Bemutatták Alonso új versenygépét!

Alonso újra nekiugrik az Indy 500-nak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal is a McLaren legendás papaja színében vág neki a világ egyik legkeményebb versenyének Fernando Alonso. Célja továbbra is a Tripla Korona megszerzése.

Tripla Koronát (Triple Crown) az a versenyző érdemel, aki pályafutása során megnyeri a Le Mans-i 24 órás versenyt az F1 Monacói Nagydíját és az Indy 500-at, tehát a világ három legrangosabb autós viadalát. Persze ez nem egy hivatalos díj, mégis óriási elismeréssel jár, ha sikerül valakinek, márpedig eddig csak egyetlen embernek sikerült, aki nem más, mint Graham Hill. Alonso kettőt már behúzott a három eseményből, egyedül az Indy 500 győzelem hiányzik még a „polcáról”.
Hirdetés
A spanyol versenyző egyszer már benevezett az Indy 500-ra, ám a 2017-es versenyen műszaki hiba hátráltatta, így nemhogy a győzelem, de a célba érés sem sikerült. Most újra felveszi a kesztyűt, ám most már egy másik csapattal szövetkezve. Félreértés ne essék, továbbra is a McLaren színeiben indul, ám a brit istálló továbbra sem indít teljesen saját csapatot. Ahogy két éve az Andretti Autosport segítségével indítottak egy autót, most a Carlin a szövetségesük. Legutóbbi indulásuk óta azonban megváltozott az autó is. Az új kasztni mellett ráadásul a motorszállító sem ugyanaz, hiszen a Carlin a Chevrolet V6-os, ikerturbós motorjait használja, így a McLaren többnyire narancs (papaja) színű versenyautója sem a Honda motort rejti majd. A rajtszámuk szintén új. A 66-os számmal a McLaren első Indy 500 győzelmére utalnak, amelyet 1972-ben a Team Penske versenyzőjeként Mark Donohue ért el az M16-os versenygéppel, szintén 66-os rajtszámmal. (Önálló csapattal 1974-ben nyert először a McLaren Indy 500-at). A világ egyik legnagyobb versenyét május 26-án tartják, azonban a 33 induló közé már egy héttel korábban kell kvalifikálnia magát Alonsónak.

Nézd meg az új autó leleplezését az alábbi videóban!

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?