Csak előre! Konnektoros McLaren sportautó készült!

V6-os motorral és elektromos hajtással 670 lóerős plug-in hybrid sportautót hozott a McLaren

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Teljesen új monocoque vázat és motort, egyedi hibrid hajtásrendszert fejlesztett a McLaren, mert a korral haladni kell. Ja, és a váltóból kihagyták a hátramenetet!

Egyelőre úgy tűnik, hogy a McLarennél tényleg nem hisznek az SUV-kban, minden más újdonságot érintő területen azonban igyekeznek kiszolgálni a vásárlókat. A korral haladni kell, és a gyártó azt mondja, most megmutatják, mire is lesznek képesek a jövőben. Az Artura négy éve készül azért, hogy a vásárlók szemében ne csak a V8-as duplaturbós motorral szerelt autók lebeghessenek, ha McLarenről van szó, hanem a jövő sportautóihoz méltó konkurenciával is tudjanak szolgálni. Az Artura ugyanis hibrid és messze nem csak arról szól, hogy kisegítették a meglévő motort. Bár külsőre tökéletesen beleolvad a McLaren jelenlegi kínálatába, egyetlen alkatrésze sem egyezik az eddig ismert modellekével. Funkcionálisan alakították ki a formát. A már ismert vonásokon alkalmazott légbeömlők mindegyikének funkciója van, egyik sem dísz. Még az első sárvédőkre került kopoltyúk is a haszontalan levegő eltávolításában vállalnak szerepet, ami a kerékjáratokban rekedne, ezzel rontaná az autó légellenállását. Az új sportkupéhoz alapjaiban terveztek új fő elemeket is. A karbonszálas monocoque váz teljesen egyedi, ahogy a segédkeretek, a futómű és persze a karosszériaelemek is. A kész autó tömege 1496 kilogramm, ami a súlycsoportjában kimondottan jónak számít, de ma már egy hagyományos ötajtós kompakt is nehezebb lehet nála.
Hirdetés
Az új fejlesztések sora és a fontosabb alkatrészek listája a motortérben folytatódik. Az Artura is középmotoros, mint minden McLaren, viszont régóta most először nem a jól ismert duplaturbós 4,0 literes V8-as motort fogjuk találni a géptető alatt. Teljesen új V6-os motor készült hozzá 120 fokos hengerszöggel, amivel képesek voltak még alacsonyabban tartani a motor magasságát, ezzel pedig az autó tömegközéppontját is. A hengerszög szerepe segített a főtengely hosszában is, rövidebb motort tudtak készíteni, aminek a kisegítő hajtás miatt lesz nagy szerepe. Két új turbót is fejlesztettek hozzá golyós csapágyazással, amivel növelhették a feltöltők hatékonyságát a kisebb súrlódásból fakadó veszteségek miatt. A 3,0 literes V6-os motor önmagában 577 lóerőt teljesít és 8500-as fordulatszámra képes. A 3D nyomtatásnak és temérdek mérnöki trükknek köszönhetően az új motorban sokkal keskenyebb, de hatékonyabb járatokat alakíthattak ki a vízhűtés számára, így a hengersorok közé épített turbók sem hevítik túl a motort, ami nem az egyetlen az Arturában. Egy közel 100 lóerős (95 LE, 225 Nm) axiális villanymotor került az Artura hátsó tengelyére, mely technológiával jóval kisebb motort alkalmazhattak, mint az autóiparban megszokott. Egy 7,4 kWh-s akkumulátorból táplálkozva 30 kilométeres elektromos hatótávra képes az Artra, valamint 130 km/h-s tisztán elektromos tempóra is. A villanymotor szerepe azonban most sokkal fontosabb, mivel csak ezzel tud tolatni az új McLaren (Ahogyan a Toyota hibridjei is csakis így képesek - a szerk.). A súlycsökkentés jegyében teljesen át kellett alakítaniuk a meglévő hétfokozatú duplakuplungos váltót. Rövidebb fokozatokat alkalmaztak, így szükség volt egy 8. sebességre is, így viszont hátramenetnek már nem maradt hely. A rendszerteljesítmény 670 lóerő, a 100 km/h-t kereken 3,0 másodperc alatt éri el álló helyzetből, a végsebessége pedig 328 km/h.
Hirdetés
Az Artura konnektorról tölthető hibrid rendszert kapott, a 7,4 kWh-s akkumulátor pedig 2,5 óra alatt tölthető fel 80%-ra fali csatlakozóról. Érdekes megoldás, hogy a csúcstechnológia ellenére a McLaren mérnökei még mindig a hidraulikus rásegítésű kormányzást tartják precízebbnek, így az Arturában is ezt alkalmazták, míg differenciálműből elektronikusan vezérelt zárásút. Bármennyire is tűnik a legkomolyabb szupersportautók ellenfelének az Artura, utastere a kényelmesebb McLarenek közé sorolja. Minőségi anyagok, kellemes tapintású felületek, fejlett multimédia okostelefon tükrözéssel és komoly hifi rendszer is fogadja a szerencsés sofőrt és utasát. Ők formázott kagylóülésekben foglalhatnak helyet, de ezek is állíthatóak a legtöbb irányban, vagyis szinte mindenki meg fogja találni bennük a helyét. Az utastér felszereltségének néhány tagját elhagyva komoly súlytól szabadulhatna meg az Artura, így ebből könnyen következtethetünk arra, hogy lesz még ennél gyorsabb hibridje is a McLarennek. Az Artura több mint 67 millió forintos alapáron indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?