Csak újban gondolkodunk, 3,5 millióig

Piaci körkép: új autók 3,5 millió forintig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mit kaphat ma, akinek 3,5 millió forintja van autóra? Gyakorlatilag bármit. Na jó, és ha új kell? Akkor az alábbi típusokból választhat.


Százegy darab, de nem kiskutya, hanem húszezres bankó. Ennyit kell magával vigyen a kereskedésbe, aki a piac legolcsóbb új autóját, a Dacia Logant haza szeretné vinni. Mi most jóval többért, 3,5 millió forintért keresünk új autót. Ha nem is készpénzzel, de az újautó-vásárlók nagy része bankhitel nélkül hozza el a család új tagját, kedvencét, vagy ha úgy tetszik, akkor éppen igáslovát. Sokan úgy vannak az autókérdéssel, hogy sem hitelt nem akarnak, sem valami bizonytalan előéletű használt, kalandot jelentő példány fenntartásába nem akarnak belevágni. Ők tutira mennek, nekik szólnak a piac ma elérhető legolcsóbbjai, kisautók, kis szedánok és hasonló, a szegényebb kelet- és közép-európaiaknak kidolgozott ajánlatok.
Hirdetés


A szegénység persze igen relatív fogalom. Egyezzünk ki abban, hogy a régiónk nincs a kontinens élvonalában, de aki itthon ma ennyit tud kocsira fordítani, az anyagilag sokkal jobban áll az átlagnál. Az átlag is relatív fogalom. Mi magyarok persze kényszeresen szeretnénk többnek látszani, így akinek ott az a 3,5 milliócska, az inkább kokettál mondjuk egy ötéves 3-as BMW-vel, vagy egy 8 éves Audi A6-tal, esetleg egy tizenkét éves Mercedes-Benz S-osztállyal. Ugye azokon már látszik, hogy a sofőrjük valaki.
Miniautók 3,5 millió forintig
Típus Alapár
Fiat 500 1.2 8V Pop (69 LE) 3 270 500
Hyundai i10 1.0i Life (66 LE) 2 599 000
Mitsubishi Space Star 1.0 MIVEC Inform (71 LE) 3 190 000
Nissan Micra 1.2 Visia (80 LE) 2 885 000
Renault Twingo SCe 70 Life (70 LE) 2 640 000
Skoda Citigo 1.0 60 Active (60 LE) 2 497 370
Suzuki Celerio GL (68 LE) 2 599 000
Toyota Aygo (69 LE) 2 695 000
Volkswagen up! move up! (75 LE) 2 972 350


Ne kapja fel a vizet, ha az előbbi táborba tartozik, és egy nagyobb használt-, esetleg régebbi prémiumautó helyett a gondolat szintjén sem merül fel önben a Suzuki Swift, mint alternatíva. Ezzel a cikkel most azoknak szeretnénk katalógusszerű áttekintést adni, akik csak az újban bíznak és a három, öt, vagy akár hét évnyi garanciában. Akinek nem kell új, sem olcsó kisautó, az dőljön hátra, nézze meg, mi lesz a szomszéd következő autója. Aki viszont a piac legolcsóbb tuti vételét keresi, az talán talál olyan neki megfelelő modellt is, ami nem szerepel a plakátokon.

Ferdehátú kisautók 3,5 millió forintig
Típus Alapár
Citroën C3 Pure Tech 68 Tendance (68 LE) 2 850 000
Dacia Sandero 1.2 16V Access (75 LE) 2 120 000
Fiat Punto 1.2 8V Easy (69LE) 3 495 000
Fiat Panda 1.2 8V Pop 2 950 000
Honda Jazz 1.2 i-VTEC S 3 499 000
Hyundai i20 1.25i LP Entry (75 LE) 2 949 000
Kia Rio 1.2 CVVT LX (85 LE) 3 365 000
Nissan Note 1.2 Visia (80 LE) 3 199 000
Opel Corsa 1.2 Twinport EcoTec Selection (70) 3 500 000
Peugeot 208 1.0 PureTech Access (68 LE) 2 940 000
Renault Clio 1.2 16V Life (75 LE) 2 990 000
Skoda Fabia 1.0 60 Easy (60 LE) 2 748 830
Suzuki Swift 1.2 GA (94 LE) 3 295 000
Toyota Yaris 1.0 VVT-i Live (69 LE) 2 790 000


A 3,5 milliós értékhatár alatt jóval lehet már kapni miniautókat. Ők méretben és helykínálatban eggyel vannak a négy méter körülire hízott, ma kapható kisautók alatt. Elég nagy a változatosság ebben a mezőnyben. Ide tartozik a szinte ismeretlen Mitsubishi Space Star, ami már nem kompakt egyterű féleség, hanem kis minimálautó. Nagyon jó az indulóára a Toyota Aygónak is és a japánhívők megnézhetik a Nissan Micrát is, vagy alternatívának a szintén ázsiaian korrekt Hyundai i10-est is. Ha a forma nem számít, csak az ár/érték arány, akkor a kategória legújabb versenyzője, a Suzuki Celerio 2,6 milliós árával tarol. Jól felszerelt, keveset fogyaszt és elfogadhatóan is megy, kell ennél több? Ha fontos a stílus, akkor a Fiat még 8 év után is friss 500-asa az egyetlen opció ebben az ársávban.

