Beszéljünk a zöldségekről – BMW 330e Touring

Sporthibridet leginkább ebben a formában – BMW 330e xDrive Touring teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sosem fog kézen fogva járni a sportosság és a hatékonyság, dönteni kell. Erre a BMW-től leginkább csak egy választ várunk, és azt a 330e-nél meg is kapjuk.

Most egy kicsit újra felvirágzik a BMW-nél a Touring, vagy kombi karosszéria körüli felhajtás.

Amikor mindenki, egyébként ők is a crossoverekre és SUV-kra koncentrálnak, kombikkal bővítik a modellpalettát. Megérkezett például az 5-ösből is az 530e Touring, amivel még nem találkoztunk, de itt van a legfrissebb tesztautónk, a 330e Toruing is, korábban egyik hajtáslánchoz sem volt választható. Ami pedig a legjobb és talán a leginkább örülünk neki, hogy az M3-ból is lesz végre Touring, az első sorozatgyártású, szóval végre megérkezik, amire a modell rajongói nem is annyira titkoltan, de vágytak már, egy igazi családi hedonista sportautó. Ebbe a körbe pedig elég jól belepasszol az új 330e Touring is, mert a BMW-nél van némi fogalmuk arról, hogyan kell bármiből sportosat faragni, ha értitek, miről beszélek. A 330e viszont egy hibrid, hatékonyságra és környezettudatosságra tervezett, legalábbis ez a politikailag korrekt jellemzése a kategóriának, valójában ez is csak a hedonizmusról szól, amit legalább a BMW jól csinál. Előfordulhat, hogy ebben a cikkben kevés szó fog esni magáról a karosszériáról, de 3-asról írtunk már több formában is, a Touring 330d tesztje például ide kattintva meg is található. Fordítsunk most némi figyelmet arra, miről is szól ez az egész kategória, főleg a prémium plug-in hybridek között. Mert kombiként a kommersz gyártók elfogadhatóan ügyes és hatékony rendszereket mutattak mostanában, mint például a Kia Ceed kombiban, a prémium gyártóknál viszont ezen a téren is megy a hatalmi harc, hogy kié az erősebb. Példaként kezdjük mindjárt a Volvóval, akik annyira nem bírtak a lóerőkkel, hogy még a V60-ból is sikerült majdnem 400 lóerős sporthibridet faragni. A szétszaladt lovak miatt ezek a modellek könnyen elveszíthetik majd a zöld rendszámot, de ne kiabáljuk el, várjuk ki a végét, annyi biztos, hogy már csak a katalógusértékekről is lerí, hogy itt nem a föld megmentése lesz a cél. A BMW-nél sincs minden rendben ezen a téren, de végső soron a vásárlóik hiányolták a hathengeres motort az X5-ből és a 7-esből, hát most megkapták. 2,5 tonnára lett egy majdnem 400 lóerős hajtáslánc az X5 45e-ben, ami valóban bivalyerős, és egész jól ki is használható, de csoda, hogy a zöld rendszám nem pattan le róla magától.
Hirdetés
Hatékonyság szempontjából az új 330e kicsit jobban áll, legalábbis az észszerűség határain belül mozogva. Ebben egy kétliteres négyhengeres benzinmotor dolgozik 184 lóerővel és egy 113 lóerős elektromos motor a nyolcfokozatú váltóval egybeépítve. 252 lóerős a rendszerteljesítmény, egy középkategóriás kombiban ez teljesen egészségesnek mondható. Tud 292 lóerőt is 10 másodpercen keresztül, de csak Sport módban az XtraBoost funkcióval, vagyis hétköznap leginkább 252-vel számolhatunk. A 3-as viszont felépítéséből adódóan tud sportosabb lenni, mint a legtöbb konkurens. Mindegy, milyen motor van benne, ennek a vezethetősége semmihez sem hasonlítható. Az alapvetően hátsókerékhajtású hajtáslánc lehetőségei sokkal jobbak, mint egy elsőkerekes platformé. Lehet akármennyi lóerő például egy Volvo hibridben, sosem lesz annyira sportos, mint egy ilyen 3-as. Megvan ezeknek a modelleknek a helye is a világban, nem hiszem, hogy ki kéne űzni őket csak azért, mert erősek és sportosak, csak meg kell találni az egyensúlyt ebben is.

