Az új flottakedvenc? – Elsőként vezettük az új Skoda Octaviát!

Fizetett hirdetés

Szinte már prémium – Skoda Octavia Combi 2.0 TDI DSG teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A változás az idő múlásával együtt jár, ebbe pedig az is beletartozik, hogy a modellek szintet is léphetnek. Az Octavia most lépett, minden tekintetben. Vezettük az új kombit!

Hirdetés
A Skoda, de most már azt is mondhatjuk talán, hogy a Volkswagen konszern egyik legfontosabb modellje új generációjába lépett. Most nem csak egy frissítésen, hanem felnitől tetősínig terjedő teljes megújuláson esett át a Skoda Octavia. A márka sikermodellje és a flottakezelők egyik kedvencének új generációja hamarabb érkezett a piacra, minthogy vezethettük volna bárhol, miután a kijárási és utazási korlátozások miatt a dinamikus bemutatóját törölték. A hazai importőri autóra egy picit még várnunk kell, de a Schiller Autó Család jóvoltából már vezethettük is az egyik első hazai új Octaviát, méghozzá a kombit. A lépcsőshátúnak tűnő csapotthátú gyártása még nem indult be, a Combi viszont december óta már készül, a korábbi tapasztalatok alapján ez volt a népszerűbb változat, így ennek bevezetését hozták előbbre.
Hirdetés
A cseh kompakt kombi alaposan megváltozott, de a formavilágot igyekeztek megtartani. Méretben a kombi csupán 2,2 centivel lett hosszabb, ellenben arányai valamelyest változtak. A nagyobb, 17 colos felnik sem tűnnek aránytalannak alatta, de az alap továbbra is 16 colos. Magasabbnak, robusztusabbnak is tűnik, dizájn tekintetében pedig igencsak friss és jóval komolyabb. Az éles vonalakkal elválasztott felületek mind hagyományos skodás vonások, érdemes megfigyelni az övvonalat, mely a motorháztető oldalsó éléből fut át az ajtókra.

A dizájn egyszerűnek tűnik, mégis vannak rajta érdekes és prémiumos jegyek is, mint például az orrkiképzés.

Az új hűtőmaszk vastag króm keretének vonását vezették át a ledes fényszórókba, melyeket szűkre, szigorúra is vettek, és már Ambition szinten is ledes az alap. Az új Octavia tekintete szúrós, a keskeny lámpák kicsit audis vonásokat adnak neki. A hátsó lámpák is ledesek, a cseh üvegművészet éles vágásaival díszítve, közöttük pedig a mai divat szerint nagy betűkkel írták ki a márkanevet, már nincs hátul embléma.
Hirdetés
Az Octavia méretnövekedése, ha kívül nem is, belül azért tetten érhető. Első sorban persze érdemes a csomagtartóra koncentrálni, ami a kombi esetében már-már szédítő 640 literesre duzzadt. Érdekes, hogy a csomagtér burkolatának strapabíró szürke szövete mintha ugyanaz lenne, mint korábban, ahogy a hátsó ülések sem dőlnek síkba a padlóval. A raktér okos megoldásai között szerepelnek az oldalsó, becsukható szatyorakasztók, szám szerint négy, valamint a padló alatt található szükségpótkerék, erről az Octavia tulajdonosoknak nem kell lemondaniuk. Könnyedén alakítható a raktér, a roló kivétele is egyszerű, a hatalmas térben nem verjük oda sehová még véletlenül sem, és helyet is könnyen találunk neki.

Hátulról előre haladva egyre több érdekes és kellemes meglepetésben lehet részünk a megoldások és a minőségérzet javulása kapcsán.

A hátsó üléssorban ülni az új Octaviában még kényelmesebb, a lábtér és a fejtér hatalmas, a középkonzolon pedig harmadik zónaként állítható klímakonzolt is találunk, valamint a legfrissebb sztenderd alapján két USB-C csatlakozót, és még egy 230 voltos hagyományos fali csatlakozót is. Anyagokból hátra sem kerültek rosszabbak, mint előre, az ajtókárpitok részletessége külön jó pont, a króm díszítőelem elég jól mutat élőben, a fém hatású kilincs is egészen minőségi érzetet kelt.

Igazán nagy érdekességek az első sorban történnek, ahol a legtöbbet fogják használni. Rá sem ismerni az új Octaviára, egészen olyan, mintha egy magasabb kategóriájú autóban ülnénk.

