Belül frissült a Mazda CX-5

Kibővített online funkciókkal és finomhangolt motorokkal frissült a Mazda CX-5

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem nyúltak a Mazda CX-5 formájához, de hát minek is tették volna. A Kodo dizájn még mindig frissnek hat. Ám a lemezek alatt több újdonság is debütált.

Ezt a bizonyos belső megújulást sem úgy kell érteni, hogy az utastér formái látványosan megváltoztak. Az egyetlen igazán szembeötlő módosulás az infotainment rendszer 10,25 colos kijelzőjének a tisztább képe, nem mellesleg a gyorsabb működése. Megjelentek új funkciók, amelyek a MyMazda applikáción keresztül érhetők el, így távolról is kapcsolatba léphetünk az autóval. Olyan funkciókról van szó, mint a zárak működtetése, a riasztó bekapcsolása a járműkeresés, a navigációs célok előre beprogramozása, tovább lekérhetők az autó állapotáról is információk és időpontot lehet foglalni a márkaszervizekben. Motorfronton nincs változás, mármint nem tűnt el és nem is érkezett új hajtáslánc. De javítottak az autó gázreakcióján, illetve pontosabbá tették az adagolhatóságát a gázpedál módosításával. Emellett gyorsabbá faragták a hatfokozatú, automata váltót, csökkentve a szén-dioxid kibocsátást is. Ennek a jegyében a 2,2 literes, 184 lóerős dízelmotor most már elsőkerék-hajtással is megrendelhető, nem csak az összkerékhajtással.
Hirdetés
Megjelent a palettán a 100. évfordulós modell, amelyből a Mazda3 és a Mazda6 már nálunk is járt, továbbá Homura néven új különkiadást is kínál a japán gyártó. A Homura japánul tüzet, avagy lángot jelent, ám a dizájnban inkább a sötét tónusok köszönnek vissza. Például a fekete, félig műbőr ülés, piros varrásos ajtókárpit, a 19 colos fekete könnyűfém keréktárcsák, illetve a fekete házba költöztetett visszapillantó tükrök.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?