Budapesti autóledobás a hallgató kérésére

Mélybe zuhant nyereményautó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mintegy 40.000 ember szavazott egy hét alatt a Class FM játékában arról, hogy mi legyen a sorsa annak az autónak, amit a fővárosban lógattak fel egy darura: kisorsolják vagy ledobják?


Irigység, jó szándék, rosszindulat, szeretet, kárörvendés, nyereményvágy vagy botrányra éhség? Mi jellemzi a magyarokat? Sebestyén Balázsék most letesztelték az országot, hiszen a nép kezébe tették egy autó sorsát. Balázsék egy berlini rádió óriási visszhangot kiváltott akciója alapján egy igazán meghökkentő tesztre készülnek. November 12-én egy harminc méter magasra fellógatott autó lelhetett gazdára, de akár a mélybe is zuhanhatott, milliónyi darabra törve. A kocsi sorsát a hallgatók kezébe adták…
[kepallobal=458578]A kocsit a rádió szerint 30, a darus cég szerint 20 méterre emelték - igaz, mindkettő sok[/kepallobal]
„Döbbenetes, hogy milyen indulatokat váltott ki a játék. Egyrészt pár nap alatt sikerült mindent összeszednünk hozzá, már van autónk, darunk és helyszínünk is, tehát a kocsit mindenképpen fellógatjuk. Igazán érdekes azonban az, hogy az emberek mennyire különbözően vélekednek. Egyik hallgató azt írja, hogy elsírja magát ha nem mentjük meg az autót, majd mindjárt egy következő sms-ben azt kapjuk egy másik hallgatótól, hogy kicsi az esély arra, hogy nyerjen, úgyhogy másé se legyen, dobjuk le. Mi is kíváncsiak vagyunk mi lesz a vége és vajon a magyarok a németekhez hasonlóan feláldoznának-e egy autót… Egy biztos, ez most nem a mi döntésünk, az autó sorsa az ország kezében van, mi csak megteremtettük hozzá a feltételeket.” – mondta Sebestyén Balázs az akció kezdetén.
Aztán kiderült: a hallgatók többsége szerencsére nem akar rombolni. Az autót így kisorsolták azon hallgatók között, akik arra szavaztak, hogy az autót ne dobják le. A szerencsés győztes egy Icu nevű hölgy lett, aki egy pontosan ugyanolyan márkájú, ugyanannyi idős autót kapott ajándékba, mint amelyet Balázsék fellógattak 30 méter magasra. S aztán jött a dupla csavar és a ledobós tábor megmérettetett...
Balázs, Feri és Jani (a három műsorvezető) a játékot támogató céggel közösen úgy döntött: közeleg a karácsony, így hát mindkét tábort megajándékozzák egy autóval. Ezért Balázs felajánlotta a „ledobó táborból” kisorsolt Andreának, hogy visszavonhatja szavazatát és megtarthatja az autót. Balázsék minden győzködése ellenére azonban Andrea úgy döntött, kitart eredeti szándéka mellett, szeretné látni, ahogy lezuhan az autó. Bár a rádiósok mindent megtettek, hogy Andreát lebeszéljék, hajthatatlan volt. Döbbent tömeg nézte végig, ahogy Andrea kívánságára immár saját autója a mélybe zuhan és millió darabra törik. „Eszméletlen látvány volt, megszakadt a szívem, de ez már Andrea döntése volt. Be kell látnunk, a saját autójával természetesen azt tesz, amit szeretne. Mi követve az ország kívánságát, megmentettük az autót, Icu boldog nyertesként távozhatott, a grátisz ajándékkal pedig Andrea így élt. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy miután elárultuk, hogy megvan a potenciális nyertesünk az addig szavazók többsége megváltoztatta a szavazatát és szinte kizárólag olyan üzeneteket kaptunk, amelyben arra biztattak minket, hogy dobjuk le az autót.” – mondta el Sebestyén Balázs.

Az autót ledobó Andrea így nyilatkozott: „Életemben egyszer kerülhettem ilyen helyzetbe, imádom az őrültségeket, ezt nem hagyhattam ki, látni akartam! És nem is bántam meg, őrületes volt! Tudom, hogy az én környezetemben is rengetegen erre szavaztak és itt kint a helyszínen is mindenki ezért jött el, ezt akarta látni. Nagyon örülök, hogy így döntöttem, hiszen ilyen lehetőségem soha nem lesz többé. Az elvek embere vagyok, soha nem változtatom meg a véleményemet, de az is biztos, hogy a roncsot eladásra kerül és jótékony célra fordítják, aminek én nagyon örülök.” – persze ha a hölgy kicsit gondolkozott és igazán segíteni szeretett volna, akár az egy darabban lévő Renault árát is jótékony célokra fordíthatták volna, amely körülbelül hárommillió forintot jelent. Ez az összeg mindenképp nagyobb segítség lett volna bárhol, mint amit a híres-hírhedt roncsért adni fognak.
Az ügyről a rádión (meg a darus, a felajánló stb. cégeken) kívül egy biztosítótársaság is igyekezett még egy bőrt lehúzni, ők a „Döntsön az ország” játékkal 4 millió autótulajdonost érintő kötelező biztosítási kampányra szerették volna felhívni a figyelmet, s kicsit „vidámabb” hangvétellel beszállni a kommunikációs harcba, amely ilyenkor az autótulajdonosok kegyeiért zajlik. A milliárdokat felemésztő versengés egyébként érthető, a gépkocsi-tulajdonosok ugyanis tavaly összesen 129 milliárd forintot költöttek kötelező biztosításra – árulják el az érintett biztosítási alkusz cég közleményében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 23:51
    Permalink

    Számomra nagyon színvonaltalan, hogy egy olyan nagy rádió, mint a Class FM nem akadályozta meg, hogy a hölgy ledobassa az autót! A rádió marketingese miért nem mondta, hogy csináljunk belőle újabb hírértéket? Például azzal hogy felajánlják non-profit alapítványnak? Szégyen!!!

  • 2017.10.31. at 23:51
    Permalink

    Szerintem aki arra szavazott,hogy dobják le, az egy tipikus lúzer. Semmire nem vitte még az életben és nem is fogja, mert az irígység motiválja, a rosszindulat és ez élete minden mozzanatára kihat.
    Jellemző, amit írtak a cikkben,hogy nem ő nyeri meg, akkor inkább ne legyen senkié se.
    Nagy élmény lehetett látni, hogy 3 millió a földhöz csapódik és rommá törik, mikor az országban egy csomó csóró ember van, akinek még kajára sem tellik.
    Gratulálok a hölgynek, aki inkább hazavitte az autót!

Vélemény, hozzászólás?