A részletgazdag, ötletes kidolgozás és dizájn, mely azzal együtt ízléses és elegáns, hogy sokféle anyagot használtak, kimondottan jó hangulatot áraszt még ilyen összeállításban is, mint a szürke ötven árnyalata. Nem is kell szín, ha ennyire stílusosan tudják használni az ezüstöt, a feketét és a szürke, farmerszerű szövetet, mert az is került a műszerfalra, ahogy hangulatvilágítás is. Nehéz kiemelni egy olyan elemet, ami felteszi az i-re a pontot. Külön érdekes maga a kormány, mely csak kétküllős, rajtuk félig lebegő görgetőgombokkal, kimondottan jó minőségérzetű kattanásokkal és még inkább nagyon jó formázással a fogáspontoknál. Csinos a középkonzol, melyen nem ágaskodik hagyományos váltókapcsoló a DSG-s modellekben, ezzel a kis kapcsolóval pont ugyanazt tudjuk csinálni, de a mozdulat kisebb, az egész elegánsabban és egyszerűbben kezelhető, hatalmas jó pont ezért a Skodának. Nagyon jól formázottak az ülések, kimondottan jó tartásúak, de skodásan magas az üléspozíció még mindig, ez persze nem a sportosságról szól, az ergonómia továbbra is hibátlan, vagyis majdnem.
Hirdetés
Betört a kijelző-forradalom az Octaviába is, a középkonzolon egészen magasra került a multimédiáé, 10,25 colos. Gyorsan, logikusan és látványosan kezelhető, a felület élénk, éles vonalakkal rajzolt, a grafikus megjelenítésű menüpontok miatt, mint például az autó beállításai, vagy a vezetéstámogató rendszerek külön menüpontja, még izgalmasnak is mondanám. A kormány mögé a konszern kimondottan jól használható, 10,23 colos digitális kijelzője is kerülhet, melyre teljes szélességében kitehetjük a navigációt, választhatunk egyszerűbb műszerfali nézetet és hagyományos körműszereset is, szintén élénk és kellően kontrasztos képet mutat. Az ergonómia egyetlen csorbája, ami a dizájn áldozatául esett, az a klímakonzol, mely a kijelzőre költözött. Fix helye van az alsó sávjában, nem kell hozzá belépni egy menübe, de mindenképp szokást igényel. A kijelző alatt egy zongoralakk sáv húzódik, ez a hangerőszabályzó csúszkája, a tekerőt ez az érintőfelület váltotta fel, használata az első próbakörön egészen természetesnek tűnt, bár nagyon más a mozdulat, mint a hagyományos megoldás. Érdekes apró figyelmesség a Skodától, hogy a csinos keret nélküli belső tükör házának oldalára is került USB-C csatlakozó, mégpedig az utólagos fedélzeti kamera számára, így már nem kell oldalt trükkösen elvezetni a tápkábelét.
Hirdetés
Kétliteres dízelmotorral és hétfokozatú duplakuplungos DSG váltóval próbálhattuk 150 lóerős kivitelben és elsőkerékhajtással. Mielőtt indulnánk, érdemes megemlíteni a kulcsot, mely már mindenképp csak egy távirányító, rejtett mesterkulccsal, ugyanis az indítás már alapáron gombbal történik, a kulcs nélküli nyitás pedig a Style felszereltség tartozéka. A kulcs csinos, egyik felén fekete a zongoralakk, ami nem túl szerencsés, a másikon fényes feketével gumírozott, önmagában is egy kimondottan igényes darab.

A kétliteres dízel hidegen is csendesen indul, a VW-féle izmos morgás jellemzi, mintsem dízeles csattogás.