Itthon kisautót sok család vesz egyetlen autónak, így nagyon fontos a következő listánk. Tizennégy modern kisautó közül válogathatunk ma 3,5 millió forintig. Vehetünk dízelt, jobb nevűt, tágasabbat, formásabbat - van szerencsére elég bő választék. Kiemelném a Dacia Sanderót, amit az alap benzinessel, de a legjobb felszereltséggel is el lehet vinni már 2,6 millióért, ha nem kell a sallang, akkor meg 2,12 millióért ő a legolcsóbb ferdehátú ma kapható kisautó. Olyan jól csengő nevek is épp befértek a listára, mint az alapváltozatban, akciósan épp 3,5 milliós Opel Corsa E is. A lefosztott, 70 lóerősre butított alapváltozatot csak neve adhatja el, ebből az összegből valami francia jobb vétel lehet. A Toyota nagyot gurított a felfrissített Yaris belépőárával is: 2,8 millióért is elvihető már, de ha hátsó ajtókat és klímát is szeretnénk bele, akkor már majdnem ki kell merítsük a keretet.
Méretesebb újautók 3,5 millió forintig
Típus Alapár
Citroën C3 Picasso PureTech 110 Tendance (110 LE) 3 240 000
Citroën C-Elysee PureTech 82 Tendance (82 LE) 2 880 000
Dacia Logan 1.2 16V Access (75 LE) 2 020 000
Dacia Duster 1.6 16V Access (105 LE) 2 860 000
Dacia Dokker 1.6 Access (82 LE) 2 730 000
Dacia Lodgy 1.6 Access (82 LE) 2 850 000
Peugeot 301 1.2 PureTech Active (72 LE) 3 355 000


Nagyravágyók sem kell, hogy hoppon maradjak. Mi magyarok és a régiónk többi autósa ugyanis máig nagyon szeretjük a szedánformát. Épp emiatt családi autónak - az autós újságok kollektív hittérítése ellenére - nem a praktikus Nissan Note-ot, vagy a kifutó szériájával még éppen 3,5 millió alatt kínált Honda Jazzt választjuk, hanem valami háromdobozos elrendezésű autót. Az egyterűs kialakítású kisautók szöges ellentétei a kisautó alapú szedánok. A műfaj korábbi királya sok éven át a Renault volt a Thaliával, aztán a 2,99 milliós Fluence-szal, de előbbit már nem kapni, utóbbi meg ma már 4,1 millió forinttól indul.

A puttonyos kisautók királya, a Dacia Logan egyben a ma kapható legolcsóbb új autó. Csomagtérméretével elveri az arányosabb formájú és igazából praktikusabb Sanderót. A Loganból ott a tényleg hatalmas csomagterű MCV kombi is, de az ezeknél kifinomultabb és akár hétüléses Lodgy is megkapható már 2,85 millió forintért. A piac legolcsóbb és épp emiatt legkelendőbb szabadidő-autója a Dacia Duster is ott van alternatívának. Korrekt ajánlat ennyiért a Citroën C3 Picasso is a kisméretű egyterűek köréből, de ha nem zavarnak a teherautós gének, ott a Dacia Dokker jóval olcsóbban. A PSA olcsó szedánjaira vágyók közel 500 ezer forinttal olcsóbban kaphatják meg a Citroën C-Elysee-t, mint a vele szerkezetileg azonos Peugeot 301-est. Utóbbi ráadásul már csak a készlet erejéig elérhető, a leggyengébb, 72 lóerős motorral. A 82 lóerős idén júliusi gyártástól 50 ezer forinttal drágább. A választás essen akármelyik olcsó új autóra, vevőik az első évek fokozott értékvesztéséért cserébe megnyugtató gyári garanciát és remélhetőleg problémamentesen üzemet is kapnak cserébe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Újabb értelmetlen lista, mivel nem kalkulál a kedvezményekkel, amelyek már ebben a kategóriában is 200-800 ezer Ft nagyságrendűek. Érdemes több hónapot és komolyabb kutatómunkát, valamint személyes utánajárást (szalonlátogatást) rászánni, így a beragadt készletről akár jóval magasabb felszereltségű vagy nagyobb motorizációjú autót kaphatunk ugyanolyan áron. Annyi biztos, hogy nem elég az interneten tájékozódni, így nagyon keveset lehet megtudni a “végső” árakról. Pénzügyi szempontból az ideális autó szerintem a 0-3 év közötti, keveset futott, lehetőleg olyan kifutó modell amelynek már bemutatták az utódját. Ilyenkor az új akciós ár 60-70%-ért hozzá lehet jutni, a modell pedig valószínűleg túl van már egy modellfrissítésen, így az összes gyerekbetegségét kiheverte.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    “csilliárd” km-el… 1 hónap 11 napja vettem egy elementárisan jó Volvo S70 autót. 218. 503 km van benne. Ausztriából származik Több szerelő ismerősömmel véleményeztettem a kocsit, s egyöntetűen azt mondták, hogy valóban nem futott többet, az NKH-s vizsgabiztos egyenesen aképp beszélt, hogy ha nem az órában szereplő számot látná, csak az állapotot akkor azt mondaná, hogy 150-170.000 km van csak benne. De erről, tényleg csak ennyit…
    Az autó 1999-es, 680.000 ft-ból kijöttem minden irattal, rendszámmal. EZEK TÉNYEK. Erős, biztonságos, szinte elpusztíthatatlan.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Hagyd… Tipikus magyar használtautó-vásárló. Megideologizálja, hogy miért jobb választás egy nyolcéves lelakott A6-os csilliárd kilométerrel, mint egy új Swift vagy Duster.
    Az meg már más kérdés, hogy ha ezeket az öreg német prémiumokat használni is akarja napi szinten, nem csak szobornak veszi a paneltömb parkolójába, akkor lazán kicsúszhat rá évente fenntartási költségként akár 1 m Ft is…

