Benzinesként egyelőre csakis hibrid lehet az új Mercedes CLS

Vágott szemekkel érkezett a Mercedes-Benz CLS harmadik generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha túl nagypapás az E-osztály, a tavaly érkezett W213-as E alapjain Los Angelesben, sportosabb vonalakkal debütált a Mercedes-Benz CLS harmadik generációja.


Bár az aktuális, W213-as kóddal futó, legutóbbi All Terrain terepkombijával próbált E-osztály eleve minden eddiginél fiatalosabb és persze minden eddiginél fiatalabb vevőkört célzó, még mindig nevezhető egy kicsit nagypapásnak. Minden bizonnyal szándékosan, hiszen már három generáció óta fut az E-osztály műszakiságára futó CLS, ami először négyajtós kupé volt csupán, majd a második generációból már Shooting Brake kombi is. Most, a harmadik generációs CLS Los Angelesben egyelőre csak kupéként debütált. Az E-osztállyal közös MRA platformon, de minden porcikájával sportosabbra véve.
Hirdetés

A futómű légrugós, de persze az E-nél sportosabbra hangolt, elöl oldalanként 4, hátul 5 lengőkarral. Naná, hogy a sportosság mellé a legfrissebb önvezető technológiák járnak, a CLS megfelelő körülmények között 30 másodpercig képes magát vezetni, utána kéri a sofőrt, hogy vegye át a volánt. A motorpaletta csakis négy- és hathengeres egységeket fog sorolni, a kezdeti kínálat csakis hathengereseket kínál, kizárólag összkerékhajtással. Dízelből 286 és 340 lóerős háromliteres áll rendelkezésre, a benzines kínálat egyelőre egyetlen tagja az alapból 367 lóerős, de egy 21 lóerős, 250 Nm nyomatékú villanymotort is adó 48 V-os hibrid CLS 450, ami 1 kWh-s akkumulátorral dolgozik. A villanymotor esetében menet közbeni rásegítésre, illetve lendülettartásra képes. Az új CLS az európai és a hazai piacra egyaránt jövő év márciusában érkezik.
Mercedes-Benz CLS, 2018 - a kezdeti kínálat
CLS 350 d 4MATIC CLS 400 d 4MATIC CLS 450 4MATIC
Hengerek száma/elrendezése 6/soros 6/soros 6/soros
Hengerűrtartalom [cm3] 2925 2925 2999
Maximális teljesítmény [kW/hp] 210/286 250/340 270/367
EQ Boost által adott teljesítmény [kW/hp] - - 16/22
Maximális nyomaték [Nm] 600 700 500
EQ Boost által adott nyomaték [Nm] - - 250
Vegyes fogyasztás [l/100 km] 5,6 5,6 7,5
CO2 emisszió [g/km] 148 148 178
Gyorsulás - 0-100 km/h 5,7 5,0 4,8
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.30. at 12:49
    Permalink

    hát kövezzetek meg, de a most kifutó modell sokkal szebb, pláne hátulról. Ennek a hátsó lámpája előző szériás Audi A5 kupé és mostani Passat keveréke, nagyon nem szép, elölről meg CLA-t látok bele. Szóval külső “kaki”, belső viszont pazar.(saját vélemény)

Vélemény, hozzászólás?