Chris Bangle agya végleg elborult

Kínai kisautót tervezett a BMW korábbi dizájnere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már egészen azt hihettük, hogy a BMW korábbi dizájnere kiélte elborult vágyait. Ám a német márka után is van élet, egy szabadabb világ, ahol ilyeneket is tervezhet.


Meghatározó időszaka volt a BMW-nek, mikor Chris Bangle uralkodott a dizájnrészleg felett. Még ma is nehéz feldolgozni a 6-os, 7-es formavilágát, persze később valószínűleg annál érdekesebb modellek lesznek. A Bangle fenéknek is csúfolt megoldást a 7-esen valamelyest orvosolták a ráncfelvarrással, persze nem sikerült maradéktalanul, ellenben az új modellel helyretették. Bangle-t azóta leváltották, hosszú idő után viszont ismét előkerült a neve, mégpedig ezzel a rondasággal kapcsolatban.
Hirdetés

Ez Chris Bangle munkája, van rajta minden, ami az autózásnak teljesen ellentmond, mint például a negatív dőlésű szélvédő. Nagy szerencse, hogy nem létezik, még, de ha elkészül sem fogunk vele találkozni, hiszen kizárólag a kínai piacra fog készülni. Az REDS névre keresztelt csöppség alig 3 méter hosszú városi autó lesz, melyet egy helyi teherautókat gyártó vállalat, a CHTC Group készíthet. Hajtása elektromos, mi más is lehetne, parkoláskor pedig kényelmes szoba alakítható ki az apróságban, ledönthető fotelek és nagyképernyős multimédia szolgáltatja a kényelmet a tulajdonosnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.12.01. at 13:51
    Permalink

    Kíváncsi lennék, hogyha 1992-ben nem hagyja ott Bangle a FIAT-ot, milyen irányt vett volna az olasz márka formavilága. Amit ott letett, nagyon előremutató volt.

    Nem lehetett neki újdonság városi törpét tervezni, mert részt vett a FIAT Downtown tanulmány tervezésében is. Ennél mondjuk visszafogadtabb lett.

Vélemény, hozzászólás?