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Egyébként csúnyán rávernek bizony az import Passatok, A4, A6-ok, 3-as, 5-ös Bmw-k, Hyundai Sonaták stb… Nemcsak extrákban de biztonság tekintetében is felülmúlják ezeket a fostalicskákat amiket kiszemezgettek a listában. De írhatom ide a Ford KA, Lancia Y, Honda Jazz,
    s ilyenek jó ezek közt van. ami 3,5 milkó felett jár.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Sokkal inkább veszek egy 8 éves, netán 10 éves Audi A6-ot, vagy akár Kia Magentis-t mint egy új Opel Corsát, de sorolhatom a Suzuki Celeriot, Yarist, Fiat 500-ast s egyéb ilyen se eleje se vége kocsinak nevezett szutykokat… Ezeket vegyék azok a nő sofőrők akik állandó jelleggel a parkolóhely méretén remegnek, meg bénák, meg vegyék lágyszívű férfiak akiket elbűvöl, hogy juj de design-os kis taliga, csak azt rájönnek, hogy sehogy se férnek bennük el, s a biztonságuk
    egy 0.
    Mert nem attól biztonságos egy autó, hogy 8 légzsák, meg sávelhagyás figyelmeztető van benne. Ha valakit figyelmeztetni kell egy külső ingeren keresztül, azt még mozgólépcsőre sem engedném lépni, de komolyan!

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Engem személy szerint a műanyag elem nem érdekel, hányszor lett újrafényezve, mert az nem indul rohadásnak. Elég, ha az autó fém karosszéria-elemeiből tudom, hogy nem volt atomjaira törve, és nem háromból hegsztettték össze. Épp pár hete volt a városban egy baleset, 5 éves Passat, frissen behozva Németországból, N-es rendszámmal fejreállt. Az autóban egyetlen légzsák sem nyílott ki, mert nem volt, ami kinyíljon… 🙂

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Ideális esetben valóban gyári technológiával javítanak, bár részben ezt is inkább parasztvakításnak érzem, de mindenre van ellenpélda is: http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2013/05/24/a_volkswagen_hulyenek_nezi_vasarlojat/

    Természetes, hogy jóval kisebb a rizikó, mint a használtaknál, de 100%-ban nem zárható ki, hogy palira vesznek, és az sokkal jobban tud fájni egy újnál.

    A gyárban egyébként igen ritka egy elem újrafényezése, sőt, gyakorlatilag elképzelhetetlen a szigorú minőségbiztosítási előírások miatt. Ezeket a munkafolyamatokat már régóta teljesen automatizálva, robotok végzik, nem úgy működik, mint a sarki műhelyben, hogy Sanyinak megremegett a keze, megfolyt, stb.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Igen, csak fémen megy. És hát azért akad egy pár műanyag karosszériaelem az új kocsikon. Clio2 első sárvédői, vagy pl az Espace a 3-as modellig tiszta műanyag volt, vagy ott az Avantime.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Igy van. Persze az emlitettek extrem esetek, kisebb serülesi hibak szerintem is gyakran elöfordulnak. Inkabb azon lehetne aggodni, hogyha komolyabban serül, törik, es azt követöen allitjak helyre….az emberfia meg megveszi serülesmentes ujautokent.
    Mondjuk a müanyag elemeken nem tudom mit tudunk a retegvsatagsagmerövel merni, ha jol tudom csak femen müködik, nem?
    Bocs az ekezetek miatt!

