Bűvös barna lett az ünnepelt

14 millió legyártott autónál tart a Skoda

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb mérföldkőhöz ért a Skoda, a Volkswagen-csoportos cseh márka legyártotta 14 milliomodik autóját.


A Skoda 2018-ig legalább évi 1,5 millió darabra szeretné emelni értékesítéseinek számát világszerte. A 2011-ben elért 879 200 darabbal a vállalat több autót értékesített, mint 117 éves történelme során valaha. "Ez a jubileum növekedési stratégiánk hatásos megnyilvánulása" – mondta Prof. Dr. h.c. Winfried Vahland, a Skoda igazgatótanácsának elnöke. "Gyors ütemben fejlődünk. A vállalat által gyártott 14 millió autó közel kétharmadát az elmúlt 20 évben gyártottuk és értékesítettük, és ebből négymilliót az elmúlt öt év során szereltünk össze."
Hirdetés
A Skoda tavaly történelmének legnagyobb modelloffenzíváját indította el. A Citigo kisautóval és az Indiában forgalmazott Rapid kompakt szedánnal a 2011-es év végén már a hatodik és a hetedik új típus értékesítésének beindítását ünnepelte a gyár, amely az elkövetkező években átlagosan félévente szeretne egy új típust bemutatni. Ennek érdekében növeli három csehországi gyárának, illetve nemzetközi üzemeinek kapacitását. A mladá boleslavi központi gyárban az Octavia és az "új Skoda személyautó" gyártási kapacitását 800-ról napi 1200 járműre emelték. Az észak-csehországi Vrchlabí városában kiépített üzemben a DQ 200 sebességváltó gyártására összpontosít a márka, amellyel a teljes Volkswagen Csoportot ellátja. A Kvasiny-ben található gyárban növelték a Yeti kompakt szabadidő-autó termelési kapacitását.
Gyártási mérföldkövek a Skoda Auto történelméből
  1. 2012. január 30.: 14 millió autó 1905 óta
  2. 2011. december: 1,5 millió jármű az Octavia II típusból
  3. 2011. október 12.: 10 milliomodik legyártott autó a mladá boleslavi gyárban
  4. 2011. szeptember 2.: 4 milliomodik MQ200 sebességváltó a mladá boleslavi gyárban
  5. 2009. április 8.: 12 millió autó 1905 óta
  6. 2006. július 13.: 10 millió autó 1905 óta (amiből 5 millió a VW-hez történő 1991-es csatlakozás után készült)
  7. 1991: 5 millió autó 1905 óta

Nemzetközi terjeszkedését is folytatja a Skoda, különösen nagy hangsúlyt fektetve az erősen fejlődő piacokra, Kínára, Oroszországra és Indiára. 2012 végétől a Yeti gyártása Kínában is megkezdődik, a Shanghai Volkswagennel együttműködve. A márka emellett 2013 elején megkezdi egy új kompakt szedán gyártását is Kínában. Oroszországban a kalugait követően egy újabb gyártóüzem is megkezdte működését, amely az orosz piacra szánt Yetiket gyártja. Ez a Volkswagennel és az orosz GAZ Csoporttal közösen indított projekt Nyizsnij Novgorodban kapott helyet. Indiában is növekedett a kapacitás, így az új Rapid kompakt szedán 2011 óta Pune-ban készül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?