BMW M3 DTM kontra BMW M3 DTM. Közte 23 év és 23 mp

"Az nem tetszett a te BMW-dben, hogy megelőztél"

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy forgatás erejéig egymásnak eresztették az 1989-es és a 2012-es DTM-bajnok BMW M3-asokat úgy, hogy a győztes pilóták autót cseréltek. Jó móka lehetett.

A BMW tavaly tért vissza a Német Túraautó-bajnokságba, s ha már visszatért, Bruno Spengler révén el is halászta a győzelmet a rivális Audi- és Mercedes-pilóták orra elől. Az idei, múlt hétvégi szezonnyitón is egy M3-at intett le elsőként a kockás zászló, volánjánál azzal az Agusto Farfusszal, aki úgy másfél éve a WTCC-ből igazolt át a DTM-be. A címvédő Spengler "csak" ötödik lett, de valamivel korábban, ugyancsak a Hockenheimringen alkalma volt autót cserélni Roberto Ravagliával, s ennek a játékos, versenyt is imitáló időutazásnak a zanzája látható az alábbi gyönyörű kis videóban.
Hirdetés
Az 55 éves olasz Ravaglia 1989-ben volt DTM-bajnok egy M3-as BMW-vel (mi mással?!), egy rakás egyéb trófeát is elhódított, 1997-ben vonult vissza, és vicces, amikor arról beszél, hogy az aktuális csúcstechnikában csücsülve alig lát valamit, s fogalma sincs, hol lehetnek az első kerekek. A 29 esztendős kanadai Spengler bezzeg lelkendezve meséli, hogy a régi, E30-as M3 milyen könnyű, s mennyire gokartszerűen vezethető. Csak az volt vele a baja, hogy a Sachs kanyarban (nyilván utasításra, khm) elporzott mellette a sokkal erősebb és gyorsabb, a móka kedvéért 23 mp-es hátrányból is fölényesen nyertes 2012-es kiadás...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?