Brit Formula Renault-bajnokság, Silverstone

Újra nőtt Kiss Pál Tamás előnye

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hétről 11 pontra nőtt Kiss Pál Tamás előnye a Brit Formula Renault-bajnokság három silverstone-i futama után.

A hétvége legbosszantóbb eseménye az volt, amikor a vasárnapi első futamra Tomi pole pozíciós időt futott, de mivel a célvonalon egyszázad másodperccel az edzés leintése után haladt át, ezt az eredményét nem értékelték, így végül a hetedik helyről rajtolhatott...
„Annak nagyon örülök, hogy sikerült növelnem az előnyömet a bajnokságban, de egyáltalán nem vagyok elégedett” – mondta Kiss Pál Tamás.
„Kicsit úgy érzem magam, mint tavaly a Formula–1-ben a Brawn GP versenyzői, hogy a szezon első felében megvolt az előny, de a második felére elfogyott.”
„Minden körülményből a lehető legjobb eredményt kell kihozni, de nem lehet mindig az első öt helyezésre hajtani. Most szerencsém volt, hogy az ellenfelek körbeverték egymást, de ha bajnok akarok lenni, akkor ahhoz futamokat kell nyerni a szezon második felében is.”

Bár az Atech-csapat sokat dolgozott azon, hogy javítsanak autóik beállításán, az ellenfeleknek ez megint jobban sikerült.
„A technikás részeken fel tudtam venni a versenyt az élmezőnnyel, de az egyenesben rendre lemaradtam. Az első futamon túl meredek szárnyakkal versenyeztem, ami miatt az egyenesben nem voltam elég gyors.”
„Vasárnapra, a második és a harmadik futamra állítottunk a szárnyakon. Akkor jobb lett, de még így sem volt az igazi. Csapattársam, Nick Yelloy autóján egy másik beállítást próbáltunk ki, az jobban sikerült, úgyhogy bizakodó vagyok a következő futamokra.”
Ám az Atech-csapat Renault-jának és Tominak is volt egy jó pillanata a hétvégén, amikor a vasárnapi első futamra megfutotta a pole pozíciót jelentő időt. Ezt azonban egyezred másodperccel az edzés leintése után tette, így az idejét nem értékelték.
„Elég bosszantó volt. Annyira az utolsó pillanatban történt minden, hogy még a kockás zászlót sem kaptam meg. Volt is egy kis kavarodás, mire megtudtam, hogy a hetedik helyről rajtolhatok. Gyorsan túl kellett tennem rajta magamat, és a következő feladatra koncentráltam, pedig jó lett volna végre az első helyről indulni.”

Mivel most tartották meg a májusban, Brands Hatchben elmaradt futamot, a hétvégén három versenye volt a Brit Formula Renault-bajnokság mezőnyének. Szombaton egy, vasárnap pedig két futamot rendeztek.
Szombaton pótolták az elmaradt versenyt, amin Tomi a harmadik helyről rajtolt és negyediknek futott be. Ezt a futamot legnagyobb riválisa, Lewis Williamson nyerte, Will Stevens lett a második és Tomi előnye a bajnokságban egy pontra olvadt.
A vasárnapi két versenyen Tomi egy harmadik és egy ötödik helyezést ért el. Stevens két peches versenyt fogott ki, aminek köszönhetően a bajnokság harmadik helyére esett vissza. Mind a két vasárnapi futamot Tom Blomqvist nyerte, aki szombaton csak 13. lett.
A bajnokságban Kiss Pál Tamás 344 ponttal áll az élen. A korábbi harmadik Lewis Williamson 333 ponttal feljött a második helyre, míg Will Stevens 330-cal a harmadik. Tom Blomqvist két győzelmével csatlakozott az élmezőnyhöz, és a negyedik helyen ő is csak húsz ponttal van lemaradva, ami nagyon szoros bajnoki finálét sejtet.
5. elmaradt futam pótlása, Silverstone végeredménye:
  1. Lewis Williamson, Manor Competition, 20:05,657
  2. Will Stevens, Manor Competition, +6,504
  3. Harry Tincknell, CRS Racing, +6,889
  4. Kiss Pál Tamás, Atech GP, +7,276
  5. Ollie Millroy, Manor Competition, +9,359
  6. Alex Lynn, Fortec Motorsport, +10,145
  7. Fabio Gamberini, Mark Burdett Motorsport, +13,055
  8. David McDonald, Fortec Motorsport, +14,722
  9. Michael Lyons, CRS Racing +15,200
  10. M.Stöckinger, Atech GP, +17,351
  11. Nick Yelloly, Atech GP, +20,188
  12. Joe Crook, Scorpio Motorsport, +24,391
  13. Tom Blomqvist, Fortec Motorsport, +2 kör
  14. Thomas Hylkema, Manor Competition, +2 kör
  15. R.Foster-Jones, CRS Racing, +2 kör


