Az X jelöli a kincset? – Kia Xceed dízel MHEV teszt

Dízelmotoros lágy hibrid hajtáslánccal próbáltuk a Kia XCeedet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Betalált a Kia XCeed formaterve a kompakt crossoverek között. De mit tud dízelmotorral és lágy hibrid rendszerrel?

Míg világ a világ, értetlenül fogok állni a SUV-ok - vagy nevezzük őket bárminek is, szabadidő-autónak, crossovernek, városi terepjárónak - elképesztő térhódítása előtt. Ettől függetlenül persze mindig próbálom az almát az almával összehasonlítani, tehát amikor egy ilyen járgány jut el hozzám, a piaci ellenfeleihez hasonlítom. Ebben a tekintetben a Kia XCeed erős lapokkal játszik. Mert hazudnék, ha azt mondanám nem létezik olyan SUV, ami nekem is tetszik. Sőt, bevallom, hogy egy jó formatervvel engem nagyon gyorsan le lehet venni a lábamról. Az XCeed pontosan ezt tette, de a külső nem elég, hogy megfogjon. A kompakt városi terepes most dízelmotorral és hibridként, akarom mondani lágy hibridként járt a szerkesztőségben. Ugyanis a dízelmotor csak ezzel a rendszerrel rendelhető, a 160 T-GDI benzinmotorhoz pedig - a 7 sebességes DCT duplakuplungos váltóval karöltve - félmillió forintos extraként kérhető (a dízelhez csak az említett váltó pont ennyi). A lágy hibridség egyébként nem látszik az autó külsején, nincs semmiféle megkülönböztető dizájnelem ezen az XCeeden. Sőt, bár a Ceed alapjaira épül, a formaterve kellőképp különbözik a hagyományos kompaktoktól, így könnyedén tud vágyat kelteni a vásárlásra, ha valaki eleve hajlik már a crossoverek felé. Az XCeedbe jutott egy hangyányi kupéság is, illetve az egész forma kellemesen gömbölyded. Felismerhető bene a Ceed, de kicsit átrajzolt első fényszórókkal, teljesen más hátsó lámpákkal és a városi terepjárókra jellemző stíluselemekkel végül önálló karakterré vált.
Hirdetés
Bár kívül önálló karakter, bent a műszerfal már milliméterre ugyanaz, mint ami a Ceedben látható, ami persze nem baj. Mert ez közel áll a tökéleteshez. Hála égnek nem vitték túlzásba a digitalizációt. Megmaradt a fizikai gombos klímakonzol, rajta az ülésfűtés és a kormánykerékfűtés gombjaival, hiszen ezek az extrák is elérhetők az XCeedhez. A kétzónás, automata klímát így nagyon egyszerű kezelni, de az infotainment azért kapott egy 10,25 colos érintőképernyőt is. Ennek szép a grafikája, egyszerűen kezelhető a menürendszere, szóval nem érheti szó a ház elejét. Talán csak azért, hogy a digitális műszeregység még nem szériafelszereltség, de a hagyományos kijelzőkkel sincs ám semmi baj. Ahogy az egy crossovertől elvárható, megvan a magasabb üléspozíció, az autó hasmagassága 184 milliméter, ami már elegendő a telekjáráshoz könnyebb földutakon. Persze attól, hogy magasabbra nőtt az XCeed még a kompakt kategóriában mérkőzik, az utastere nem nagyobb, mint egy mezei Ceedé, ami persze eleve kényelmes, hátul felnőtteknek is elegendő láb- és fejtérrel. Viszont a csomagtere már tágasabb, alapból 426 literes, a 40:20:40 arányban külön is lehajtható hátsó üléseknek köszönhetően pedig 1378 literesre növelhető.
Hirdetés
De térjünk rá a tesztautó újdonságára, a 48 voltos lágy hibrid hajtásláncra! Egészen pontosan a dízel/lágy-hibridre, mert bár manapság a dízelmotorok mintha boszorkányüldözésnek lennének kitéve, azért még mindig létezik az a vásárlóréteg, akik számára ez az ideális választás. Lágy hibridként pedig még egy kicsit kevesebb szén-dioxidot eregetnek a levegőbe, és egy picit hatékonyabb is vele az autó. Máris előreszaladok és elárulom, hogy nálam 6,2 literes átlagfogyasztást produkált. Ám ehhez érdemes tudni, hogy nem a dízelek számára ideális felhasználási formával közlekedtem vele. Ugyanis leginkább rövid városi szakaszokat teljesített nálam a teszt alatt, ehhez mérten egészen jó az átlaga, ami a gyári értéknél csak egy literrel több. Amikor valóban országúton autóztam vele egy nagyobbat, akkor a fedélzeti rendszer 4,2 és 4,5 liter körüli átlagot mutatott, ami már mindjárt szebb érték.

