Az történt a Lexus RC-vel, amit mindannyian kívántunk

Szembetűnő a változás, teljesen új arcot kapott a Lexus RC

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nehezen vette be az európaiak gyomra a Lexus RC fizimiskáját, négy év elteltével a japánok a kedvünkre tettek: egybeépítették az RC fényszóróját.


A Lexus RC formáját nem volt nehéz felfrissíteni, a négy évvel ezelőtt megjelent kupé megnyerő, de a fizimiskáját kevesek tudták feldolgozni. Meglehetősen egyedi arcot kapott, hasonlóan az IS-hez, ám ennek most vége. Bár a Lexus dizájnerei azt mondják, az RC frissítését az LC sportkupé vonalai vezették, annak fényszóróján kívül esik a nappali menetfény, az RC-n pedig éppen fordítva, mostantól egy házon belül világít a LED-es fényszórókkal.
Hirdetés

Az viszont tagadhatatlan, hogy az új felniket az LC idézte, ahogy a fényezéseket is, az új kék, sárga és bordó mind megtalálható a nagyobb kupé palettáján is. Bent is változott valamelyest, főleg a kérhető díszbetétek terén, valamint a kárpitokon is visszaköszönhet a külső színe. A Lexus szerint jóval élesebb és közvetlenebb is lett az RC, ahogy a kétliteres turbóval kapcsolatban fogalmaznak, közvetlenebb gyorsítási élményt ad, mint előtte. Hogy ez mit takar, egyelőre nem tudni, ugyanis műszaki adatokat egyelőre nem közöltek, így vélhetően maradnak az eddigi hajtásláncok, vagyis a nálunk kapható kétliteres turbó mellett hibrid és szívó V8-as.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?