13. futam, Silverstone végeredménye
  1. Tom Blomqvist, Fortec Motorsport, 26:18,666
  2. Nick Yelloly, Atech GP, +0,986
  3. Kiss Pál Tamás, Atech GP, +3,184
  4. Lewis Williamson, Manor Competition, +3,254
  5. M.Stöckinger, Atech GP, +7,020
  6. R.Foster-Jones, CRS Racing , +8,262
  7. Fabio Gamberini, Mark Burdett Motorsport, +22,526
  8. Thomas Hylkema, Manor Competition, +29,188
  9. Joe Crook, Scorpio Motorsport, +31,071
  10. David McDonald, Fortec Motorsport, +46,130
  11. Will Stevens, Manor Competition, +47,661
  12. Alex Lynn, Fortec Motorsport, +2 kör

14. futam, Silverstone végeredménye
  1. Tom Blomqvist, Fortec Motorsport, 20:18,162
  2. Lewis Williamson, Manor Competition, +1,373
  3. Ollie Millroy, Manor Competition, +3,548
  4. Will Stevens, Manor Competition, +6,802
  5. Pál Tamás Kiss, Atech GP, +7,243
  6. Thomas Hylkema, Manor Competition, +9,114
  7. Fabio Gamberini, Mark Burdett Motorsport, +11,767
  8. Luciano Bacheta, Team Firstair, +12,093
  9. David McDonald, Fortec Motorsport, +12,909
  10. Harry Tincknell, CRS Racing, +17,595
  11. R.Foster-Jones, CRS Racing, +18,062
  12. Michael Lyons, CRS Racing, +18,399
  13. Nick Yelloly, Atech GP, +18,721
  14. Joe Crook, Scorpio Motorsport, +22,723
  15. M.Stöckinger, Atech GP, +40,000
  16. Alex Lynn, Fortec Motorsport, +3 kör


A Michelin Brit Formula Renault-bajnokság állása a 14. futam után:
  1. Kiss Pál Tamás, 344
  2. Lewis Williamson, 333
  3. Will Stevens, 330
  4. Tom Blomqvist, 324
  5. Harry Tincknell, 287
  6. Ollie Millroy, 235

A Michelin Brit Formula Renault-bajnokság 2010-es versenynaptára
  1. 1-2. futam, április 3-4. Thruxton
  2. 3-4. futam, április 24-25. Rockingham
  3. 5-6. futam, május 1-2. Brands Hatch
  4. 7-8. futam, június 5-6. Oulton Park
  5. 9-10. futam, június 19-20. Croft
  6. 11-12. futam, augusztus 7-8. Snetterton
  7. 13-14. futam, augusztus 21-22. Silverstone
  8. 15-16. futam, szeptember 4-5. Knockhill
  9. 17-18. futam, szeptember 18-19. Silverstone
  10. 19-20. futam, október 9-10. Brands Hatch


Kiss Pál Tamás együttműködő partnerei: Hell Energy Drink, Mammut, Kiss Cégcsoport, Autónavigátor.hu, Használtautó.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?