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Biztosan sok autó megsérül szállítás közben. De még mindig jobb szerintem szalonból venni egyet mint egy tényleg ismeretlen használtat. Én úgy tudom, hogy az ilyen jellegű javítások elég komoly feltételek mellett történhetnek csak meg, szóval még ha javított is, az egyáltalán nem jelent feltétlenül rosszat. A gyári garancia ugyanúgy érvényes rá. És a gyárban is nyilván fényeznek újra elemeket, valószínűleg ott sem sikerül minden 100%-osan tökéletesre. Aki esetleg tart ezektől a dolgoktól, az nézze meg átvétel előtt az autót. Minden szalonban van használt autó részleg általában, ott meg van rétegvastagság mérő. 🙂

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Annyira szélsőséges és ritka esetek, hogy a Lagermax telephelyén komoly karosszéria- és fényezőműhely van, és nehezen győzik munkával…
    Aztán kereskedő lelkiismerete válogatja, hogy tájékoztatja-e az újautó-tulajt hogy meg lett törve nullkilométeresen (gondolom az ilyenek vannak kisebbségben) és akciósan adja, vagy letagadja, és 5-10 évesen, eladásnál derül ki, amikor a leendő tulaj végigméri.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Azért szerintem ezek elég szélsőséges esetek. Ritkán fordulnak elő. És ha bebizonyosodik akkor az ember joggal érvényesíti a garanciát, amiből nagy eséllyel jól jön ki (pontosabban valami történni fog) ellenben egy használt autónál, ahol egy hét múlva már letagadják, hogy ott járt a kereskedésben.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Kb. 2 éve vezetem a céges kocsinkat, ami tempomatos. Még mindig csak addig jutottam, hogy néha “játékból” bekapcsolom. Nagyon ritka, hogy hosszabb ideig tudjak vele menni, mert mindig van valami …… lassítani kell, gyorsítani kell ….. stb. Egyszer mentem vele hosszabban, egy szombat reggel, amikor üres volt az M0.
    Amúgy meg azt tapasztaltam, hogy ha tempomattal megyek, az sokkal nagyobb figyelmet, koncentrációt követel tőlem. A lábam “már tudja”, hogy mit kell csinálni, hiszen lassan 25 éve vezetek, nem kell annyira figyelnem.
    Nekem is sokan mondják, hogy ilyen jó, meg olyan jó, lehet, hogy csak nekem nem jön be.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Nagyon igaz, amit írsz. Nekem egy ismerősöm járt úgy, hogy vett egy kocsit, és egy év múlva derült ki, hogy a jobb első ajtó és sárvédő cserélve volt és fújva is. Hosszú (újabb egy éves) ügyintézés után ő visszakapta a kocsi árát, majd egy másik kereskedésben vett egy más márkájú kocsit.
    Egy másik ismerősöm meg olyat látott, hogy a szalon tulajdonosának haverja kicsit megtörte a kocsit. Kellett neki egy bal első ajtó. Mivel nem volt raktáron, és rendelni kellett volna (de azonnal kellett) levették egy szalonban álló azonos színű autóról. Így neki gyári fényezésű autója lett. A szalonban álló kocsira pedig rendeltek egy gyári (barna) ajtót és helyben lefújták, majd eladták a kocsit, mint új autó.
    Sokat hallani a szállítás közben történt sérülésekről is.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Az egyik szalonban rákérdeztem az esetleges szállítási sérülésre. Az értékesítő valamilyen fényezési határig kötötte, hogy nem kötelesek szólni, hiszen gyári technológiával “simítják”. Hogy ez igaz-e, nem tudom. Ezt mondta

