Csak semmi rohanás – Suzuki Swift 1.2 Hybrid CVT

Fokozatnélküli automata váltóval végtelenül higgadt jármű a Suzuki Swift

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Apró frissítés után már minden Suzuki Swift lágy hibrid rendszerrel gurul itthon az utakra. Az újdonságot most CVT váltóval is kipróbáltuk.

Még egy kisautó is lehet elegáns, tökéletesen bizonyítja ezt a tézist a fullosan felszerelt Swift - ezzel az ezüstmetál fényezéssel. Na, meg a 16 colos könnyűfém keréktárcsákkal. Ez így egy olyan csomagot alkot, amivel senkinek nem kell szégyenkeznie egy Swiftben. Azért hangsúlyozom ezt, mert számomra érthetetlen módon még mindig érzékelek egy kis lesajnálást a magyar társadalomban a Swift iránt. Pedig, aki komolyan gondolja, hogy keveset mozdul ki a városból, kiváló társra lelhet a most már japánból érkező autóban. CVT váltóval viszont kizárólag azoknak ajánlanám, akiktől távol áll a dinamikus vezetés. Szépen, kényelmesen, a lehető legkevesebb kockázattal eljutni A-ból B-be – ez lehetne a mottója. Arról, hogy mit hozott a frissítés a kasztnin, nem szeretnék sokat értekezni, megtettük már a hazai bemutató után, illetve a manuális váltóval felszerelt modell esetében is. Azért az új hűtőrácsot a krómcsíkkal ki kell emelnem, mert bár apróság, de mégis nagyot dob azon a bizonyos elegáns érzeten. A fényszórók már alapból LED-esek, a felnik mintázata is új, hátul pedig egy kicsit csalóka Hybrid felirat díszeleg. Röviden ennyi a változás.
Hirdetés
GLX felszereltséggel nem sok panasz lehet a Swiftre belül sem. Jó, az tény, hogy néhány műanyag olcsó hatású, de mentségére legyen mondva, a hasonló méretű konkurencia esetében sincs ez másként. Ugyanakkor nagyon jó fogású a kormánykerék, ami persze multifunkciós. Kezelhető róla az alapverzióhoz is adott adaptív tempomat, a rádió és a műszerblokk képernyőjén megjelenő információk is váltogathatók, amelyek között megtalálható a lágy hibrid rendszer rekuperációjáról tájékoztató animáció is. Bizony, ezért írtam, hogy csalóka csak így szimplán a hibrid felirat, mert ez csupán egy lágy változat, de erről majd később. A 7 colos érintőképernyős kijelző jelenléte örvendetes, ám egy picit könnyebb lenne navigálni benne, ha feljebb pozicionálják, de ez is megszokható, ahogy a kissé öregecske grafika is. Ezen a felszereltségi szinten az automata klíma is jár, amit az infotainment alatt lehet kezelni, valódi tekerőgombokkal, ami már kezd kimenni a divatból, pedig sokkal jobb ez így. A helykínálat továbbra is a kategóriának megfelelő. Hosszában kényelmes, hátul sem kell az utasoknak a nyakukba húzni a lábukat, ha elöl történetesen magas személyek ülnek, ám széltében már szükséges némi kompromisszum. Furcsamód hátul olykor úgy érezte a Swift, hogy középen is tartózkodik valaki az üres ülésen, ezért kitartóan pittyeget az öv becsatolására figyelmeztető jelzés, amíg be nem csatoltuk a láthatatlan embert. Nagy erénye a Swiftnek az a négy henger, amit az orrában hord. Az 1,2 literes benzinmotor ráadásul turbófeltöltő nélküli, ami szintén ritka manapság az új autók piacán. Ezt támogatja meg a 12 voltos rendszer, tehát egy indítógenerátor, ami besegít a motornak terheléskor. Illetve észrevétlenné teszi a stop/start rendszer működését. Bár rendelhető összkerékhajtással is a Swift, a fronthajtással fontos kilókat lehet megspórolni, ami leginkább a CVT váltós modell esetében fontos. Mert hiába lenne virgonc a 83 lóerős motorral az autó, a fokozatnélküli sebességváltó, mint valami vén, sokat látott bika, visszafogja a rohanni igyekvő fiatalt, jelen esetben a motort. Többnyire nincs is ezzel baj, rákényszerít egyfajta higgadt, figyelmes közlekedésre, bár a városból kimerészkedve, országúti előzésnél jól meg kell fontolni, hogy belevágjunk-e. Viszont a lényeg az, hogy valódi életterén, a városban nagyon kényelmes. A futóművet is próbálták kényelmesre hangolni, nem lett túl kemény, nem billegős, de azért az úthibákat igencsak megérzik az apró kerekek. Ha nem erőszakoskodunk a gázpedállal, akkor akár 6 liter alá is bevihető a fogyasztás, sajnos belőlem néha előtört a „street racer”, ezért nálam 6,5 literre jött ki a vegyes fogyasztás. Sőt, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy pont a Swift Sport után érkezett hozzám, talán ezért is éreztem jóval lomhábbnak a CVT váltóval.
Hirdetés
GLX felszereltséggel 5,36 millió forintot kérnek a CVT váltós Swiftért, amiben bár rengeteg vezetőt segítő extra van, a metálfényezés nem tartozik bele. Azért még külön 130 ezer forintot kell leperkálni, persze ízlés szerint kéttónusú fényezéssel is kérhető. A tesztautó ára 5,49 millió forintig kúszott fel, ami tudom, kicsit erős egy kisautóért, ám sajnos jelenleg olyan világot élünk, ahol érthetetlen módon a szabályok nem kedveznek ennek az ésszerű, kényelmes, kedvelhető autókat magában foglaló kategóriának.
Értékelés
Pozitív
Kényelmes az automata váltó
Negatív
Magas ár, néha túl lomha a CVT váltóval
Árak
Tesztmodell alapára
5 360 000 Ft (2020.12.17.)
Tesztautó ára
5 490 000 Ft (2020.12.17.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1197 cm3
Teljesítmény:
61 kW (83 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
107 Nm 2800 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,2 s
Végsebesség:
175 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3845 mm
Szélesség:
1735 mm
Saját tömeg:
1495 kg
Össztömeg:
925 kg
Terhelhetőség:
1375 kg
Tengelytáv:
2450 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
265-947 l
Belső szélesség elöl:
1420 mm
Belső szélesség hátul:
1370 mm
Belmagasság elöl:
940-1020 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
220 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1160 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1010 mm
Csomagtér magassága:
530 mm
Csomagtér hossza:
870 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1350 mm
Raktérnyílás szélessége:
910 mm
Raktérnyílás magassága:
760 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1197 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
CVT
Nyomaték:
107 Nm 2800 1/min-nél
Teljesítmény:
61 kW (83 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
175 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,2 s
CO2-kibocsátás:
121 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?