Budapest ismét víz alatt!

A hétfő reggeli vihar megint csúnyán eláztatta a fővárost

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pontosan 10 nappal ezelőtt kapott a nyakába Budapest özönvízszerű esőt, akkor a csatornarendszer nem bírta a terhelést. Hétfő reggel hasonló helyzet fogadta a fővárosiakat.

A július 9-én átéltek után megírtuk, hogy miért veszélyes az utakon hömpölygő víz, illetve azt is, hogyan érdemes viselkedni. Most, 10 nappal később újra ugyanez a helyzet Budapest mélyebben fekvő területein, és jellemzően a vasút alatti átjárókban durván megállt a víz. Konkrétan járhatatlanná téve főbb útvonalakat is.
Hirdetés
De nem csak Budapest járt pórul. Rövid idő alatt mintegy ötven helyszínre riasztották a katasztrófavédelem egységeit a fővárosban és Pest megyében a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt - nyilatkozta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek. A katasztrófavédelem hivatásos és önkéntes egységeit leszakadt faágak eltávolításához és vízzel elöntött pincék, garázsok, alagsorok kiszivattyúzásához riasztották. A legtöbb bejelentés eddig Szigetszentmiklósról, Törökbálintról, valamint a főváros V., VI. és VII. kerületéből érkezett.
Hirdetés
Emellett a BKK is jelezte, hogy több járata akadályokba ütközött. A 4-es és a 6-os villamos helyett pótlóbusz jár a reggeli órákban a Jászai Mari tér és a Blaha Lujza tér között, a 75-ös és a 79M trolibusz terelve közlekedik, nem érinti a Vágány utca/Dózsa György út megállót, mivel ott is megállt a víz a vasúti aluljárónál. Emiatt az arra közlekedő más járatok is terelőútra kényszerültek. Így a 30-as, a 30A, a 105-ös, a 178-as és a 230-as és a 20E autóbusz is. Bár egyre több hír érkezik arról, hogy kezd helyreállni a rend.
Hirdetés
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?