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Na, most latom egeszen jol sikerült az eszerveket felsorakoztatni es kulturaltan vitazni…ezt sokkal inkabb örömmel olvasom, mint a vagdalkozast es egymas szidalmazasat.
    En is amellett vagyok, hogy mindenki eldönti sajat maga, hogy mit akar. Ha valaki megteheti, hogy uj autot vesz, tegye, legyen vele boldog. Ha valaki hasznaltat valaszt, legyen hozza szerencseje. Mindenki addig nyujtozkodik (vagy kellene neki), ameddig a takaroja er.
    Ami viszont erdekes, hogy az uj auto vasarlasakor sem art ovatosnak lenni, mindamellett, hogy az ember sok szempontot kellene, hogy figyelembe vegyen autoja kivalsztasakor.
    2005-ben vettünk egy Ford Fiestat, ujonnan, sajnos volt vele egy erösebb koccanasom (nem en voltam vetkes), lampa, lökharito, 1-2 aprosag, de nem volt komoly a gond. Ezen kivül semmilyen mas serülest nem szenvedett az auto. Nem sokkal kesöbb eladtuk es visszavittem a szalonba, ahol vettük, hogy veszünk egy nagyobbat, Focust, mert idöközben lett kutyus, cica, lassan babat is terveztünk stb. Bemegyünk, atvizsgaljak, megnezik, majd közlik, hogy bizony at lett fujva a teteje az A es C oszlopnal es a teljes tetö??!! Kerdik, hol csinaltak! Mire mondtam, hogy ember, az egyetlen javitast itt vegeztek Önöknel, azon kivül nem lett festve, sem javitva mashol. Marpedig az egesz teteje ujra lett fujva, mondanom em kell majdnem összevesztünk, es mondtam, hogy akkor az autot azt uj koraban mar igy vettük at. Szoval vagy kapott valamit szegeny auto, vagy egyeb jegkar erhette, de ujra lett fujva.
    Szoval nezzetek at az uj autot is ha veszitek at a kereskeesben, mert nem lehet tudni, de hallottam komolyabb remtörteneteket is. Ismerösömnek rokona dolgozott Budapesten Opel szalonban, ott allitolag a szallitaskor ert komolyabb kar egy Vectrat vagy Signumot, es bizony helyre lett hozva es el lett adva uj autokent. Az a baj, hogy ilyen esetben nem is sokat tud tenni az ember, mert ha evekkel kesöbb derül csak ki, nincs bizonyitek, hogy nem a tulajdonos csinalt valamit…
    Bocsi az ekezetek hianyaert!

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Egy szombaton bementünk érdeklődni, majd az utána következő csütörtökön már kicsit komolyabb szándékkal. A mi kocsink éppen a két időpont között érkezett. A színnel nem volt probléma, mert éppen az a szín, amit amúgy is választottunk volna. Közel 4 milliót biztos nem adnék ki egy olyan kocsira ami nem tetszik. Ez egy záros időszakban kapható egyedi felszereltség, ha nekem kellett volna “összelegózni”, hogy mit kérek, lehet, hogy nem került volna bele minden, de amúgy meg jó, hogy van. Talán egyedül a tempomatot hagytam volna ki (bár azt nem tudom, hogy mit kértem volna helyette). Sokan szeretik, én sok értelmét nem látom, céges kocsiknban is van, még soha nem tudtam értelmesen használni. A kocsit amúgyis a feleségem fogja többnyire használni, ő biztosan soha nem fogja bekapcsolni. Az üzembe helyezéssel sokat nem tudtam variálni, sok, de ez van.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    A készlet autókat szinte azonnal kizártam, a számomra felesleges extrák megléte illetve a számomra fontosak hiánya miatt. Ráadásul a fehér és a szürke színt sem szerettem volna mindenáron.

    Ha nem is volt extra sürgős, de volt még rá 4-5 hónapunk, ezért bátran nyúltam konfigurátorhoz. Az még külön érdekes volt, hogy mennyire széles skálán mozog a kereskedők mozgástere alku esetén. Valahol logikusnak tűnik, hogy a kisebb kereskedések nagyobb kedvezményeket kínálnak, mint a bejáratott, nagy nevek.

    A 168e Ft-ot is soknak tartom. 😉 Azonban szerintem te ettől függetlenül is boldog vagy az új autódban.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Igazából elég gyorsan kellett az autó, így a készleten lévő kocsikból választottunk, szerencsére volt egy olyan, ami szinte mindenben megfelelt az igényeinknek. Július első hetében mentünk be először, és a döntés után 10-12 nappal átvettük az autót. Még egy másik Renault kereskedésbe mentem be, kb. azonosak voltak a lehetőségek. Ha gyártásból rendeltünk volna autót, akkor szeptember végén, október elején vehettük volna át, ez már nekünk késő lett volna.
    Az üzembe helyezés amúgy “csak” 168 ezer Ft volt, de el kellett menni közjegyzőhöz is, ha jól emlékszem azonossági nyilatkozat kellett a hitel nyilvántartásba vételhez (új PTK óta kell ez). Ez annyi, hogy megmutatod a személyit, és a közjegyző 2 perc alatt leírja, hogy tényleg “te vagy te” és ez 5 ezresbe fáj. Ezzel együtt 173 lett a vége.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Elnézésed kérem, valóban általánosítottam. Remélem belefér. 😉

    Örülök, ha neked sikerült. Én Szolnok, Debrecen, Kőszeg meglátogatása és 6-7 szabadnap (szombaton dolgoznék) és szakszervizes bevizsgáltatás után besokaltam a tutinak tűnő ajánlatoktól.

    Ööö…izé…a modernségnél odaírtam az “esetlegesent”. 😉

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Így van. A vételár csak egy fontos tényező a sok közül.

