Buszsáv razzia Budapesten: 88 büntetés 2 nap alatt

Tömegközlekedési járműveket feltartó autósokat bírságoltak Budapesten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokszor úgy érezni a forgalomban, hogy a rendőrök szinte szemet húnynak a buszsávban autózók, ott várakozók kapcsán. Nem volt ez így a héten.

Két nap alatt 88 szabálysértést osztottak ki a fővárosi rendőrök, akik a héten a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság munkatársaival közösen léptek fel a buszsávokat szabálytalanul használó sofőrökkel szemben. Ők talán vegzálásnak élték ezt meg, a buszsávot szabálytalanul használó járművek ugyanakkor akadályozzák a tömegközlekedést, a menetrend szerint közlekedő autóbuszok és trolibuszok haladását, ezzel sokszor indokolatlan sávváltásra kényszerítve a buszvezetőket, hosszabb menetidőre kárhoztatva az utasokat.
Hirdetés
A két nap alatt kiosztott 88 büntetések zöme (81) az egyszerűbb és olcsóbb helyszíni bírsággal járt, ám 7 esetben szabálysértési feljelentést tettek a sofőrök ellen a rendőrök. Döbbenetes - bár a budapesti viszonyokat ismerve annyira azért nem meglepő, hogy két olyan esettel is találkoztak, ahol a szabálytalanul leparkolt, a tömegközlekedést gátló autó vezetője nem került elő, járművüket el kellett szállíttatni. Közlése szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ellenőrzéseket a főváros főbb közútjain folyamatosan végzi, a szabálytalanul közlekedőkkel szemben intézkednek - továbbra sem ajánlott tehát a buszsáv használata, hacsak nem tartozunk azok közé, akik ott szabályosan közlekednek. Mielőtt valaki megkérdezné, nem, a zöld rendszám nem jogosít a buszsáv használatára!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?