Budapesten nyit fejlesztőközpontot a Jaguar

Elektromos- és önvezető autókat fog hazánkban fejleszteni a Jaguar

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagy-Britannia legnagyobb autógyártója, a Jaguar-Land Rover hazánkban nyitja meg - már jövőre - legújabb K+F központját.


Jövő év elején nyitja meg legújabb kutató-fejlesztőközpontját a Jaguar-Land Rover, ahol elektromos hajtásláncokat és önvezető technikákat fognak kidolgozni. Első körben száz hazai mérnöknek ad munkát a Jaguar új bázisa, melyhez hasonlója eddig csak Nagy-Britanniában, Írországban, Észak-Amerikában és Kínában volt. Kisebb mértékű hazai munkát persze eddig is láthattunk, a Jaguar (is) számos komponenst fejlesztetett és tesztelt eddig is nálunk.
Hirdetés

Hazánkra állítólag azért esett a választás, mert meghatározó szerepet töltünk be a márka beszállítói hálózatában is, ugyanakkor a beruházást üdvözlő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar műszaki felsőoktatás magas színvonala és az adópolitika is meggyőző volt a cég számára. Új gyártóbázist nemrégiben Szlovákiában nyitott a Jaguar, hiszen a Brexit után egyértelműen célja a márkának, hogy minél inkább az EU területére helyezze tevékenységét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?