Ahol nem eszetlenül kapja az ember a lóerőket érdemi tudás nélkül, de mégis nagyot tud autózni vele, ha tényleg azt akarja, és éppen ezt csinálja jól a 3-as.

Ha azt mondjuk valamire, hogy sportos, azt nem az ereje határozza meg. Az élmény sosem állt egyenes arányban a lóerőkkel és a nyomatékkal, persze van összefüggés. Az, hogyan vesz be egy kanyart, hogyan használja ki az erejét, milyen információkkal látja el a sofőrt a kormányon, a futóművön, az üléseken keresztül, sokkal fontosabb, és éppen ezért pontosan elég a 252 lóerő is a 330e-ben. Mert a villanymotor azonnali nyomatéka miatt teszi a fenekét kanyarban, még fordítani is lehet gázzal, amit a hosszú karosszériában is tökéletesen érzünk. Nem kell nagy dolgokra, vagy durva közlekedésre gondolni, egy egyszerű kifordulásban is sokkal több íz és élmény van egy ilyenben, mint bármi másban a kategóriában. Gyors is, de egy BMW-ben mindig az a jó, hogy nem kell nagyot menni vele, hogy élményt adjon, elég egy jól elkapott kanyarkombináció, és meg is vagyunk arra a napra az izgalommal.

Egy ilyen hibrid kombit, mint a 330e, jó vezetni, megvan benne a lehetőség, és ez elég nagy szó a mai autók között.

Hogy miként van meg benne, az már egy másik téma. Egy BMW elég jól el tudja rejteni a súlyát, és ahogy látszik, a 3-asnál sem változtat túlzottan a tömeg a futómű viselkedésén. Döbbenetesen jól tart kanyarban, olyan stabil, hogy egyre csak bátorítja a sofőrt, aki nem igazán tud vele nagy marhaságot csinálni. Pedig a 330e Touring 1965 kilót nyom üresen, vagyis már csak két fővel is túlmegy a 2 tonnán, amit még leírni is fáj. 250 kilónyi akkumulátor terheli pluszban a hátsó tengely előtti részt az üléssor alatt. A benzintankot kivették a helyéről és egy kisebbet, csupán 40 literest építettek a hátsó tengely fölé. Ezzel a 330e súlypontja alacsonyabbra került picivel, mint a sima modelleké, de a rugózási komfort árán ez nem igazán értékelhető. Az M Sport futóműves tesztautóban nagyon keményre hangolták a csillapítást, ami a tükörsima nyugati aszfalthálózaton valószínűleg pont jó, nálunk túlzottan keménynek tűnik, de ez az ára a stabilitásnak. Mentségükre szóljon, hogy a fő elemek ügyes sakkozásával sem vesztett sokat a csomagtér kapacitásából, egy padló alatti rekesszel lett csak kevesebb. Képes elmenni a gyártó szerint akár 55 kilométert is tisztán elektromosan, amit jelen esetben több okból sem tudott megmutatni. Töltésre most nem volt lehetőségünk, de a 3-4 fokos külső hőmérséklet egyébként is jelentősen lecsökkenti a lehetőségeket. Az 5-ös ebben az időben 32-re volt képes, a 3-asnak megelőlegezek 40 kilométert, ingázáshoz már az is elég a városban. Tölteni csak 3,7 kW-os fedélzeti egységen keresztül lehetséges, amivel a teljes töltés fali BMW iWallboxról, vagy köztéri oszlopról 3,6 óra, konnektorról csaknem 6. Mivel egyre kevesebb az ingyenes oszlop, a kilowattonkénti ár pedig 80-100 forint között mozog, a teljes töltés nagyjából egy 1000-esbe fog kerülni, amiből még mindig többet fog tudni elmenni, mint benzinből, fogyasztás szempontjából ugyanis nem teljesített valami jól a 330e Touring.
Hirdetés
Teljesen lemerült akkumulátorával kénytelen hibridként üzemelni, mintsem villanyautóként, a BMW motorjai pedig inkább teljesítmény-orientáltak, mintsem a hatékonyságra hangoltak. Főként városi használatban próbáltuk, kevés országúti, még kevesebb autópályás tempóval, de volt benne szinte minden. Ebben a felhasználásban a benzinmotor üzemét úgy állítja be, hogy a hajtással egyidőben tölteni is tudja a 12 kWh-s akkumulátort, ami a BMW esetében a fedélzeti rendszerek működtetéséért felel, vagyis nincs a motoron hagyományos generátor, ami 12 voltos akkumulátort töltene.