    A köztes megoldás megtalálásához nagy gurunak (vagy szerencsésnek) kell lenni. Én csak egy fapados melós vagyok.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Jelen konkrét esetben a használtnak jóval nagyobb volt az árelőnye ahhoz képest, hogy gyakorlatilag egy újszerű Citroenről van szó, nem beszélve arról, hogy a Logdy nem modernebb, sőt, ráadásul valamivel talán nagyobb is.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    [i]“A használt autó mindig is árelőnyben lesz az aktuális vételárat illetően. Innen közelítve magától értetődő, hogy jobb vétel.”[/i]

    De csak a vételárra sosem koncentrálunk ugye? 🙂
    Semmi sincs ingyen, a megbízható működés sem. Ez az új autó felára, ahogy írod. Akinek az a fontos, áldoz rá. Aki kockáztat, az használt autót vesz.

    Pont, mint a befektetési alapoknál: magas, de rizikós, vagy alacsony, de biztonságos hozam? Mindig lesznek, akik az egyik, s akik a másik utat favorizálják. Közben meg a kettő elegye a megoldás. 😉

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    A használt autó mindig is árelőnyben lesz az aktuális vételárat illetően. Innen közelítve magától értetődő, hogy jobb vétel.

    Egy új autó esetén a kiszámíthatóbbságot, a nyugodtabb éveket és az esetleges modernebbséget fizetjük ki, afféle felárként. Persze ha módunkban áll és akarjuk egyáltalán.

    Egyáltalán nem az “én fingottam bele először” a mérvadó. Mondjuk a mienkbe a kisfiam hányt először. 🙂

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Kár, hogy egy szót sem értettél meg abból, amit írtam. Örülök, hogy Kharonnak sikerült, ezek szerint nem mindenki reménytelen.
    A 30 ezres sztorit most hoztad föl, eddig 100 meg 200 volt a limit. Nehéz lesz így vitatkoznunk, hogy félrebeszélsz.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Egyetértek. Pont ezért sem szerencsés a nagy “törvényszerűség” felállítására törekedni.
    Amikor meg valakit ezzel szembesítek, akkor azt hiszi kötözködöm… 😀

    Én azt vallom, hogy az adott élethelyzet és az álmok valamiféle elegye a döntés új és használt, kicsi és nagy, erős és gyenge, diesel és benzin (hibrid) stb. közt.

    Pszichológiai tanulmányt az encores3000vidi500menőmanóstb….tengely érne meg. Bocs, ha valakit kihagytam, biztosan van ilyen

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Az autó már csak ilyen, aki a fenntartáson görcsöl és spórolni akar, az jobb, ha tömegközlekedést vagy bringát használ. Nem 200+ ezer km-t futott autókról beszéltünk amúgy, ha jól emlékszem.
    Nem ördögtől való a használtautó-vásárlás, sajnos az emberek többségének nincs más alternatívája. Persze, hogy nyugodtabb az ember annak tudatában, hogy annak az autónak amit újonnan vett, – jó eséllyel – nincs előélete és elhallgatott hibái. De az ő esetében még ha előbb is kell ráköltenie a Picassora, mint a Daciára, 1 millió Ft-tal beljebb van, mintha újat vesz. Ez esetben egyértelműen a használt volt a jobb vétel.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Azért lássuk be, Magyarországon nem túl életszerű egy teljesen felújított, félmillió km-es autó! Amikor egy átlag magyar autós 2012-es téligumival, egy másik etört jobb tükörrel, egy harmadik gyári olajjal, stb-stb… Egyébként igazad van. 😀

    Biztos bele lehet futni a tutiba. Nekem nem sikerült. Aztán mielött túl sokat költöttem volna használt utáni kajtatásra (szabadnapok, utazások, átvizsgáltatások feleslegesen), inkább állapotot vettem. Új állapotút. 😉

    Természetesen engem is leidiótázott egy rakás ismerős, hogy “mer’ a használtautó.hu-n feleennyiért félevest, 2x ennyi lóerővel”, etc. Persze link-kel egyik sem tudott segíteni. Szerintem ez is megérne egy pszichológiai vagy szociológiai tanulmányt…

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    ha az elérhető legjobb alkatraszékkel olajjal stb. végzed a karbantartásokat, akkor is ha eléri az auto 200e km-t +- néhány 10e. Megemlekedik az auto fenntartási költsége.

    sűrűsödik a ráköltések száma stb stb

    De nem akarlak meggyőzni. mindenki gondolja át mit akar és mit tehet meg

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Lehet, hogy egy 200 ezret futott autó a kopó alkatrészek viszonylag nem túl régi cseréje miatt jobb vétel, mint egy 100 ezret futott.