Kellőképpen jól húz egészen alacsonyról, és magasabb tempónál is egyszerű vele a gyorsítás, ebben a motorban még nincs újdonság, a frissebb hajtásláncok később érkeznek. Fogyasztást egyelőre nem mértünk, de a tesztút alatt kiírt 910 kilométeres hatótávolsága igencsak beszédes. Kellemes csalódás a DSG programozása, hatékonyabban indul, kevesebbet csúsztat, összességében összeszedettebb és minőségibb érzetű váltásokat produkál. A hajtás összhangja nagyon passzol az új beltér kimért és elegáns hangulatához, továbbra sincs semmi kimondottan zavaró az Octaviában, de az érdekességfaktora nagyot nőtt. Kormányzása épp eléggé pontos, futóműve inkább kényelmes, mint feszes, nagyokat billen, de hosszúakat is rugózik, az utazás kimondottan kényelmes. Jó a zajkomfort, stabil az úttartás, a fékezés egy kissé érdekes. A tesztautóban még 50 kilométer sem volt, amikor átvettük, így abból is adódhat, de a jelentős különbséget az adja, hogy a rásegítése már ennek is elektromos, ahogy például a Giuliáé vagy a friss Astráé. Érzetre és a fogáspontra semmi panasz nem lehet, megálláskor érezni mást, valamint leállításkor, mint a hagyományos megoldásoknál. Vezetés közben élénk a fék és tökéletesen adagolható. Olyan rendszerek segítenek alapáron, mint a sávtartó, vagy a tempomat, utóbbiból 210 km/h-ig használható adaptív, vagyis távolságtartós is kérhető. A Front Assist csomag, mely ráfutásgátlót, vészfékasszisztenst is tartalmaz, már mindenképpen jár, az asszisztensek sorát olyanokkal lehet még kiegészíteni, mint a szélvédőre vetítő head-up display, vagy épp az automata parkolás. A szemből jövőket kitakargató aktív matrix ledes főfényszóró is elérhető már az Octaviához, a Skoda Schiller tesztautóját pedig sok más mellett elektromosan állítható vezetőüléssel, fűthető első és hátsó ülésekkel, 12 hangszórós Canton hifivel és motorosan, láblendítésre is nyíló csomagtérajtóval tették kényelmesebbé. A kombi Octavia kezdő listaára 8 661 310, a tesztautó gazdag felszereltségével pedig túllépi a 13 millió forintos listaárat.

A listaár mellett érdemes a kedvezményeket is figyelembe venni, ami alapján a gazdag felszereltségű tesztautó egyszerű céges kedvezménnyel 10,3 millió forintos árcédulát visel.

A Skoda árazása jelenleg átalakulóban van, a tételenkénti variálhatóság a pletykák szerint eltűnik, helyette a már több márkánál is megfigyelhető csomagajánlatos árakkal találkozhatunk hamarosan a kereskedésekben. Az új Octavia legfontosabb ütőkártyája a minőségbeli javulás, mellyel most jóval komolyabb autónak tűnik, mint a magasabb kategóriájú Superb.
Hirdetés
Cikkünkhöz az új Octavia Kombit a Skoda Schiller tesztparkjából kaptuk kölcsön. Köszönjük!
Értékelés
Pozitív
Bőséges alapfelszereltség, minőségérzet, részletek, anyagok, kijelzők, multimédia, vezetéstámogatók
Negatív
Magas listaár
Árak
Tesztmodell alapára
8 661 310 Ft (2020.04.26.)
Tesztautó ára
13 099 600 Ft (2020.04.26.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Teljesítmény:
110 kW (150 LE)
Nyomaték:
340 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,8 s
Végsebesség:
222 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
3,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4689 mm
Szélesség:
1829 mm
Magasság:
1468 mm
Tengelytáv:
2686 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
640-1700 l
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
Euro6d
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
340 Nm
Teljesítmény:
110 kW (150 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
222 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,8 s
CO2-kibocsátás:
97-98 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
3,7 l/100km
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.04.26. at 12:05
    Permalink

    “prémiumos orrkiképzés” na ennél nagyobb kamuzást életemben nem hallottam. Egyrészt nem az orrától lesz prémium (hacsak eltekintünk a jelvénytől persze 🙂 ), hanem a tudásától. Egybbként az Audikhoz is használt Golf platform miatt ebben az Octavia már generációk óta erős, már a II-esben is volt hátsó ülésfűtés és vagy épp első tolatóradar. Ellenben a belső fílingjéből rögtön lejött hogy hol a helye a modellnek a palettán.

    De most látom megint hirdetést kezdtem el kritizálni, úgyhogy abba is hagyom 🙂

    • 2020.04.26. at 13:13
      Permalink

      Mivel az autót egy kereskedéstől kaptuk és nem az importőrtől, ezért van megjelölve hirdetésként, a teszt és a véleményem viszont korlátok nélkül zajlott. A hosszabb teszt alatt majd bővebb véleményt is fogunk tudni alkotni, ez egyelőre a dinamikus bemutatónak felel meg, mivel az eddig kimaradt. Szóval van helye a kritikának, ilyenkor csak az autót kapjuk, a szavak a sajátjaink.

      • 2020.04.27. at 22:17
        Permalink

        Értem. Azért valahogy az ilyen cikkeknél mindig egy fokkal erősebb lelkesedést vélek felfedezni :), de biztos csak véletlen egybeesés…
        Gondolom magától értedődő de azért leírom hogy nagy dolog hogy álljátok a sarat (néha szó szerint) és engeditek a kommenteket, valahol ez a hazai netes szaksajtó minőségének a jele is.

