Centodieci, megidézi a Bugatti EB110-et

Különkiadással érkezett a Bugatti, egy klasszikust elevenítettek fel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az egyszerű színkombinációk variálgatása helyett a Bugatti drasztikusabb változtatásokat eszközöl a Chiron különkiadásainál, az egész karosszériát átfaragják.


A Bugatti modern korszakának úttörő modellje volt az 1991-ben bemutatott, a márka alapító, Ettore Bugatti 110. születésnapján debütált modell, az EB110. A drasztikus vonalvezetésű klasszikus szuperautónak bérelt helye van az autóbuzik falán és ezt a márkánál is így gondolják, nem is szeretnék, ha feledésbe merülne. Éppen ezért most egy különkiadást készítettek a Chiron alapjain, a fotókon látható futurisztikus autó a Centodieci. Mindenképp látni benne a Chiront, mégis megvannak a klasszikus jegyek, amik tökéletesen megidézik az EB110-et.
Hirdetés

Érdemes figyelni az egészen vékonyra vett ledes fényszórókat, vagy az apró patkó alakú hűtőmaszkot, vagy az oldalablakok mögötti ovális légbeömlőket. Annyira hozzányúltak a karosszériához, hogy még az ablak és tetővonal is egészen más lett. A technika maradt, vagyis 8 literes W16 hengeres motor hajtja 1500 lóerővel, mely 2,5 másodperces 0-100-as sprintre ad lehetőséget és több mint 400 km/h-s végsebességre. A Centodieci különkiadásból összesen 10 példány fog elkészülni és újként 8,9 millió dollárt, vagyis, 2,52 milliárd forintnak megfelelő összeget kérnek el érte, és ez az érték később csak emelkedni fog.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?