Az inspiráció forrása: az Infiniti Qs Inspiration

Sanghajban debütál az új Infiniti Qs Inspiration

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal a hagyományos vonal a menő: háromdobozos szedánnal érkezik Kínába az Infiniti – bár egy kis csavarral.

Az elektromos korszakot meglovagolva az Infiniti elektromos összkerékhajtású (e-AWD), magas vezetési élményt kínáló sportszedánnal mutatkozik be az idei Sanghaji Autószalonon. A dizájnt nézve a hagyományos háromdobozos vonalvezetésbe sikerült némi finomságot csempészni, de a márkára jellemző erőteljes vonások még így is tettenérhetők. Mindenesetre az idén 30. születésnapját ünneplő Infiniti modellválasztékának 1989 óta szerves részét képezik a szedánok – gondoljunk csak a Q45-re -, így mindenképpen érdekes újításokra számíthatunk. Emellett a márka 2021-ig összes modelljét piacra dobná elektromos kivitelben, és az első teljesen elektromos jármű érkezése is tervbe van véve.
Hirdetés
Ami az Infiniti Qs Inspiration-t illeti, kicsit magasabb egy tipikus szedánnál, továbbá a vezetési pozíció SUV-szerű magasságokba emelhető. Köszönhető ez annak, hogy a SUV-ok jelenleg igen erős kihívói a szedánoknak, a tervezők igyekeztek beépíteni néhány SUV-ra jellemző elemet is. Igaz, hogy az autó belsejéről még nincsenek képek, de a gyártó elmondása szerint a minimalista dizájnra törekedtek. A belső tér két zónára osztható: egy a vezetőre koncentrál, míg a másik az utasok kényelmére.
„Az Infiniti már 30 éve építi hírnevét az új technológiák bevezetésével, amelyek élvezetet nyújtanak és bizalmat kínálnak a vezetőknek. Az elektromos-éra lehetőséget ad arra, hogy újradefiniáljuk magunkat, mint innovatív megoldásokat kereső márka, amely kész gyorsan és határozottan lépni ebben az izgalmas, illetve növekvő piaci szegmensben.” – mondta Christian Meunier, az Infiniti elnöke.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.04.16. at 08:28
    Permalink

    Ebben semmi inspirációt nem látok, sőt ez az utolsó ami az eszembe jut róla.

    Egyelőre nekem nagyon úgy tűnik, Habib nem nagyon tesz le semmi értkelhetőt az Infinitinél, és más sem tudta eddig pótolni Shiro Nakamurát (érdemes megnézni az infiniti Essence-et).

Vélemény, hozzászólás?