  • 2020.04.26. at 13:46
    Permalink

    Arra azért kíváncsi vagyok, hogy flottáknak milyen árajánlatot adnak egy ilyen Octaviára, voltaképp a magánvásárlók fizetik meg azt, hogy a cégek olcsón vehessenek? Furcsa üzletpolitika.

      • 2020.04.28. at 14:35
        Permalink

        PoHu esetén csak ha tud virítani valamilyen kamarai tagsági igazolást. Pl. őstermelői, amit ugyan kb. mindenkinek kiadnak aki tud kamuzni valamit, kivéve talán a paneles városi lakcímeket. Így nem értem, miért kell a jónépet szívatni ezzel…?

        De szerintem a standard flottakedvezménytől azért biztosan van lejjebb, csak esetleg azzal már külön PoHu-s üzletkötő foglalkozik és dönt az ügyben.

  • 2020.04.27. at 22:11
    Permalink

    undorító ez a tapír orr még mindig, akár milyen csálé szögből van fotózva….attól tartok, hogy az ostoba gyalogszabályok miatt lett ez kialakítva így…kezdődött a bmw f30-cal (bár ott annyira nem durva), utána az új a5 audinak is ilyesmi, az új golfnak is….
    nem mintha ezt a fő cégescsicska mobilt akarnám venni, csak na…amúgy maga a koncepciója jó a kocsinak, az, hogy az 1bites sofőrök lejáratják, az más kérdés.

  • 2020.04.28. at 14:32
    Permalink

    Az orra nem tetszik, de ez most a trend, talán tényleg a gyalogosvédelem miatt.
    Jó ötlet, hogy a klíma vezérlésnek fix, folyton látható helye van a kijelzőn, ez másnak is eszébe juthatott volna.
    A káprit bevonatos műszerfal nagyon furcsa, merész lépés.
    Jól látom, hogy a hogy a hátsó ajtók borítására is került némi textil?

  • 2020.04.28. at 23:16
    Permalink

    Az orra valóban érdekes, de oldalról jól néz ki. Praktikus autó, nagy csomagtérrel, hatalmas utastérrel. Rengeteg új dolog van, főleg a műszerfal környékén. Az 1.5 TSI kézi váltóval, jó felszereltséggel cégesként 6,5-7 millió körül lesz.
    Szerintem az Octaviát nem járatják le a sofőrök, mert az Octaviához a legritkább esetben jár sofőr. Akik sofőrös autót kapnak, azok legalább Superbbel járnak. De szerintem azt sem járatják le, a hivatásos sofőrök többnyire jól vezetnek.

  • 2020.05.01. at 10:55
    Permalink

    13 millió egy Oktáviáért!!!! Az árán senki nem lepődött meg! Mikor az Insignia volt itt, rögtön kapta a kritikát a sok okostól, hogy ” egy Opelért 12 milliót… Pedig az Insignia sokkal nagyobb mint az Oktavia. Össze sem lehet hasonlítani a két kocsit. Ez olyan lenne mint a Vitara vs Duster… totál egyenlőtlen…
    Azt sem értem miért a Passathoz van hasonlítva, (az üléssor döntésben) hiszen mindenki tudja azt, hogy az Oktavia a Focusnak és az Astrának a konkurense. (több szakújságíró szerint)
    Passat=Mondeo=Insignia=Superb…
    Egyébként az induló ár is magas ért… 8,5 millióért szerintem sokkal jobb autót is lehetne venni. Pl: Toyota Rav4 2.0 benzin 175le, Mercedes CLA, Toyota Corolla Touring Hybrid, Mazda 6, Ford Mondeo Stb…
    Respect

  • 2020.05.01. at 13:15
    Permalink

    DE KOMOLYAN KI AZ A BA..M, AKI 13 MILLÁÉRT SKODÁT VESZ , DE TÉNYLEG EZ MÁR VICC…… ENNYI PÉNZÉRT TOYOTA CAMRYT IS VEHETSZ AZ ENNÉL FÉNYÉVEKKEL JOBB.

  • 2020.05.03. at 08:42
    Permalink

    Szerintem összességében csúnyább, mint az O3, nekem nem jön be 2-küllős kormány, meg a kapható felnik sem. Képernyőről vezérelhető klíma ökörség. És nem lesz erős benzines kézi váltóval, kár érte.

Vélemény, hozzászólás?