Bemutatkozott a BMW iX3 koncepció

2020-ban érkezik a BMW X3 tisztán elektromos változata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelen pillanatban az i3 jelenti a BMW 100 százalékban villany hajtású modelljét. Hamarosan egy sokkal pofásabb és élhetőbb modell is elérhető lesz az elektromos kínálatban.


Nem újdonság a BMW háza táján az elektromos hajtás, ugyanis számos modell kapott már hibrid hajtásláncot, az i3-ból pedig tisztán elektromos kivitel is elérhető. Formája még ma is futurisztikusan hat, mérete és hatótávja miatt pedig többnyire a városban, elővárosban használható. Hamarosan érkezik azonban egy sokkal élhetőbb, tisztán elektromos modell, az iX3, amely a közepes méretű szabadidőautó, az X3 alapjaira épül. A most bemutatott koncepció nem olyan különc, mint egyes bajor prototípusok, ez a köntös már egész széria közeli állapotot mutat.
Hirdetés

A modell a gyártó ötödik generációs elektromos hajtásláncát kapja meg. A BMW eDrive Technologie egy komplex rendszert takar, amelyben a motor, váltó és elektronika egyetlen részegységet alkot, melyhez egy új és erős akkumulátor párosul. A 270 lóerős elektromos SAV 70 kWh-ás akkumulátort kap, amellyel 400 km feletti hatótávot ígérnek a WLTP ciklus szerint. Gyorstöltővel akár kevesebb, mint 30 perc alatt is feltölthető lesz. Az iX3-at a Kínában található Senjang városában fogja gyártani a BMW Brilliance Automotive.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?