Bejött a tippünk, a Volkswagen Golf az Év Autója

Év Autója 2013: nyert a Golf a GT86 előtt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem hozott meglepetést a 2013-as Európai Év Autója választás: fölényes győzelmet aratott a Volkswagen Golf hetedik generációja.


Miként az várható volt, a 22 ország 58 újságírójából álló zsűri a 8 finalistából a Volkswagen Golf hetedik generációját ítélte a 2013-as Európai Év Autójának. Az 1992-es siker után (amikor a harmadik széria győzött) második alkalommal találtatott a legjobbnak az etalon kompakt, méghozzá jelentős, mondhatni döntő fölénnyel, hiszen kétszer annyi pontot kapott, mint az "ezüstérmes" Toyota GT86. Igen, a szenzációs kis sportkocsi végzett másodikként, míg a képzeletbeli pódium legalsó fokára a Volvo V40-et emelte a grémium.
Hirdetés
A Renault Clio mellett a Golf az, amit ezzel egynél többször díjaztak a kollégák, egyébként pedig a Golf mindegyik nemzedéke Top3-as lett, ami nem véletlen. A VW-konszern MQB moduláris platformjára épített aktuális modellt költséghatékony és innovatív fejlesztése, minősége, biztonsága, színes, dinamikus, mégis gazdaságos motorpalettája, helykínálata és kényelme okán választották a legjobbnak.
A helyszínen, a 83. Genfi Autószalon előcsarnokában országonként mutatták a zsűritagok szavazatait. A Golf győzelme nem, fölénye azonban sokakat meglepett. A két magyar szavazásra jogosultat, Csikós Zsoltot és Gajdán Miklóst is, pedig ők is első helyre tették az etalonnak tartott modellt. Csikósnál a második a V40, harmadik a GT86 lett, Gajdán az i30-at és a V40-et szavazta még dobogós pozícióba.
Európai Év Autója 2013 - végeredmény
helyezés modell pontszám
1. Volkswagen Golf 414
2. Toyota GT86/Subaru BRZ 202
3. Volvo V40 189
4. Ford B-Max 148
5. Mercedes-Benz A-osztály 138
6. Renault Clio 128
7. Peugeot 208 120
8. Hyundai i30 111

Amint azt már többször is írtuk, a zöldhullámnak vége is van meg nincs is, hiszen tavalyelőtt az elektromos Nissan Leaf, tavaly meg a Chevrolet Volt/Opel Ampera kiterjesztett hatótávú villanyautó nyert, a Golf pedig egyelőre "csak" hagyományos benzin- és dízelmotorokkal kapható. Viszont a közeljövőben konnektoros hibrid és elektromos verzióját is piacra dobja a Volkswagen, így ezt a törekvést is (nagyra) értékelhette a zsűri.
Európai Év Autója - korábbi győztesek
1964 Rover 2000
1965 Austin 1800
1966 Renault 16
1967 Fiat 124
1968 NSU Ro 80
1969 Peugeot 504
1970 Fiat 128
1971 Citroën GS
1972 Fiat 127
1973 Audi 80
1974 Mercedes 450S
1975 Citroën CX
1976 Simca 1307-1308
1977 Rover 3500
1978 Porsche 928
1979 Simca-Chrysler Horizon
1980 Lancia Delta
1981 Ford Escort
1982 Renault 9
1983 Audi 100
1984 Fiat Uno
1985 Opel Kadett
1986 Ford Scorpio
1987 Opel Omega
1988 Peugeot 405
1989 Fiat Tipo
1990 Citroën XM
1991 Renault Clio
1992 Volkswagen Golf
1993 Nissan Micra
1994 Ford Mondeo
1995 Fiat Punto
1996 Fiat Bravo/Brava
1997 Renault Mégane Scénic
1998 Alfa Romeo 156
1999 Ford Focus
2000 Toyota Yaris
2001 Alfa Romeo 147
2002 Peugeot 307
2003 Renault Mégane
2004 Fiat Panda
2005 Toyota Prius
2006 Renault Clio
2007 Ford S-Max
2008 Fiat 500
2009 Opel/Vauxhall Insignia
2010 Volkswagen Polo
2011 Nissan Leaf
2012 Chevrolet Volt/Opel Ampera
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 06:30
    Permalink

    Annyira snassz az egész nincs benne olyan ami megfogná az embert, hogy na ez igen de szép lett.
    Nembaj lesz megint az autó tolvajoknak dolga új volkswagen új fogás a piacon. Ha pl a hondának lenne akkora presztizse mint a volkswagennek akkor azt lopkodnák vagy feltörnék alkatrészeiért.

