Az összes modelljét nyugdíjba küldte a Lotus

Nincs többé Elise, Exige és Evora, a Lotus átlép az elektromos korszakba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Karácsony előtt elbúcsúztatták a teljes palettát, így jelenleg egy modelljük sem maradt, az első új típus tavasszal érkezhet.

Egyszerre nyugdíjazza mindhárom modelljét a Lotus, ami egy korszak végét, de egyben egy új éra kezdetét is jelenti. A nyugdíjas klub legidősebbje az Elise, a típust még 1996-ban mutatták be. Huszonöt év alatt három generáció született az apró és könnyű sportkocsiból. A kezdetben Rover, később Toyota motorral készülő sportkocsi lett az elmúlt évtizedek legnépszerűbb Lotusa, összesen kicsit több mint 35 ezer példány talált gazdára. Az Elise-ből sarjadt ki az Exige, a kétezerben bemutatott autó az Elise hegyesebb változataként készült, sportosabb külsővel és nagyobb teljesítménnyel. A hármas szériát már 3,5 literes Toyota eredetű V6-os hajtotta, a legcombosabb változatok négyszáz lóerő fölé kúsztak, noha a tömeg csak 1000-1100 kiló körül mozgott, a három nemzedékből összesen 10 497 darab készült.
Hirdetés
A trió csúcsragadozója az Evora, itt az Exige-be is szerelt 3,5 literes V6-os repíti a sportkocsit. Az előző két modellhez képest egy apró lépést tettek a GT-k irányába, az Evorát négyüléses konfigurációban is haza lehetett vinni. Lóerőből itt sincs hiány, a 350-430 lóerő közötti teljesítmény magabiztosan mozgatja a 1200-1400 kiló körüli autót. Az Evora egyetlen generációt élt meg, 2009 és 2021 között bő 6 ezer példány hagyta el a gyártósort. A távozó trió után némi szünet következik, ezt az időt a régi gyártósor leszerelésének és az üzem átalakításának szentelik. A tavasszal érkező első új Lotus az Emira lesz, ami az utolsó benzinmotoros típusa lehet a brit márkának. Az Emira az Evora továbbfejlesztett változata, az új modellt már nyár közepén leleplezték. Az újdonság szintén alumínium vázra épül, a picit minden irányban nagyobb és nehezebb Emirát ugyancsak a Toyota eredetű V6-os fogja hajtani. A márka életében nagyobb újdonságot jelent majd az Evija, ami egy 2000 lóerős elektromos szupersportautó, illetve a jelenleg Type 132 néven futó projekt még messzebb gurul Colin Chapman fájától, ez ugyanis egy elektromos SUV lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?