A lényeg, hogy megfelelően használva hozható vele az 5 liter körüli átlag.

A Kia 136 lóerős CRDI motorjáról nem szeretnék terjengősen beszámolni. Kellemes szerkezet, hidegen hangos, bemelegedve kevésbé, de senki ne várjon síri csöndet tőle. Az autó viselkedése is egy arany középút. Se túl feszes, se túl lágy, ebben a kategóriában pont ez a lényeg, hogy széles vásárlóréteg számára legyen megfelelő. Bár van üzemmódválasztó, ami enyhén sportosabbra szabja az autó viselkedését, ezt simán kihagynám belőle. Az XCeed egy kényelmes családi crossover, megfelelő erővel, nem kell ezt túllihegni. Viszont a lágy hibridség más területen is előnyére válik az autónak. Például a stop-start rendszer működése jóval kifinomultabb vele. Emelkedőkön is besegít az indítógenerátor, illetve erőteljes gyorsításkor is jól jön a plusz nyomaték, amikor pedig kigurulunk, például piros lámpához közeledve, képes leállítani a motort a rendszer, hogy addig se pöfékeljen. Szóval kényelmi extraként is felfogható, ahogy a 7 fokozatú, duplakuplungos automataváltó is. Remekül sikerült szerkezet, nincs különösebb megtorpanása, amikor hátramenetbe kapcsoljuk, felfelé váltogatva pedig tényleg észrevétlenül teszi a dolgát. Nem tapasztaltam, hogy butaságokat csinált volna, meredek emelkedőn sem bénáskodik (például mélygarázsból kihajtva). Tényleg nagyon kényelmes, igazából egy porcikám sem kívánná manuális váltóval az XCeedet, pedig semmi baj a Kia kézi váltóival, de egyszerűen annyival megdobja a komfortot az automata, hogy szerintem érdemes rá áldozni 500 ezer forintot. Persze csak akkor, ha hajlandó az ember egy kompakt crossoverre közel 10 millió forintot szánni. Na, jó kicsit túlzok, de a dízelmotoros, lágy hibrid XCeed listaára 7,35 millió forint, kedvezménnyel 6 999 000 forint. A Gold felszereltséggel már 8 099 000 forint a listaár (kedvezménnyel 7,75 millió forint), és ez még nem a csúcs, bár a Gold szerintem mindent megad, ami a kényelmes, biztonságos közlekedéshez szükséges, bár érdemes hozzá megrendelni a 350 ezer forintos ADA csomagot, ami ad néhány fontos asszisztens rendszert, többek között a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetőt, valamint a sávtartóót, de ütközéselkerülő rendszert is tartalmaz gyalogos- és kerékpáros felismeréssel. Szóval közeledünk a 9 millió forinthoz, amit az automataváltóval és metálfényezéssel el is érünk. Márpedig gyönyörű metálszínek szerepelnek az XCeed palettáján, csábító köztük válogatni. Emellett ízlés szerint rendelhetők még további extrák az autóba, szóval tényleg megközelíthető a 10 millió forintos ár. Ami manapság már nem meglepő, de azért még mindig szíven üti az átlagvásárlót.
Értékelés
Pozitív
Dizájn, utastér mérete, műszerfal, lágy hibrid/dízel hajtáslánc
Negatív
Hangos dízelmotor
Árak
Tesztmodell alapára
8 099 000 Ft (2021.07.19.)
Tesztautó ára
9 509 000 Ft (2021.07.19.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
100 kW (136 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
320 Nm 2000-2250 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,1 s
Végsebesség:
198 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,2-5,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4395 mm
Szélesség:
1826 mm
Magasság:
1495 mm
Saját tömeg:
1370 kg
Össztömeg:
1920 kg
Tengelytáv:
2650 mm
Karosszéria-kivitel:
Crossover
Csomagtér:
426-1378 l
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
7 fokozatú duplakuplungos automata
Nyomaték:
320 Nm 2000-2250 1/min-nél
Teljesítmény:
100 kW (136 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
198 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,1 s
CO2-kibocsátás:
137-142 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,2-5,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,2 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?