Az ország, ahol nincs adó, a benzin pedig 150 forintba kerül

Ománban is drágább a dízel, mint a benzin, nem is nagyon veszik azt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A héten Ománban, az Arab-félsziget leginkább keleti és egyben leginkább biztonságosnak mondott államában volt a Lexus LS bemutatója. Hamarosan jön utóbbi is, de előbb még néhány kép és infó a helyről.


Olyan különleges az új Lexus LS, hogy helyszínből is különlegeset kívánt bemutatójához a Lexus. A szokásosnak tekinthető európai helyszínek helyett egy még nem vészesen távoli arab országba, a függetlenségét 1970-ben elnyerő Ománba vitte az autót és az újságírókat.
A Magyarországénál háromszor nagyobb területű, de zömében sivatagos ország lakossága alig több mint harmada hazánkénak. Mivel az ország területének kevesebb mint 1%-a alkalmas művelésre a vízhiány miatt, leginkább datolyát, banánt, citromot és zöldséget termesztenek, valamint tevéket és szarvasmarhákat tenyésztenek. Van viszont egy elég komoly exportcikkünk, a nyersolaj, aminek köszönhetően az egy főre jutó GDP 2012-ben a 22 ezer dollárt is elérte, de még tavaly is közel 15 ezer dollár volt - összevetésként hazánkban 12 665 dollár a tavalyi adat. Alapvető különbség azonban, hogy a jövedelmek adómentesek Ománban, amiért az ország kegyetlen klímája ellenére is igen népszerű. Nyáron nem ritka az 50 Celsius fok, de télen is előfordulhat 30. Eső nagyon ritkán van, előfordul, hogy egy évig nincs. Mi épp kifogtunk egyet, komoly villámlásokkal, de azért egy közepes alföldi viharhoz mérten is enyhe volt. Veszélyesnek persze veszélyes az utakon, mert a vízelvezetés nemigen megoldott, ezért mindenki nagyon óvatos. A csupán az eső miatti vészvillogás és ködzárófény-használat náluk is megy.
Az abszolút monarchia államszerkezetű, Kábúsz szultán irányítása alatt álló államban nagyjából minden felülről irányított. Az is, hogy ománi csak ománival házasodhat, ez alól kivételt képeznek a büntetett előéletűek és a fogyatékkal élők, akiket nem sújtanak ezzel a korlátozással. Állami a mobilhálózat, állami a közúthálózat, ami rohamosan bővülő, néhol 4 sávot kínáló autópályákat és tükörsima aszfaltot ad; havonta, központilag meghatározott az üzemanyagár. Utóbbi mostanság rekord magasságokat ér el, már 150 forintnyit is kell fizetni egy liter 95-ös benzinért, a gázolajért még egy kicsit többet.
Hirdetés

Az üzemanyagárak alapján nem meglepő, hogy az Ománban töltött két nap alatt dízel személyautóval nem találkoztunk, V6-os, V8-as benzinessel annál inkább. Piacvezető a Toyota, a Corolla a helyi Suzuki Swift, feltűnően jelentős a távol-keleti autók aránya, de van néhány európai és még több amerikai is, leginkább V6-os és V8-as benzinesekkel, ugyanakkor találhatunk néhány szokatlan, formájával mégis ismerős kínai modellt is. A prémiumautók között első a Lexus, az 1989-ben megjelent első LS a helyi Astra Classic (300-500 ezer forintos gép), teleki járni, illetve parkolóban, kietlen utakon jaszkarizni egyaránt használják. Érthető, hiszen nekik nem gond a V8-as itatása, amúgy pedig egy elnyűhetetlen autó. Száguldani nemigen lehet az országban, a forgalommentes autópályákon is a 120 km/óra a csúcs, az országutakon 80, a nagyobb városokban, például a Kábúsz szultán lakhelyéül is szolgáló fővárosban, Maszkatban mindössze 40 km/óra a megengedett tempó a legtöbb helyen, ugyanakkor vannak olyan városi szakaszok is, ahol úgy engedélyezik a 80 km/órát, hogy emberek mennek keresztül-kasul az úton. Balesetből szerencsére csak koccanást láttunk, egy Toyota Camry ért utol egy Porsche Cayenne-t. Kisautót nemigen látni, ahogyan hibridet sem. Egyetlen Priust, egy Prius IV-est sikerült kiszúrni 2 nap alatt, viszont gyerekülésből annyit sem, s a biztonsági övet sem túl gyakran használják.
Omán mindenképp érdekes hely, kiváló téli célpont, ára megközelítés és ár szempontjából is a még tűrhető kategória. A hőmérséklet leginkább október második felétől március közepéig kellemes ott, olyankor van a turisztikai főszezon. A klímákat persze ilyenkor is maxra állítva járatják, csak mellette esetleg nem zárják be az üzletek/kávézók/autók ablakait. Hogy így fölöslegesen nagy a fogyasztás? Az feléjük - egyelőre - nem probléma.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.12.19. at 14:31
    Permalink

    Gondolom olajhatalom lehet, ez az ország. Nem néztem utána. Nem az OROSZOK-tól,PUTYIN-tól drágán vásárolni!!!!!!!!!!!! Mert itt bizony olcsobb lehet az üzemanyag!!!!!!!!! Ezért itthon is lehetne olcsobban adni………..

    • 2017.12.20. at 11:28
      Permalink

      Omán valóban olajhatalom, a kisebbek között van. Érdemes Omán után tájékozódni, érdekes ország.

      Ha Brent olajat vennénk, akkor is annyit kell érte fizetni, amennyit a tőzsdén a jegyzésáron kialkudtak az emberek. Az, hogy “Ural”-t veszünk, annak a történelmünk és az elhelyezkedésünk az oka elsősorban, másodsorban gazdasági (meg a politikai döntések miatt is, természetesen)
      Az üzemanyag ára nem csak a nyersolaj árától függ, rárakodik egy rakás egyéb költség is: finomítói árrés, szállítás-készletezés, jövedéki adó, ÁFA, nagy- és kiskereskedelmi árrés, meg ami még nem jut eszembe.

      Egy hordó nyersolaj (kb 160liter) nagyjából 20 dollárból kijön amúgy átlagban. Ebből a 160liter nyersolajból nem részletezném milyen módszerekkel, de kb 50-70 liter benzin, 20-30 liter gázolaj, meg sok egyéb más pénzé tehető dolog jön ki.

      Ha nem lenne ennyi adótartalma az üzemanyagoknak, akkor nálunk is lehetne 200 alatt az üzemanyagok literje. Ne Putyinnak, Orbánnak köszönd meg, hogy az államháztartási hiányt a jövedéki adó emelésével próbálják kompenzálni.

  • 2018.01.04. at 13:41
    Permalink

    Államháztartás hiányához ők is hozzájárultak Bőséggel. Sok felesleges kiadással, stadionokkal, atomerőmüvel…..Metroval. Orbán-Putyin páros…. EU pénzek elsípolásával, ez már ORBÁNT érinti…..

Vélemény, hozzászólás?