Brutálisan erős terepjárókkal érkezett a Mercedes Los Angelesbe

Nem aprózták el a Mercedesnél, két SUV-t is 600 lóerő fölé húztak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kevés az olyan élethelyzet, amikor feltétlenül indokolt egy 600 lóerő feletti SUV, de úgy tűnik, hogy van rá kereslet, a Mercedes-AMG pedig készségesen áll a vevők rendelkezésére.

Nem sok terepjárót kínálnak a hatszáz lóerő feletti szegmensben, a Mercedes-AMG viszont most két ilyen modellt is bemutatott a Los Angelesi Autószalonon. A kisebbik modell a Mercedes-AMG GLE 63 S névre hallgat, az orrába pedig 4 literes duplaturbós V8-as került, a lóerők száma pedig 603,

érdekességképpen a 2000-ben debütált ML 55 AMG csupán 342 lóerős volt.

A friss modell rengeteg lóerejéből 22 elektromos eredetű, ami a könnyű hibrid hajtásnak köszönhető. A GLE sorozat csúcsváltozatához alapáron jár a négykerékhajtás (a rendszer képes a teljes erőt a hátsó kerekekre is küldeni) és a 9 sebességes automataváltó, továbbá nem kérnek felárat az adaptív lengéscsillapításért és a 21 colos felnikért sem.
Hirdetés
A külsővel nehéz lesz rejtőzködni, az AMG verziókra manapság jellemző függőleges hűtőrácsokat a GLE 63 is megkapja, de a púpos motorháztető is a sportváltozat sajátja, hátul pedig tetőspoiler és diffúzor sejteti a temérdek lóerőt. Az utastérben a lapított aljú sportkormány, az alumíniumpedálok és AMG logók csempésznek némi sportosságot az amúgy luxus belsőbe. Aki nem etetne ennyi lovat, illetve 3,8 másodperc alatt sem szeretne százon lenni, de kitűnne a tömegből, annak találták ki a GLE 63 kivitelt. A gyengébbik AMG modell „csak” 563 lóerős, itt viszont a kerek csupán 20 colosak, a százhoz pedig kerek 4 másodperc szükséges. Akinek viszont kicsi lenne a GLE, annak sem kell lemondania a 603 lóerőről, ugyanis a GLS 63 a legerősebb GLE hajtásláncát kapja. A hétüléses SUV-t szintén a négyliteres V8-as hajtja könnyű hibrid hajtással kiegészítve. A kínálat legnagyobb terepjárója 4,2 másodperc alatt katapultál 100-ra, a végsebesség pedig (felárért) 280 km/h-ra lehet. Az akár 23 colos kerékkel elérhető sportváltozat a GLE-hez hasonlóan szintén lapított sportkormánnyal és alupedálokkal készül, a Panamericana stílusú hűtőrács nélkül itt sincs sportmodell. A csúcsváltozatok jövő év közepén kerülnek a kereskedésekbe, az árakról egyelőre nincsenek információk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?