  • 2017.10.30. at 06:30
    Permalink

    Nem értem, hogy ennyi zsigeri gyűlölet hogy jön össze egy emberben. Ezek szerint ez tényleg ennyire jó. Nem izgalmas, nem tetszik, de ha minőségi, akkor miért ne?
    Remélem, hogy a gyönyörű ÉS minőségi Mazda jövőre az év autója lesz, addigra letelik a 12 hónapos kritérium is.

  • 2017.10.30. at 06:30
    Permalink

    Én az új Mazda6-ot a Skyactive rendszere miatt vártam az év autójának…de mi a rák van ebben a Golfban ami olyan egetrengető? Amúgy érdekelne mi a helyzet a léghajtású Citroen C3 Hybrid Air-rel? Gondolom sokakat érdekelt 🙂

  • 2017.10.30. at 06:30
    Permalink

    Nem talált!
    Ahogy írtam, mosolyt csalt az arcomra az első mondat a cikkben! Szerintem neked kéne elgondolkodni, hogy a mennyiség nem egyenesen arányos a minőséggel!
    A minőségnek ára van! A 4.1 millás VW meg nem a minőség, egy fapad, VW logóval, de nektek ez is jó, mert megmondták hogy jó, és akkor csak jó lehet!:))
    Ilyenkor megint boldog vagyok, mivel nem tartozok közétek!

  • 2017.10.30. at 06:30
    Permalink

    “22 ország 58 újságírójából álló zsűri” Ez valami vicc?? Én is kérek popcornt!

    Az gondoltam, ez valami komoly megmérettetés, hozzáértő műszaki emberekkel, akik díjazzák a technika mögött álló tudást!

    Most már értem mi alapján választottak!
    Ennek semmi köze ahhoz, hogy melyik a jó autó és melyik nem! Kamu hírekkel bombázni a médiát, azok meg eszik mint kacsa a nokedlit!

    Továbbra sem fogok VW-t vásárolni, és megnyugodott a lelkem, mivel olyan emberek hoztak egy komolytalan döntést, akik valójában nem értenek a kocsikhoz, csak irkálnak-firkálnak!

    Hajrá Volkswagen! Das Fos!

  • 2017.10.30. at 06:30
    Permalink

    A mazda6 valószínűleg olyan új, hogy még nem kerülhetett bele a szavazásba, ugyanis annak is megvannak a feltételei:

    [i]“A szavazáson olyan autó vehet részt, amelyet az előző 12 hónapban újként mutattak be, minimum 5 európai országban árulják, és már legalább 5 ezret eladtak belőle”[/i]

    Egyébként szerintem is nyerhetett volna. Az utóbbi évek legszebb és legjobb japán autója.

  • 2017.10.30. at 06:30
    Permalink

    Azt azért valaki elmagyarázhatná nekem, hogy 1992-ben hogyan nyomta le a III-as golf az Astrát a szavazáson?? Ugyan olyan xar motorokkal jött ki mind2, de az opel nagyobb előrelépést mutatott.

  • 2017.10.30. at 06:30
    Permalink

    Szerintem meg az új 6-os Mazda simán felvonultat ennyi hókuszpókuszt, de hát túl messziről jött, és nem rúghatott labdába,és persze nem is olvad bele a hétköznapokba.

  • 2017.10.30. at 06:30
    Permalink

    Én a sokat említett MQB költséghatékony megoldástól várnám a kedvezőbb árat, ha már ugyebár költséghatékony, ami a nevében is benne van!
    De ez a megoldás nem elsősorban a vásárlónak jó, hanem a cégnek!

  • 2017.10.30. at 06:30
    Permalink

    ‘Viszont a közeljövőben konnektoros hibrid és elektromos verzióját is piacra dobja a Volkswagen, így ezt a törekvést is (nagyra) értékelhette a zsűri.”

    Marketing humbugot is figyelembe vesznek ???

Vélemény, hozzászólás?