Mindent a hibrid akkumulátor lát el árammal, vagyis ebben mindenképp kell lennie töltésnek, amit hálózati töltés híján a motorral fog megoldani.

Ez már a pillanatnyi fogyasztásmérő figyeléséből is pontosan megállapítható, de van erre külön kijelzője is, a menüből lehet előtúrni. Ennek az eredménye nagyjából az, hogy városi tempó mellett általában megy a motor és 12-14 liter között mozog a pillanatnyi fogyasztás, míg országúti tempónál nem erőlteti a töltést és 2-3 litereket ír. A többségben városi használat mellett is külső töltés nélkül, azaz teljesen hibrid üzemben használva kereken 10 literes fogyasztást produkált úgy, hogy a megtett teljes táv 31-32%-át így is elektromosan tette meg, ezek nyilván az indulások, araszolások során gyűltek össze, de így is elég magas értéket hozott a tankolás. Így pedig egy teljes tank benzin éppen csak elég volt 400 kilométerre.

Jól járunk az otthoni, vagy irodai töltögetéssel, ahogy minden plug-in hibrid esetében.

Ha van rá kapacitásunk, érdemes előhúzni az alapáron adott sárga, 230 voltos csatlakozóval ellátott kábelt, de a lehetőségek miatt az sem baj, ha van nálunk egy Type2-es is. Megadja a lehetőséget a tiszta üzemre, de ebben a kategóriában az alacsony fogyasztás, pláne a gyártó által megadott 1,6-2,2 literes vegyes érték még messziről sem hozható, ha nincs mindig, minden elinduláskor teljesen feltöltve az autó. Az pedig hatalmas macera, ebben a téli időjárásban pedig még annyira sincs kedve az embernek előrángatni a kábelt, letenni a mocsokba, majd újra összeszedni, érdemes lenne már tanulmányozni kicsit a porszívók megoldását a kábelhasználat tekintetében. A 330e tökéletesen jó arra, amiért BMW-t választana az ember. Nagyon jó vezetni, minden kanyarban kiszámítható, élményt fog okozni, amihez ereje is van pont elég. Ezt bármikor fogja tudni hozni, ha itt-ott kicsit szórakoznánk is vele, azt is lehet, amikor kedvünk tartja, az alacsony fogyasztásért viszont rendesen meg kell küzdeni, és nem épp a jobb lábon, sokkal inkább a töltési lehetőségen múlik. A Jézuskától nem kértem, de ha hozta volna, hát azért szívesen használnám.
Értékelés
Pozitív
Kormányzás, gázreakció, stabilitás, beltér összeszereltség és minőség, lehetőség elelktromos haladásra, klasszikus BMW-s vezethetőségű
Negatív
Súly, töltés nélkül magas fogasztás, kemény rugózás
Árak
Tesztmodell alapára
16 283 000 Ft (2020.12.25.)
Tesztautó ára
22 234 400 Ft (2020.12.25.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Teljesítmény:
135 kW (184 LE) 5000-6500 1/min-nél
Nyomaték:
300 Nm 1350-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5.90 s
Végsebesség:
225 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
1,6-2,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4709 mm
Szélesség:
1827 mm
Magasság:
1442 mm
Saját tömeg:
1965 kg
Össztömeg:
2425 kg
Terhelhetőség:
460 kg
Tengelytáv:
2851 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
410-1420 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1490 mm
Belmagasság elöl:
880-970 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
210 mm
Ülőlap hossza elöl:
530-570 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Motor és váltó
Motor:
Hibrid (Benzin)
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
300 Nm 1350-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
135 kW (184 LE) 5000-6500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
225 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5.90 s
CO2-kibocsátás:
36-48 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
1,6-2,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
10,0 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.01.17. at 21:54
    Permalink

    Az 10-12 brutálisan sok. Szerintem valamit elnézett a tesztelő. Nem lehet, hogy töltettétek az akkumulátort az autóval majd utána elhasználtátok az áramot?
    A régi 330e elmegy 5-6 liter között a városban.

Vélemény, hozzászólás?