Csak ma, csak egy szerencsésnek: Nissan Juke-R

Ma lép fel Budapesten a Nissan Juke-R

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hír nem friss, de miként a Nissan Juke-R bemutatkozása kapcsán is csepegtetve jöttek az információk, a mai show kapcsán is van új: este 6-kor lesz meg a nyertes.

Eredetileg kacsának tűnt a Nissan Juke-R, azaz a GT-R motoros városi crossover ötlete is, ám a Nissan végül megvalósította a 3,8 literes dupla turbós V6-os hajtotta Juke-ot, s idén először Dubai-ban mutatta meg, hogy a GT-R teljes hajtásláncát bevető, így összkerékhajtású kompakt valóban létezik. Nemrégiben az is kiderült, hogy a GT-R izmosított, 545 lóerős motorjával készítik majd.
Egyelőre azonban a 485 lóerős létezik, ez bukkan fel a világban itt-ott a Nissan nevének és hírnevének öregbítésére. Ma épp Budapesten szerepel - mely persze nem friss hír, a múlt héten már írtunk róla, ám azt még érdemes tisztázni, hogy a délután 5 órakor kezdődő show bármely - kellő ügyességgel és szerencsével - rendelkező vendége lehet olyan szerencsés, hogy a közönségből egyedüliként vezethesse a 100 km/órára 3,7 másodperc alatt gyorsuló és állítólag 257 km/órás tempóra képes fenevadat, bár ez utóbbi próbájára vélhetően nem lesz lehetőség a pesti alsó rakpart, Margit híd és Dráva utca közötti - a rendezvény miatt ma délután zárt - szakaszán.
Hirdetés
Nissan Juke-R Street Driving Show - 2012 Budapest
Program:
  1. 17:00 - Program kezdete
  2. 17:00 - Folyamatos Sony Playstation autós szimulátor játékok nyereményekkel
  3. 17:30 - Motoros Stunts bemutató
  4. 18:00- 19:00 - Élő Class FM Morning Show a helyszínen, A Nagy Párbaj utolsó küzdelme
  5. 19:30 - Motoros Stunts bemutató
  6. 20:00 - Koncert

Helyszín: Budapest, pesti alsó rakpart, a Margit híd és a Dráva utca között - Carl Lutz rakpart
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?