Balesetveszélyes kütyük az autóban

Az autósok ötöde menet közben nyomkodja a navigációt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre több eszköz vonja el a figyelmet a vezetéstől. A Genertel felmérése szerint a hifi és a telefon után már a GPS és a tablet is a főbb veszélyforrások között szerepel.


A technikai eszközök folyamatos fejlődése egyfelől egyre biztonságosabbá teszi a járműveket: a gyártók egyre több olyan alkalmazást építenek be az autókba, amelyek jelentősen növelik az autók menetbiztonságát. Ezzel párhuzamosan azonban az utastérben egyre több olyan elektronikus eszköz jelenik meg, amelyek a vezető figyelmét elvonva adott esetben komoly balesetek forrásai is lehetnek. A Genertel felmérése ezen a téren vizsgálta az autósok szokásait.
Hirdetés
Nem meglepő módon a leggyakrabban az immár hagyományosnak számító eszközök: az autó zenelejátszója, illetve a mobiltelefon vonja el a leggyakrabban a sofőrök figyelmét a vezetéstől. Az autósok csaknem fele nyilatkozott úgy, hogy a hifiberendezés kezelése vezetés közben már vonta el valaha a figyelmét (ötödük esetében ez rendszeres is), míg a kihangosító vagy headset nélküli mobiltelefonálást 22 százalékuk vallotta be (8 százaléknál ez rendszeres szokásnak is számít).
Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a GPS-készülék immár szorosan felzárkózott a mobiltelefon mögé. Az autósok 18 százaléka a címek beállítását is menet közben végzi el, ami az esetek többségében akár fél percre is elvonhatja a figyelmet a vezetéstől. Ennél is veszélyesebb gyakorlat üzenetek olvasása vagy írása, ami az okostelefonok elterjedésével nem csupán sms, hanem hosszabb lélegzetű üzenetek írását is jelentheti e-malben vagy chaten (az autósok 12 százaléka esetében már előfordult ilyen tevékenység a volán mögött).

Fontos tudni, hogy a KRESZ nem csupán a mobiltelefonálást tiltja vezetés közben, hanem minden olyan tevékenységet, amelyek a vezetéshez szükséges képességeket korlátozzák. A jogszabályi tiltás azonban önmagában nem hatékony, ha nem kíséri hatékony hatósági ellenőrzés. A megkérdezetteknek mindössze 4 százaléka állította, hogy valaha rendőr intézkedett vele szemben ilyen ok miatt. Visszatartó erő lehet ugyanakkor az is, ha egy bekövetkező balesetnél a járművezető gondatlan magatartását súlyosító körülményként veszik figyelembe.
„Figyelmetlenségből bekövetkező balesetet legtöbbször utolérés, illetve sávelhagyás okoz" – magyarázza Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. "Ezen kívül könnyen balesetveszélyes helyzetet teremt a sebesség jelentős ingadozása, illetve az index használatának ilyenkor nagyon gyakori elmulasztása is. A legsúlyosabb következmény a személyi sérülés lehet, ám az egyszerű anyagi kárral járó helyzetek is súlyos problémát jelenthetnek, hiszen a saját autóban keletkezett kárt az autósok 80 százaléka saját zsebből kénytelen fizetni. A hazai személyautó-állomány ekkora hányadára ugyanis sem teljes körű cascót, sem a járművek ütközésekor térítő törés, vagy minicascót sem kötnek tulajdonosaik."
A figyelmetlenség további okai
A Genertel egy korábbi felméréséből az is kiderült, hogy nem csupán az elektronikus eszközök használata vonja el a sofőrök figyelmét a vezetéstől. Az akkori adatok szerint a válaszadók pillanatnyi figyelmetlenségét leggyakrabban a padlóra leeső, vagy a kesztyűtartóban vagy a táskájukban lévő tárgyak utáni kutatás (46%), illetve az étkezés (35%) okozza. Szintén igen gyakran okoz pillanatnyi figyelmetlenséget a veszekedés (14%) és a dohányzás (7%) is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 12:53
    Permalink

    Nem véletlen, hogy a Subaruk navigációja menetközben nem használható, csak állóhelyzetben lehet címet keresni, beírni, stb. Erre is kellene a prémium márkák gyártóinak gondolnia! Nem csak telenyomni a kocsikat elektronikus szuperkütyükkel, hanem azok biztonságos kezelésére is gondolniuk kellene. Ez is hozzátartozik a gyalogos védelemhez, gondoljunk csak egy navigációt menetközben programozó autóvezetőre, aki pl. egy zebrához közelít vagy egy iskola előtt halad el.

Vélemény, hozzászólás?