Az I. BMW JazzFest fellépője zenés vizitet tartott

Jazz zenével gyógyítottak a Gyermekklinikán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Munich Jazz Agents elnevezésű formáció zenével lepte meg a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika kis betegeit.

Zenés vizitet tartott a Munich Jazz Agents nevű német jazz zenekar a SOTE II. számú, Tűzoltó utcai gyermekklinikáján. A Münchenben alakult négytagú formáció az I. BMW JazzFest elnevezésű német jazznap alkalmából érkezett Budapestre, és a BMW Magyarország kérésére látogatott el a kórházba, hogy ott pár dalt eljátszva szórakoztassa a súlyosan beteg gyermekeket. A három kórteremben előadott rövid műsor nagy sikert aratott a kicsik és a szülök körében, és a kórház dolgozói is nagy örömmel fogadták a rendhagyó látogatókat. Marcin Wright, a Munich Jazz Agents klarinétosa a következőket nyilatkozta a zenés vizit után: „Megtiszteltetés volt számunkra egy gyermekkórházban játszani. Ezek a bátor kicsik minden kemény megpróbáltatásuk ellenére is képesek őszintén mosolyogni, ami bizonyítja, hogy mennyi támogatást kapnak a szülőktől, valamint az itt dolgozó orvosoktól. Megtisztelő, hogy adhattunk nekik az időnkből” – mondta el a művész.
Henning Putzke, a BMW Magyarország ügyvezetője elmondta: „Igyekszünk lehetőségeinkhez képest minél többet segíteni a kis betegeknek, nemcsak anyagi támogatásokkal, hanem olyan programokkal is, amelyek kiszakítják őket a megszokott kórházi környezetükből. Őszintén reméljük, hogy maradandó élményt okozhattunk a gyerekeknek és szüleiknek ezzel a rendhagyó koncerttel.” Az ügyvezető hozzátette, hogy a programok folytatódnak, hiszen a hétvégén a 12 órás versenyre viszik őket a Hungaroringre, immáron második alkalommal. A BMW Magyarország és a SOTE együttműködése tavaly tavasszal vette kezdetét, amikor a bajor gyártó hazai leányvállalata a MINI márka megalakulásának 50. évfordulója alkalmából egy vérszállító autót, majd később egy BMW motorkerékpárt bocsátott a kórház rendelkezésére, féléves használatra. Az együttműködés később a BMW Golf Kupa nevezési díjainak felajánlásával folytatódott, majd a kis betegek kilátogathattak a Hungaroringen rendezett tavalyi 12 órás versenyre is, amely sokuk számára jelentett hatalmas élményt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?