyra értékeltük. - hangsúlyozta a díj átadásánál Pieter Wieman, az Év Haszongépjárműve díj zsűrijének elnöke.
Az új Dobló Cargo rendkívül innovatív jármű. Kategóriájában a Dobló kínálja a legváltozatosabb felépítményeket, a legalacsonyabb károsanyag-kibocsátást, valamint a legfejlettebb technológiát. Ez a díj erőfeszítéseink elismerés, igazolja a modell innovatív mivoltát, és a vásárlók igényeinek változására adott válaszaink helyességét. - köszönte meg a díjat Lorenzo Sistino, a FIAT Commercial elnök-vezérigazgatója.
Az új Dobló Cargo a haszongépjármű kategória első olyan képviselője, melyet a kompakt külső méreteket meghazudtoló raktérkapacitás és terhelhetőség jellemez. Ugyanakkor rendkívül takarékos és környezetbarát, és többek között eme tulajdonságai miatt a FIAT Professional új modellje az első, egyben az egyetlen a kategóriájában, mely igazi változást hozott a személyautó-alapú haszonjárművekhez képest. Ez a jármű már a kezdetektől fogva valódi áruszállítónak készült: sokféle felszereltségének, tíz eltérő karosszériaváltozatának, valamint a karosszériaváltozatok, oldal- és hátsó ajtók, illetve a különféle motorok szabad variálhatóságának köszönhetően, összesen több mint ötszázféle verzióban kapható. A Dobló túlzás nélkül bármilyen munkakörnyezetben megtalálja és megállja a helyét; ideális választás a naponta sok-sok órát a járműben töltő hivatásos sofőrök számára, akik sok megállással és elindulással járó városi utakra, vagy gyors, városok közötti ingázásokra egyaránt használhatják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?