Borúra ború: megint emelkednek az üzemanyagárak

Ismét drágulnak az üzemanyagok. Főleg a benzin

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Arra lehetett számítani, hogy ezt a hetet megússzuk újabb áremelés nélkül, de mégsem.

Pénteken bruttó 6 forinttal emeli a benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol - írja piaci forrásokra hivatkozva az MTI. Ennek megfelelően a benzinért átlagosan 427, a gázolajért 429 forintot kell majd fizetnünk.
Legutóbb is emelkedtek az árak, múlt pénteken 4 forinttal drágult a 95-ös, 7-tel a dízel. Vasárnap viszont azt vizionáltuk, hogy ezen a héten nem jön újabb rossz hír, vagy ha mégis, legfeljebb minimális áremelésről szóló. Azonban a benzint érintő 6 forintos drágulás minden, csak nem minimális, és nem kizárt, hogy még - sokkal - csúnyábbra fordulhatnak a dolgok.
Hirdetés
Sokkal csúnyábbra, mert a szíriai feszültség miatt a kőolaj ára a jelenlegi szintről további komoly emelkedést produkálhat, extrém esetben akár 150 dollárig is felkapaszkodhat - olvasható a portfolio.hu elemzésében. Ha a szíriai válság a környező országokra is átterjed, jelentős kitermelés-kiesést okozhat az olajpiacon, ez pedig sajnos nálunk is rekordárakat szülhet: a 150 dolláros Brent árfolyammal számolva az üzemanyagok ára 45-55 forinttal is nőhet a közeljövőben...
Reméljük, nem így lesz, de addig is - mint mindig - fontosabb a hol, mint a mikor, hiszen a különböző kutaknál 20-30 forintos különbség is tapasztalható a péntektől tehát feltétlen szomorúbb árak között.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Akkor engedd meg, hogy idézzek az értelmes hozzászólásaidból:
    “Hülye tetszik lenni, vagy szimpla genetika?”
    “Are you stupid?
    Yes!”
    “És mit fogsz ide beírni, ha mégsem. Azt, hogy hülye voltál? Kétlem….”
    “Látom debilék megint itt múlatják az időt.”

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Nekem 50×2 naponta. Ez autóval 45 perc.

    Busszal csak a települések között eltelik egy óra, és akkor még a tömegközlekedést a 2 településen nem számoltam.

    Így lesz egy 45 perces autó útból másfél óra 🙂 Nem fogom az életemet buszon zötykölődve, meg az utcán várakozva tölteni, köszönöm.

    Ja és azt elfelejtettem, hogy 2-en járunk egy autóval. 5,5 l/100-as fogyasztásom van, úgyhogy nem vág földhöz annyira a dolog, ugyanis olcsóbb, mint a tömegközlekedés!

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Nem olvasol figyelmesen Ogre. A hiba a te készülékedben van.

    Tény, hogy értelmes hozzászólásodat még én sem láttam, mentségemre szolgáljon, hogy nem is kerestem. Esetedben ez azért lehangoló, mert te kerested, csak vak vagy.
    természetesen az a véleményed, amit jónak látsz.

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    volt már 45-50 forinttal drágább az üzemanyag..és? nem történt semmi, felmentek az árak..most ennyivel lentebb vannak az üzemanyag árak, semmi nem olcsóbb, sőt tovább emelték minden ócska ürüggyel..ha visszamegy 480 körüli szintre és megint árat akarnak elmelni, na akkor kell elkezdeni fegyvert fogni..

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Na majd amikor 60 kilométereket kell ingáznod, és télen befagy a picsád a buszon, nyáron meg lever a víz, és 2 településen is kell helyijáratos bérletet venned, na majd akkor megkérdezlek, hogy buszozol -e tovább.

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Te tulajdonképpen miért látogatod ezt az oldalt, és miért kommentelsz? Témába vágó hozzászólást még nem láttam tőled, csak mások fikázását. Ha trollkodsz, legalább legyen benne humor.

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Majd ha Dávidka kitalálja hogy emelni kéne a jegyárakat mert drága a nafta majd nem szarod le! Bedöntik a forintot szo..ni fogunk olyan drága lesz minden hogy csak pislogunk! Bankok nem szeretik ha szo..atják őket és vissza tudnak úgy vágni hogy csődbe meg az ország…

Vélemény, hozzászólás?