Csak a gázolajnál várhatunk árcsökkenést

Most a dízel ára apadhat - talán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Éves mélypontján a nyersolaj ára, erősödött a forint, mégis csupán a gázolajnál remélhetünk némi ármérséklést.

A gyenge európai GDP-adatok kapcsán a kereslet visszaesésével számolnak a spekulánsok, ez pedig éves mélypontjára vitte a kőolaj árát. Ennek ellenére a finomított termékek közül a benzin 0,3 százalékkal drágult, s csak a gázolaj mutatott 0,7 százalékos árcsökkenést a héten. Múlt heti mélypontjáról viszont valamicskét vissza tudott erősödni a forint, így most 0,4 százalékkal többet ér a dollárhoz mérten.
Hirdetés

Az előző hét végi szintekhez képest számunkra 0,1 százalékkal kedvezőbb benzinár látható, gázolajt 1,1 százalékkal szerényebb forintösszegért kaphatunk. Ennek megfelelően egyedül utóbbinál remélhetünk szerény, legfeljebb 2 forintos ármérséklést, s így a jelenleg 423 forintos átlagos dízelár 421 forintra apadhat. Már amennyiben lesz bármilyen változás, hiszen múlt héten a benzin esetén lehetett hasonló árcsökkentést feltételezni, illetve remélni, aztán a MOL nem nyúlt az árakhoz, s igazából most sem valószínű, hogy az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ra döntsön változásról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?