Az ukrán fronton köthetnek ki a részegen vezető lettek autói

Egy új törvénymódosítással próbálják elvenni a kedvet felelőtlen vezetéstől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Drasztikus lépéssel vennék el az italozó lettek kedvét a vezetéstől, az autóikat nem csak elkoboznák, hanem egyenesen háborúba küldenék.

Egyre keményebb jogszabályokkal próbálják visszaszorítani az ittas vezetést a lettek, ehhez képest a hazai zéró tolerancia a kanyarban sincs. Már a jogosítvány elvétele is nagy érvágás, azonban ez nem mindenkit gátol meg a vezetésben, az autó elvesztése jóval nagyobb visszatartó erővel bír.
Hirdetés
A lett parlament tavaly szigorított, 0,15%-os véralkoholszint felett már az autónak is búcsút mondhatnak a tulajdonosok, méghozzá véglegesen. A járműveket ugyanis a lefoglalás után elárverezi az adóhivatal, ami eleve jelentős anyagi kár a tulajdonosnak, de ennél is tovább mentek a lettek. Az orosz-ukrán háború kezdete óta egy civil csoport autókat gyűjt az ukrán hadseregnek, de persze itt szó sincs elkobzásról, csupán felajánlásokról van szó. Az elmúlt egy évben nem kevés járművet sikerült összegyűjteni, eddig 1000 autót adtak át Ukrajnának. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik az állam is, a lefoglalt autókat az árverés helyett a frontra küldik. A szabályalkotók reményei szerint az autó gyors elpusztulásának víziója még inkább elrettenti a sofőröket az ittas vezetéstől. Mindenesetre az ukrán hadsereg jelentős jármű utánpótlásra számíthat Lettországtól, ha a sofőrök nem változtatnak a hozzáállásukon, ugyanis csak januárban 215 autó foglaltak le a hatóságok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?