Búcsúk és bukták

Viszlát Loeb, viszlát Ford! WRC 2012

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy korszak véget ért a WRC-ben. Persze megint minden idők legjobbja, Loeb nyert, de félig visszavonul, míg a gyári Ford teljesen. De jön a VW, s nagy csata várható. Szezonzárás videókkal.


Véget ért a 2012-es WRC-szezon, a hétvégi záró, vegyes talajú Spanyol ralin nem nagy meglepetésre Sébastien Loeb győzött (oldalán hűséges navigátorával, Daniel Elenával). A 13 állomásos évad során kilencszer diadalmaskodó, s ezzel zsinórban kilencedik világbajnok címét begyűjtő klasszis utolsó teljes évét töltötte a ralielitben. Jövőre már csak néhány versenyen áll rajthoz (például rögtön a 2013-as nyitányon, január közepén Monte-Carlóban), s inkább kenyéradója WTCC-s, túraautós projektjén dolgozgat.

"Óriási köszönet mindenkinek" – mondta Loeb a Spanyol ralin aratott sikere után. "Nagyon boldog vagyok, hogy győzelemmel fejezhettem be a szezont, sőt, gyakorlatilag a karrieremet is. Ezen az utolsó versenyen is mindent bele kellett adnunk, a kiszámíthatatlan időjárás nem volt igazán a barátunk. A siker ismét mindannyiunké. Köszönöm – köszönök mindent, amit együtt csináltunk végig. Most lapozunk egyet, de ez nem simán egy fejezet végét jelenti, hanem valami egészen újnak a kezdetét is." Mi lesz a Citroënnel nélküle? A Fordtól átcsábított korábbi rivális, idei vízhordó Mikko Hirvonen jó eséllyel pályázik a trónra (csapattársa még nem ismert), de.
Hirdetés

Solberg a szőlőben
Az év egyik legmókásabb, egyben legveszélyesebb jelenete, amikor Franciaországban Solberg benézett a szőlőbe, kidöntött egy villanyoszlopot, rá a nézőkre, majd tovább szüretelgetett az útra nehezen visszatalálva - szerencsére senki nem sérült meg a balesetben: [/szlista]
[/keret]

Ouninpohja 2012
A Finn rali legendás szakasza idén is hozta szokásos formáját. Breen barátunk piruettje 10 pontos.
A közelmúlt ralivilágbajnokai
Év Pilóta Autó Konstruktőr
1990 Sainz Toyota Celica GT-Four Lancia
1991 Kankkunen Lancia Delta Integrale Lancia
1992 Sainz Toyota Celica Turbo 4WD Lancia
1993 kankkunen Toyota Celica Turbo 4WD Toyota
1994 Auriol Toyota Celica Turbo 4WD Toyota
1995 McRae Subaru Impreza 555 Subaru
1996 Mäkinen Mitsubishi Lancer Evolution Subaru
1997 Mäkinen Mitsubishi Lancer Evolution Subaru
1998 Mäkinen Mitsubishi Lancer Evolution Mitsubishi
1999 Mäkinen Mitsubishi Lancer Evolution Toyota
2000 Grönholm Peugeot 206 WRC Peugeot
2001 Burns Subaru Impreza WRC Peugeot
2002 Grönholm Peugeot 206 WRC Peugeot
2003 Solberg Subaru Impreza WRC Citroën
2004 Loeb Citroën Xsara WRC Citroën
2005 Loeb Citroën Xsara WRC Citroën
2006 Loeb Citroën Xsara WRC Ford
2007 Loeb Citroën C4 WRC Ford
2008 Loeb Citroën C4 WRC Citroën
2009 Loeb Citroën C4 WRC Citroën
2010 Loeb Citroën C4 WRC Citroën
2011 Loeb Citroën DS3 WRC Citroën
2012 Loeb Citroën DS3 WRC Citroën

[kepallojobb=381280]Jövőre még visszanéznek, de már csak mutatóba[/kepallojobb] Loeb és a többiek
Legtöbb egyéni vb-cím Top3
  1. Loeb 9
  2. Kankkunen, Mäkinen 4-4
  3. Röhrl, Biasion, Sainz, Grönholm 2-2


Legtöbb egyéni futamgyőzelem Top3
  1. Loeb 76
  2. Grönholm 30
  3. Sainz 26


Legtöbb egyéni futamgyőzelem/2012
  1. Loeb 9
  2. Latvala 2
  3. Hirvonen, Östberg 1-1


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?