BMW 1-es: még idén lehull a lepel az új prémium kompaktról

Szeptemberben a Frankfurti Autószalonon mutatják be az új 1-es BMW-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan a harmadik generációval folytatja pályafutását a belépő BMW, technikájában komoly változással és kizárólag ötajtós karosszériával érkezik.

Vége a különcködésnek, az érkező új generáció már elsőkerék-hajtású lesz. A harmadik generáció az UKL platform frissített változatára épül, így a MINI-vel, a 2-es BMW-vel és az X1/X2 párossal osztozik az alapokon. A hírek szerint az új platformra történő átállással a BMW autónként 660 eurót takarít meg, továbbá a vásárlók a több hely érdekében szívesen lemondanak a hátsókerék-hajtásról. A kardántengely hiányával a kardánalagút mérete csökkenthető, a hátsó differenciálmű elhagyása pedig a csomagtartónak adhat plusz litereket.
Hirdetés
Motorok tekintetében egyelőre nem lesz nagy újdonság, a platformtársak erőforrásaival érkezik majd az 1-es. A belépőmotor a 118i lesz, ez egy 1,5 literes, 3 hengeres turbós benzinmotort jelent 138 lóerővel és 220 Nm nyomatékkal. A benzines palettán fölötte már csak a 2 literes négyhengeres motor lesz különböző teljesítményekkel. 120i néven érkezik a 187 lóerős változat (280 Nm), a 125i pedig már 221 lóerős lesz (310 Nm), a 130i pedig 261 lóerővel érkezik (310 Nm). A benzines csúcsmotor a hírek szerint az M130iX lesz 302 lóerővel és összkerékhajtással. Persze mint az összes többi 1-es BMW esetében, itt is felmerül a kérdés, hogy később készül-e belőle M1, vagy az utóbbi elnevezés megmarad-e az 1978-1981 között gyártott középmotoros sportkocsi kiváltságának..
Dízel fronton 2 literes négyhengeresről szólnak a hírek. 118d néven 147 lóerővel érkezik, a 120d jelűt pedig 187 lóerővel ígérik, a csúcs pedig a M135dX lesz 228 lóerővel és négykerék-meghajtással. Elképzelhető, hogy a MINI 1,5 literes háromhengeres gázolajosa itt is megjelenhet 116d néven, de erről még nem közölt konkrétumot a gyártó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?