Bemutattak a kamerának az összkerékhajtású teszt-Mustangból!

A sofőrnek valószínűleg nem tetszett a kémfotósok jelenléte, erre utalhat nonverbális kommunikációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az igazi érdekesség nem a kézmozdulat körül látható, az álcázott autó ugyanis igen különleges. A kerekekhez futó szenzorok és a módosított fékrendszer több radikális újítást jelezhetnek: összkerékhajtású, vagy akár hibrid is lehet a következő Mustang.

Gyors összesítés gyanánt: A prototípus komplett eleje - látszólag indokolatlanul - álcamintával van bevonva, az első és hátsó kerekeihez az autó külsején végigvezetett szenzorok futnak, a Mustangok történetében eddig ismeretlen a hátsó fék megoldása, valamint az autó bal oldalablakán kézzel írva a következő olvasható: "Nincs fék". Ezek a tények nem önmagukban jelentenek sokat, egyéb részleteket is figyelembe kell venni a teljes kép kialakításakor.
Hirdetés
Ilyen például az időzítés és az autó elejének látszólagos változatlansága a maszkolás alatt: a jelenlegi Mustang már egy ideje köztünk van, az utód pedig néhány éven belül érkezik, így jó eséllyel ez az autó nem egy faceliftes változat, hanem már a következő generáció fejlesztéséhez használt öszvér. Erre utal többek között a kocsi eleje is, ami a megszokott Mustang néhány Mach-1 részlettel megtoldva. Meglehet, hogy azért nincs igazi újdonság, mert a matrica nem az új formát, hanem az amúgy látványos hegesztésnyomokat és egyéb módosításokat takargatja, amelyek valamilyen új technológia régi modellbe történő beépítéséhez szükségesek. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a fotókon látható hátsó fékmegoldást a hasonló kategóriás, de összkerékhajtású autókon szokás alkalmazni, akkor hirtelen értelmet kapnak az első és hátsó kerekekhez egyaránt futó extra szenzorok, és az is gyanússá válik, hogy pont az első kerekek környékét kellett takargatni, ahol komoly módosítások kellenének a hajtás kialakításához. Az utolsó kérdés igazából már csak a "nincs fék" felirat. Először is szabad szemmel jól látható, hogy az autó nem a Halálos Iramban sorozat első részének híres jelenetében szereplő Volkswagen Vento rokona, fizikailag tehát van rajta fék. Ha a felirat a működésre utal, nos az új fékrendszer kialakítása és finomítása, vagy akár az összkerékhajtás vizsgálata során is lehetnek olyan periódusok, amikor a fékek nem, vagy nem rendeltetésszerűen működnek. Ennek ellenére ez sem valószínű, hiszen a tesztelés említett korai fázisára inkább a zárt pályás használat jellemző, ezt az autót pedig közúton fotózták, ahol a fék egyébként is közbiztonsági jelentőségű tényező.
Hirdetés
A merészebb feltételezések V8 hibrid Mustangot látnak a képeken, míg a legpesszimistábbak azt állítják, hogy ez csak egy finom frissítés lesz, ami új hátsó fékekkel is jár majd, de semmi többel. Hogy kinek van igaza, az majd csak a hivatalos bemutatón derül ki, addig pedig csak annyi biztos, hogy a tesztpilóta nem barátkozott össze a kémfotósokkal a rövid találkozás során.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?