Bodensee szépségkirálynője személyesen az AMTS-en

Nem csak remek autók, hölgyek is bőven lesznek az AMTS-en

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig több mint két hét múlva nyitja kapuit az idei Autó, Motor és Tuning Show. A felhozatal minden eddiginél komolyabb lesz. Hölgyekből is.

Komoly múltra tekinthet vissza itthon az AMTS, ám el kell fogadjuk, hiába a régió meghatározó, sőt, legjelentősebb tuning showja, Európában hazánk seregszemléje nem a legjelentősebb. Annak a Tuning World Bodensee számít. Viszont panaszra nekünk sincs okunk, hiszen Bodensee tavalyi szépségkirálynője, Leonie Hagmeyer-Reyinger tavaly augusztusban hazánkban pózolt a Miss Tuning 2014 naptárhoz. A híres modellfotós Max Seam tizenkét különböző helyszínen állította kamera elé Miss Tuningot. Úgy, hogy a szőke szépségkirálynő mellett az autók és az ország szépségei is kiemelt figyelmet kapjanak. Az idei AMTS-en nem csak a naptár lesz megvásárolható, díszvendég lesz Leonie is, de lesz Bodensee stand 10 – részint szavazással válogatott – autóval, köztük a 2012-es bajnok tuninggéppel, Uwe Wolf kompletten átalakított, 1978-as Kadett C Coupéjával.
Hirdetés

Nem most kapcsolódik először az AMTS-hez Bodensee, miként Leonie is találkozott már a csapattal. A fotózás hivatalos partnereként az AMTS csapata válogatta az autókat az idei naptárhoz. Válogatás idén is lesz: az AMTS autó-szépségversenye 80 trófeával várja a tuningautókat, a legütősebbeket (legfeljebb 2 darabot) pedig a Tuning World Bodensee csapatának képviselői választják majd ki a hazai autók közül. Nyereményük a Tuning World Bodensee rendezvényre utazás, és az ottani tuningviadalon való részvétel lehetősége.
A versenyre Európa elit tunereit invitálják meg, ahol az autóik egyenes kieséses rendszerben, párbajok során mérkőznek meg egymással. A megmérettetés folyamán a zsűri mindig két autót vizsgál egyszerre, melyek a párbaj idejére egy előzetesen felállított arénába vonulnak. A „mérkőzést” speaker vezeti, akinek köszönhetően a közönség is elég sok infót megtud a vasakról. A végére pedig csak egy maradhat, aki nem csak az Európa legszebb autójának járó megtisztelő címét viselheti egy évig, de egyúttal értékes díjakat is bezsebel. És akkor leírjuk újfent, mert talán nem lehet elégszer ismételni: a 2012-es bajnok autó jelen lesz az AMTS-en. Szépségverseny nem csak autóknak, hölgyeknek is lesz. Lesz Miss AMTS szépségverseny, melynek győztese az európai Miss Tuning döntőjébe kerül, s így eséllyel indul a sok egyéb mellett egyéves autóhasználattal és hírnevet biztosító naptárfotózással, valamint exkluzív utazásokkal járó szépségkirálynői címért. A verseny zsűrijében a Tuning World Bodensee szervezői, valamint személyesen Leonie is helyet fog foglalni, aki a show exkluzív vendége lesz. A szépségverseny döntősei a show házigazdájaként a látogatók szavazatait is várják a rendezvény teljes időtartama alatt. A lányok napi három alkalommal lépnek majd fel a Tuning Show központi nagyszínpadán, a formaruha mellett estélyiben, és bikiniben is, a MISSQ friss kollekciójából. Jelentkezni március 7-ig lehet még. [urlap] Nyerési esélyük nem csak a gyönyörű hölgyeknek van, a jegyvásárlók (teljes árú) belépőjükkel egy nem is akármilyen autóért indulnak, olvasóink pedig a fenti kérdésre választ adva páros belépőt nyerhetnek a nyolc különféle rendezvényt közös belépővel kínáló, március 21-23. között megrendezésre kerülő AMTS 2014-re.
Fotók: Szőke László, Tuning World Bodensee / ETS official
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?