Budapesti dugódíj: már a zónahatárok kijelölése folyik

Jövőre még nem biztosan, de 2017-ben tutira jön a dugódíj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Útdíj után dugódíj - ez vár a Budapestre autózókra, legkésőbb 2017-től.


Miként az az Info Rádió tudomására jutott, a fővárosi dugódíj kapcsán már a zónahatárok kijelölése folyik, s az autósok újabb sarcának bevezetését 2016 végére, legkésőbb 2017 elejére prognosztizálja Tarlós István főpolgármester. Ő egy szerdai háttérbeszélgetésen azt is elárulta, hogy a pesti oldalon a Hungária körút vonalát támogatja zónahatárnak, a budai oldalon még keresik a fizetős övezet határát. A városvezető - szokás szerint - hangsúlyozta, ha elmarad a dugódíj, várhatóan több tízmilliárdos büntetést kellene fizetnie a városnak.
Hirdetés

Meg kell jegyezni, hogy bár az Európai Unió valóban előírta a fővárosi dugódíj bevezetését, annak sem mértékét, sem zónahatárát nem rögzítette. Reálisan a Hungária körút vonala helyett sokkal inkább a Nagykörút, de még inkább a Kiskörút vonala lehetne a behajtási díjjal védett terület határa. Egyelőre nincs információ arról, hogy vajon a dugódíjjal érintett területen lakók is kötelesek lesznek-e fizetni, ha lakóhelyüket autóval kívánják elhagyni vagy megközelíteni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 21:30
    Permalink

    Azért “üres” a Hungária, mert végre megépült az M0, kiszorítva az 50t-ás járműveket. Azóta is itt-ott harckocsi tanpálya minőségű a még megmaradt 30+ éves burkolat!
    Most, hogy “üres” ismét, be kell azt dugítani és a belváros körül kell majd hosszabban, kerülő úton mégtöbb füstöt eregetni. Gondolom belülre, majd palackban szállítják a levegőt, mert nem hiszem, hogy ne fújná majd kintről be a füstöt a szél… Szélcsendben, pedig ‘halál’ lesz, amint elfogy a zoxigén!

  • 2017.10.28. at 21:30
    Permalink

    A Főpolgármesteri Hivatal már cáfol…

    “Tévéhíradót. megnézem, érted, mire beérek a színházba, má’ nem aktuális!”
    (Hofi)

    Elnézve a tervezett zónát, hol is vannak a hídak és a kórházak? pl. a legfontosabb gyermekkórház?

    Tehát nem dugódíj ez, hanem vizitdíj és hídpénz!

Vélemény, hozzászólás?