Az X4 Stuttgartból – bemutatkozott a Mercedes GLC Coupé

A Mercedes-Benz megmutatta a világnak a GLC kupé változatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idei New York-i Autószalon egyik legjobban várt autója a GLC Coupé. A bemutatóval egy időben közzétették minden fontosabb adatát.


A lejtős farú GLC-t nagyon vártuk, nem okozott meglepetést, még egy kicsit sem. Már olyan rég tudunk az érkezéséről, annyi kémfotót és gyári beetetőanyagot láttunk róla, hogy szinte kicsit rá is untuk. Szinte. A vicc az, hogy a képek alapján a Mercedes megint kihozta a maximumot a lehetőségből. Az első BMW X6 gerjesztette divathullámot meglovagolva, de annak egyedi ízt adva hozták ki már a második kupésított szabadidő-autójukat. Az X6 méretű GLE Coupé után most az X4 méretű GLC-ből jött ki ez a változat. Az alap autó is dögös, meg persze jó is, de az utcán majd ez a kupéforma fogja visszanézésre sarkallni a járókelőket.
Hirdetés


A GLC kupé hossza 4,73 méter, magassága 1,60, tengelytávja meg 2,87 m. A sima GLC-nél alacsonyabb, tetővonala sportosabb, és így egész más lesz a kiállása. Van rajta minden, amitől menő lesz: dupla kipufogó, spoilerek, LED lámpák és hatalmas felnik. A beltér a GLC-ből és az S-osztály óta gyártott többi Merciből is ismerős, értelemszerűen minden extrafelszerlés elérhető hozzá, épp mint a GLC-hez, vagy az alapjukat adó C-osztály esetében. Elektromos állítású komfortülés, prémiumminőségű kárpitozás, nagy képernyős navigáció és üvegtető látható a gyári fotókon. A farkialakítás miatt itt nem túlzás, hogy széria a tolatókamera. Felárért van légrugós futómű, vagy igény szerint AMG sportcsomag.

Az adatok egy része még nem végleges, így a csúcsváltozat, a Mercedes-AMG GLC 43 4MATIC Coupé 5 másodperces 0-100 gyorsulására sem vehetünk még mérget, de jó eséllyel ennél is gyorsabb lesz. V6-os, háromliteres biturbó motorja 367 lóerős. Az alapváltozatok az őszi piaci bevezetéskor a GLC-ből már ismertek; a 250, a 220d és a 250d. Mind 4Matic összkerékhajtással jön és a 9G-Tronic automataváltóval. Az alap benzines kétliteres sornégyes, 211 lóerővel és 350 Nm nyomatékkal. Végsebessége 222 km/óra, gyorsulása 7,3 másodperc százig. Az erősebb 250d dízel ezt a sprintet 3 tizeddel lassabban futja meg, végsebessége ugyanennyi, lóereje 204, nyomatéka viszont 500. A legszerényebb változat a 220d 170 lóval és 400 newtonméter nyomatékkal, annak a végsebessége csak 210 km/óra, de ebből az első 100 megvan 8,5 másodperc alatt. Hazai árakat még nem tudunk, viszont idővel jön a plug-in hibrid verzió, a GLC 350 e 4MATIC Coupé is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?