    Régi duma: állapotot veszünk! Nem kilométert!
    Egy teljesen felújított, félmillió km-t futott autó is lehet jobb vétel, mint egy 70 ezret futott.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    [i] Az álltalad említett árban már mindegyik 100e km felett járt. Ha épeszűek akarunk lenni és max 200e km-ig használunk autót[/i]

    Ha az az autó 100e km alatt minden szükséges karbantartást megkapott, még jó ideig nem lesznek vele komoly költségek. Többek közt ezért sem kilométer, hanem állapot alapján veszünk használt autót.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Mindamellett hogy maximálisan megértem a döntésedet egy dolgot még had fűzzek hozzá.

    Végignéztem most a használtautó.hu kínálatát eves grand c4 picassoból. Az álltalad említett árban már mindegyik 100e km felett járt. Ha épeszűek akarunk lenni és max 200e km-ig használunk autót (utána jó eséllyel irreálisan megugranak a költségek, (tudom mindig van ellenpélda de most álltalánosságban beszéljünk)) akkor fele annyi km-et tudod használni a citroent mint a daciat használhattad volna.

    Sajnos ha valaki 4m forintból szeretne egyterűt annak kompromisszumot kell kötnie. A tiédet ismerjük már. Másé lehet hogy más let volna.

    Ettől függetlenül ahogy irtad mindenki azt vesz amit akar. 😀

    Mi barátnőmmel ketten vagyunk, így egy kia riot vettem, már két éve és még jó darabig nem less vele bajom. Egy pillanatig nem bantam meg hogy nem használtat vettem. Pedig 3m-ből vehettem volna 5-6 eves 3er-t is. Sokan azt vettek volna. Na én az olyanokon röhögök nem az olyanokon mint te.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Voltak használt autoim, egyik sem volt hibátlan, pedig volt köztük garanciás is. Második új autómat nyúzom és a következő is az lesz. Pedig egyik sem volt sok milliós. Ebből a mezőnyből újra a Honda Jazz-t venném, ahogy a mostani autóm is az(de ez még a régebbi sorozat). 120 ekm után is csak kopó alkatrészekre és a kötelező szervizre kell költenem, ami tervezhető, és nekem ez a fontos. Nem megy mert nem versenyautó, de 5,2-t eszik akárhol, nincs benne 70ezres adagoló, 150ezres turbó, meg 200ezres lendkerék. Eddig bárki ült be, meglepődött, hogy “de hát én azt hittem hogy ez kicsi. …”
    Remélem pár éven belül sikerül megint lecserélni majd egy akkor már kifutó, most megjelenő ! Szintén szívómotoros! Jazz-re.
    Van a családban egy “D”-s Corsa, mindig szenved valamiben, és mindenben kisebb is. Talán futóműben jobb, de ott 16-os a kerék, nem 14-es (de legalább a gumivásárlást is fele összegből megúszom 🙂 )

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    [i]Egész európában magyarországon a legnagyobb a lakosságra atrányosított bmw 3er-ek száma[/i]

    Akkor még nem láttad, mi van Romániában és Boszniában… 🙂

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Jujj, de csudijó! Azt hiszem kezdődik az újautó vs. használt autó című szappanopera 22.172-ik része. 😀

    Mindig használt autó párti voltam, de most amikor cserélni kellett feladtam az elveimet. Fél év kutatás után sem találtam meg az a példányt, amely “kenterbe veri”… Ha nem is 3.5 M-ért, hanem 4-ért -az igényeimet a lehetőségeimhez igazítva- inkább az újautó kiszámíthatóbbságának felárát fizettem ki.

    Természetesen elfogadom, ha valaki megtalálja álmai használtját. Sajnos nekem/nekünk nem sikerült. Az ismerősi körömben kb. 7-8 használtat vettek 1-1.5 év alatt, s a náluk tapasztaltak megnyugtattak, hogy nem csináltunk feltétlenül hülyeséget.

    Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a 0% önerővel, 1.000 év hitelre “megvásárolt”, 2 mérettel nagyobb, 100 LE-vel erősebb újautóval én sem értek egyet.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Kenterbe veri? Attól függ mi a cél.

    Megbízhatóság, kényelem, esztétikum, használhatóság terén tuti hogy nem.
    Egy dologban tudják azok kenterbe verni, ráaggatott presztízs. Természetesen a műveltebb emberek ezen cask röhögnek.

    Mindig a németekhez hasonlítjuk magunkat. El kéne azoin gondolkozni, hogy miért van az hogy Németo agyig van a cikkben említett autókkal, a magyarok jó része viszont bmw 3er akar meg passatot és egyéb középkategóriás prémiumot.

    Egész európában magyarországon a legnagyobb a lakosságra atrányosított bmw 3er-ek száma, az más kérdés hogy java réaze 10 évnél öregebb, de ebből nekem az jön le hogy prémiumabbk akarunk lenni mint a németek 1/4 fizuból.

