Az utolsó dinoszaurusz lehet a VW Touareg V8 TDI

Genfben debütált a hatalmas dízellel szerelt Volkswagen Touareg

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érdekes lépést tett a Volkswagen. A rossz sajtóval és a csökkenő eladásokkal dacolva érkezik a csúcsdízel a legnagyobb VW SUV-ba.


Manapság nem csengenek jól együtt a Volkswagen és a dízel szavak. A nevükkel fémjelzett botrány óta a gázolajosok iránti érdeklődés csökkent, a VW pedig hatalmas összegeket költ az elektromos autók fejlesztésére. Ennek dacára érkezett meg a Touareg V8-as dízellel szerelt változata. Az erőforrás 416 lóerős, nyomatékból pedig 900 Nm áll rendelkezésre, nullától százig csak 4,9 másodpercre van szüksége a testes Volkswagennek. Ez az érték csak egy tized másodperccel rosszabb, mint az Audi SQ7 TDI [/url] sprintje, amelyet ugyanezzel a motorral szerelnek kicsit nagyobb teljesítménnyel (az Audiban 435 lóerős).
Hirdetés
A Volkswagen nyilatkozata szerint hosszú vita előzte meg a típus elkészítését, de egy ilyen presztízsű autónak szüksége van egy ekkora csúcsmotorra, hogy a világ bármely pontján felvehesse a versenyt a konkurenciával. Hozzátették, hogy szerintük a V8-as Touaregre a gyűjtők is felfigyelnek majd. Az valószínűsíthető, hogy nem lehet majd lépten-nyomon 4 literes Touaregbe botlani és elképzelhető, hogy ekkora dízel sem készül már többet más modell számára.
A korábbi generációkban sem aprózták el a csúcsdízel kérdését. Az első generációban (2002-2010) 5 literes V10-es volt a legnagyobb gázolajos kétféle teljesítménnyel. Az 5.0 V10 TDI 313 lóerős volt, a sportverziónál pedig (R50 5.0 V10 TDI) ugyanebből a blokkból 350 lóerőt hoztak ki. A második Touaregből (2010-2018) nem készült R verzió, a legnagyobb dízel 4134 köbcentis V8-as volt, 340 lóerővel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?