Csak szimplán V8 – ezzel éled újjá a TVR

2017-re jön az új V8-as TVR sportkocsi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

T37, de nem valami tanknak, hanem a TVR most futó fejlesztési projektjének a neve ez. A cég vezetője most új részleteket árult el róla.


A TVR pár évnyi tetszhalott állapot után 2017-re végre újjáéledhet. Les Edgar, a cég vezetője elárult pár műhelytitkot, hogy mire számíthatnak az egyik utolsó brit sportkocsi manufaktúra rajongói és ügyfelei. Hogy mennyire komoly a szándék, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy már előre felvesznek előleget az autóra. Elsőnek itt ez a grafika a T37-es kódnéven fejlesztett autóról. Mivel technikájáról csak annyit tudni, hogy a Ford 5,0 literes Coyote V8-as Motorja fogja hajtani, ezért V8 néven emlegetik. Azért biztos kap majd valami ennél hangzatosabb nevet, miként elődei, a Chimaera, a Tamora, vagy a Cerbera. Les Edgar szerint egyszerre dolgoznak a legmodernebb térbeli tervező programokkal és persze a régi jó agyagmodelleket is elkészítették.
Hirdetés

A vázszerkezet elkészítésében a Gordon Murray Design segíti a TVR-t, így az új modell Forma-1-es színvonalú, karbonszálas műanyag struktúrát kap. A fejlesztésben partner másik nagy név a Cosworth. Ők veszik kezelésbe a széria Ford motort, így a teljesítmény könnyen elérheti a 450-500 lóerőt. Próbapadon állítólag már most is meggyőző, de közelebbit csak a jövőre ígért tanulmány alapján fogunk tudni mondani róla. A TVR honlapja szerint hű lesz a márka régi nevéhez. Orrmotoros és hátsókerékhajtású lesz, váltója kézi és a sportkupé mellett lesz belőle nyitott karosszériás változat is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:42
    Permalink

    Simán fel lehet ismerni a tipikus TVR-sziluettet. Visszaköszönnek a nagy elődök rajta, mint a Chimaera, a Cerbera vagy a Tuscan. John Travolta is kinyomta a szemét egy brit rendszámú(!)/az USÁ-ban nem volt kapható/ Tuscan Speed Six-nek a Kardhal c. remek akciófilmben:

    [url]https://www.google.hu/search?q=swordfish+tvr+john+travolta&biw=1152&bih=767&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiQiOrb54XKAhULuBQKHTEaBGIQ_AUIBigB#imgrc=_[/url]

Vélemény, hozzászólás?