Bírja a terhelést az új Mazda3

Túl az első tesztetapon a Mazda3 Frankfurtba tartó konvoja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már Oroszországban járnak a Hirosimából Frankfurtba tartó Mazda3-asok. Közúton az út tizedét teljesítették, de Japántól már messze járnak a fél világot átszelő Mazdák.

Miként arról két hete hírt adtunk nyolc darab Mazda3 saját lábán megy Hirosimából, a Mazda központjából az új Mazda3 frankfurti világpremierjére. Az út első, tengeri részét természetesen hajóval teljesítették, ám a Japán-tengeren átkelve már 5 nappal ezelőtt elindultak Vlagyivosztokból.
Az első etap brit, cseh és szlovák, olasz, lengyel és portugál pilótái az ellenkező irányból érkeztek Oroszország távol-keleti részére, s rögtön indultak is, hogy teljesítsék a 15 000 km-es út rájuk eső részét. Tegnap elérték a fél világot átszelő utazás első csoportváltós megállóját, Blagovesenszket, azaz az első időzóna-határt – mintegy 1400km-t hagytak már maguk mögött.
Hirdetés
[kepallobal=350551]Ázsiában is feltűnő az új Mazda3[/kepallobal] A fél világot átszelő teszten szereplő kétliteres benzines, 120 lóerős, Challenge felszereltségű új Mazda3-ak itthon 5,3 millió forintért lesznek megvásárolhatók, s állítólag épp ezen modellek lesznek a hazai piac kedvencei. Az új kompaktokat az ázsiai közönség is kedveli, megjelenésükkel és az ott nem megzokott balkormányos kivitelükkel állítólag a helyiek fejét kivétel nélkül elforgatják a tesztautók.
A pilóták csoportjaiban legfőképp európai és ausztrál résztvevők lesznek, az egyes megállóknál teljesen lecserélődik a csapat, hogy lehetőleg minél több újságíró, blogger és Mazda-rajongó élhessen az új Mazda3 szokatlan körülmények közötti vezetésének lehetőségével. A magyar csapat augusztus 25-én csatlakozik be az új Mazda3 vezetésébe, a Tyumen-Moszkva útvonalon.
Az autók szeptember 7-én, a Frankfurti Autószalon előtt 3 nappal érkeznek meg a vásárvárosba. Kalandjaikról és útjukról további információk érhetők el a http://www.mazda.hu/mazdaroute3/[/url] weboldalon, vagy a Twitter #mazdaroute3 oldalán.
Bizonyára nem meglepő, hogy mi a Mazdánál hisszük, hogy ezek az autók képesek legyőzni bármilyen szokatlan kihívást, mellyel szembesülnek” mondta a Mazda Motor Europe kommunikációs alelnöke, Wojciech Halarewicz. „De semmihez sem hasonlítható az érzés, hogy másokat is láthatunk meggyőződni erről az új Mazda3 vezetőülésében. Ez a túra egy igazi Mazdás élmény.”
Mit is mondhatnánk, valóban bizonyára az, ahogyan az volt az MX-5 olaszországi vásárlása, hazahozatala, de még honosítása is, s ha saját túrabeszámolóval mi egyelőre nem fogunk tudni szolgálni, hamarosan hozzuk az MX-5 idei tesztjét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 00:23
    Permalink

    Kép szerint nem tükörsima és pormentes utakon mennek. Ez becsülendő.
    Marketinges anyagot sokan enni fogják.
    Golf 6 mellett nehéz lesz eladni a Mazada3 -at. Egy jó árazással favorit lehetne.

  • 2017.10.30. at 00:23
    Permalink

    Csak a tied a 13eve alatt 360e kmet ment azaz kb napi 70-80km?
    Azokkal a Mazdakkal napi 1400 a tervezet es nem a nemet autopalyan,
    gugliba ird be:subaru 360 tokyo budapest
    Es az lenne a mokas ha nem tudna az autod megtenni.
    Ez leginkabb reklam,de nagyon jo nekem tetszik.Mar csinalt a Mazda 1-2hasonlo akciot
    es nem igazan tudom hogy mas gyarto csinalt-e ilyet.
    Ja es otthon a Mondeom 17eves 400e korul nabum.

  • 2017.10.30. at 00:23
    Permalink

    Jól értem, hogy ezek az autók saját lábon mennek Japánból Németbe, mintegy 15.000 km -es úton!? 😮
    Hát ez fantasztikus, ez durva tényleg! Kérdem én a 13 éves ócska tragacsom ~360.000 km-t mutató órája mögül, hogy akkor itten mostan mi is a hír!? Kibír egy Mazda 15.000 km-t!? Remek, de azt hiszem még marad a Passat, az már többet kibírt és megkockáztatom az is meg tudna tenni egy ilyen utat…

Vélemény, hozzászólás?