Cadillac ELR néven jön a GM prémium hibridje

Érkezik a General Motors luxushibridje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az először bemutatott Converj tanulmányban még a Volt hibridrendszere dolgozott, a végleges Cadillac hibrid valószínűleg komolyabb hajtásláncot kap.


Először a 2009-es Detroiti Autószalonon mutatta be a Cadillac a Chevrolet Volt hajtásláncát használó, s formailag is azon alapuló Converj tanulmányt, majd körülbelül egy évvel ezelőtt bejelentették, hogy elszánták magukat a típus sorozatgyártására.
Azóta nem sokat hallhattunk a cég nómenklatúrája szerint végül ELR néven piacra kerülő hibridről, de az amerikai Car & Driver utánajárt, hogy az eltelt időben mire jutott a GM a projekttel. Megtudták, hogy a végleges autóra több egyedi dizájnelemet is terveznek, hogy könnyebben megkülönböztethető legyen a Volttól, de ezen felül luxuskivitelű utasteret, még több hangszigetelést, és elképzelhetően aktív motorfelfüggesztést is terveznek a Volt arisztokratikus kisöccsébe.
Hirdetés

A nagyobb tömeg miatt nagyobb teljesítményre is szükség lesz, ezért a Volt 1.4-es motorja helyett várhatóan 1.8-as Ecotec lesz a hibrid belsőégésű motorja, és valószínűleg az akkumulátorok teljesítménye is meghaladja majd a Chevy lítium-ion csomagjának kapacitását.
Az egy-két év múlva piacra lépő ELR a Voltnál várhatóan 15 000 dollárral drágábban, 55 000-es alapárral kerülhet majd a kereskedésekbe, tehát ha véletlenül eljut Magyarországra, alsó hangon is 20 milliós hazai árral számolhatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?