Burnout évértékelő a Dodge SRT Hellcattel

Az év gumifüstölései a Dodge SRT Hellcat modelljeitől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak egészség legyen, meg térerő. Na meg gumifüst és V8 hangorkán. Íme a Dodge muscle car évösszefoglalója, amiben akad az utóbbi kettőből.


V8-as, gumifüstös és boldog új évet kíván a a Fiat Chrysler Automobiles (FCA), annak is a Dodge márkája és az SRT Hellcat izomkiviteleket készítő részlege. Autós berkekben Amerika talán legérdekesebb 2014-es modelljeiként a két SRT Hellcat, nevesen a jobban csengő Chargert és szebb kupét jelölő Challengert tartják számon. Mindkettő motorja kompresszorral feltöltött Hemi V8-as, 6,2 literes és nem kevesebb mint 717 lóerős, 880 Nm nyomatékkal. Mi mással készülhettek volna az újévre, mint az óév legszebb gumisfüstölős videóival, íme.
Hirdetés


Amint a videóból is látszik, ennyivel már lehet mókázni. Menetstabilizáló kikapcs, előremenetbe rakod, bal láb a féken, jobb a gázon, de csumára és ha már rendesen táncol a fara és jön a füst, akkor a féket felengedve ildomos kilőni. A legszebb az egészben, hogy brit tudósok már bebizonyították, hogy a tengerentúlon olcsón mérik a lóerőt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?