Chuck Norris már járt vele a világ végén. Kétszer

Ezzel ott lakhatsz, ahol csak akarsz. Akár a világ végén is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Legtöbbünk lakása nincs akkora, mint amekkorát ennek a Ford teherautónak a platójára építettek. Az Earthroamer egy igazi túrázó luxuskéró, amivel szinte bárhová eljuthatsz.


Létezik ekkora jármű? Már csak a fotókon is látszik, mennyire gigantikus az Earthroamer XV-HD névre keresztelt hodály, ami talán minden eddigi pickupra épített lakóautónál nagyobb. A vállalatnak már volt egy korábbi modellje, ami önmagában szintén hatalmasnak tűnik, ám a fotókon jól látszik, hogy a sötétkék lakóautó eltörpül az új modell mellett. Míg a korábbi a Ford F-550-re épül, az új az F-750-re, aminek a méretét nálunk leginkább a kamionokéhoz lehet hasonlítani.
Hirdetés

Az XV-HD nemhogy impozáns, ez már sokkoló, a nyújtott alvázra épített lakórész hatszemélyes, látva a képeket, tágasabbnak és jobban felszereltnek tűnik, mint egy ötcsillagos szállodai szoba. A tehetős megrendelő a padlótól a plafonig maga döntheti el, mi legyen a lakóautóban, az anyagokat és a bútorokat is beleértve. Padlófűtés, márvány konyhapult, fürdőszoba, mellékhelyiség, egy komplett konyha és minőségi Bose hangrendszer is bekerül a bálna gyomrába.
Az expedíciós lakóautónak is tökéletes XV-HD persze teljesítményből sem hoz keveset, 6,7 literes V8-as turbódízel motorja 330 lóerős, ám nyomatéka 983 Nm. Természetesen van összkerékhajtás, a tengelyek végein pedig 46 col átmérőjű terepgumik kapaszkodnak. Kapacitása lenyűgöző, összesen 435 liter gázolajat szállíthat magával, de tiszta ivóvízből is feltankolhat közel ezer litert az utazáshoz. Az elektromos rendszer és a szórakoztató berendezések működtetéséhez napelemek gyűjtik az energiát egy 20 kWh-ás akkumulátorba. Ára legalább annyira felfoghatatlan, minthogy ez az óriás létezik, aki ugyanis rendelne egyet, annak közel félmilliárd forintnak megfelelő dollárt kell az Earthroamernél hagynia.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?