Az új Renault 5 hajtásláncáról árult el részleteket a gyártó

Íme az első hivatalos infók a Zoe utódjaként érkező, elektromos Renault 5-ről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A jövő év nagy durranása lehet a franciák új villany-népautója, ami a klasszikus név mellett a múltidéző formatervet is visszahozza, természetesen modern formában. Íme az első hivatalos információk a sorozatgyártásra szánt változatról!

Két évvel ezelőtt mutatták meg koncepcióként a visszatérő Renault 5 modellt a franciák, amely végül 2024-ben ér majd a piacra, a Renault Zoe utódjaként. A CMF-B EV platformra érkező modell árát a platformtársak alkatrészeinek és megoldásainak újrafelhasználásával igyekszik mérsékelni a Renault, állításuk szerint az alkatrészek nagyjából 70 százalékát kölcsönzi majd más modellekből. Így az elődjének számító Zoéhoz képest akár 30 százalékkal is csökkenthetőek lesznek a gyártási költségek. A másik komoly előrelépés, hogy amíg a Zoe 12 kisebb akkumulátormodullal készült, addig a Renault 5 jóval nagyobb modulokat használ majd, összesen négyet, a csomag feszültsége pedig 400 volt lesz. Így az akkucsomag 15 kilogrammal könnyebb és jóval hatékonyabb is lesz, ráadásul a modern trendeknek megfelelően az autó merevségéhez és stabilitásához is hozzájárul majd.
Hirdetés
Ugyan a teljesítményről még nem árult el semmit a Renault, de azt már tudjuk, hogy a Megane E-Tech Electric erőforrásának egy továbbfejlesztett változatát kapja majd az újdonság, ami a jelenleg használtnál kisebb és könnyebb is lesz. Ráadásul hot hatch változat és készül a visszatérő legendából az Alpine márka gondozásában. Valószínűleg részben ezért kap többlengőkaros hátsó felfüggesztést is a modell, ami ebben a méretosztályban mindenképp ritkaságszámba megy. Ezek azonban még nagyon korai információk, hiszen a modellt 2024-ben tervezi bemutatni a gyártó. Még a modelljeit a szokásosnál korábban beharangozó Renault-tól is ritka, hogy ennyire korán elkezdjék a technikai információkat megosztani, jelenleg ugyanis még a kémfotósok is csak egy Clio karosszériás teszt-prototípussal találkoztak a Renault fejlesztési központjainak környékén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.04.01. at 19:55
    Permalink

    “a modern trendeknek megfelelően az autó merevségéhez és stabilitásához is hozzájárul”
    Mekkora átb.szás már!
    Kis koccanás és műszaki-gazdasági tk.
    Hol az istenben környezetbarát ez?!

Vélemény, hozzászólás?