    El kéne már felejteni ezeket a marhaságokat, ha nekik jó a duster nekünk miért nem ha nekik jó a ceed a rio a swift, nekünk miért nem.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    173.000 Ft szerintem rengeteg az üzembe helyezési költségekre. 3 hónapja Fabia kombinkra 100.000 Ft volt. Igaz 23 kereskedéstől kértem árajánlatot… Volt olyan is, amelyik kedvezmény gyanánt elengedte volna.

    Nem ismerem a vásárlásod körülményeit, talán ha több ajánlatból bogarászol. Ha megtetted, akkor sztornó. 😉

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Annyival kiegészíteném a cikket, hogy ha a ferdehátúak között szerepel a Renault Clio, akkor talán a méretesebb kisautók között szerepelhetne a Renault Clio Grandtour is. A 439 literes csomagtér egész jó ebben a szegmensben. A Clio kombi 3,2-től indul, de 3,44-ért már az egészen jól felszerelt Alizé fantázianevű felszereltség is hazavihető. Én éppen egy hónapja vettem egyet, igaz, hogy magasabb felszereltséggel 3,9 m Ft-ért.
    Jópár évvel ezelőtt én is mindenkit hülyének tartottam, aki új autót vett. A családban több kocsit is úgy vettünk, hogy 3 év alattiak voltak, kevesebb, mint 20 ezer km-rel és az újkori áruk feléért.
    Most is kerestünk, de nem találtunk ilyet. Egyrészt kevsebb is a hazai használt, hiszen kevesebb újat vettek a válság után, másrészt nem olyan nagy az áresés, mint régebben.
    Így miután korábban a használt vásárlások miatt – szerencsére – nem sikerült eladósodni, most belevágtunk az újba. Hitelt pedig most éri meg felvenni igazán, hiszen az alacsony jegybanki alapkamat miatt majdnem ingyen hitelről beszélünk. Ami kicsit mellbevágott, az az üzembehelyezési költség volt, ami összesen 173 ezer Ft volt egy 1,2-es Cliora.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Ebben nem vagyok biztos, hogy kenterbe verik. Nézőpont kérdése. Én vettem már újat is és használtat is. Ha annyi pénzt szánok autóra amiért újat is kapok akkor legközelebb is azt fogok venni, még ha esetleg rosszabbul felszerelt is. Biztosan nem fogok egy ismeretlen valamit venni amikor egy újba is beleülhetek.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Nincs is mit megvenni, ezért ömlenek be a lefingott import autók. Új autót cégeken kívül csak egészen elenyésző számban vesz a magyar. A többség ennyi (vagy kevesebb) pénzből inkább használt import autót vásárol, amik még így is minden téren kenterbe verik az itt felsorolt autókat.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Szerintem ezt pont most hagyjuk is abba, hogy ki milyen jó golfot astrat tud venni ennyiért. Ez egy új autó piaci körkép. Új astrat golfot ennyiért nem lehet kapni. Ha mindenki csak használtat venne egy idő után nem lenne mit megvenni.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Igazad van,hogy csak füstokádó, dízel VW-Audi-BMW-ket látni,de azok nem is a 2,5-3,5 milliós árkategóriába tartoznak. Azok az 500 ezer-1 millió közötti “sláger” használtak. Max. 3,5 millióért lehet pl. VI-os Golfot, Aurist, Priust, Focust, Astrát, i30-at, Ceedet stb. venni használtan,amik azért nagyságrenddel komolyabbak a cikkben felsorolt típusoknál.Nem prémiumautók,hanem kvázi olcsón fenntartható, reális alternatívák.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Ilyen Mitsu Space Start még soha nem láttam – nem értem, miért cserélték le a jó kis Coltot erre? Mindenben visszalépés ez az autó ahhoz képest. Szerintem ezt Ázsiának tervezhették, aztán elhozták ide is, hátha valaki itt is meg akarja venni. De szerintem nam akarja. Még a három gyémánt se adja el, úgy látszik.

  • 2017.10.28. at 14:15
    Permalink

    Szép összeállítás. Tetszik nagyon.

    Csak sajnos ezek azok az autók kivétel talán a duster, amiből jelenleg magyarországon alig látni. Bezzeg E46 BMW minden reggel legalább hárommal találkozom, ahogy 8-10 eves passatokkal, golfokkal és egyéb itthon “premium”-nak gondold koromokádő füstgép trágyadombbal természetesen javarészt m-es néhány esetben már n-es rendszámmal. (isteni élmény, amikor beállok a pirosnál egy ilyen mögé és belső keringetésre kell kapcsolnom a klímát mert különben megfulladok)

    A cikkhez még hozzátéve a leírt árak alapárak alku nélkül. Én az én Riomat közép felszereltséggel 1,25ös motorral 3.1m huf-ért vettem.

Vélemény, hozzászólás?