Csaknem 14 milliós kárt okozott, azonnal letartóztatták

A Teslacam ismét bizonyította, miért jó, ha van az autóban kamera

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy ártatlan szituációból kerekedett óriási autós üldözés az új-zélandi Auckland városában. A Tesla Model X sofőrje több kilométeren keresztül próbálta lerázni üldözőjét, mégis ütközés lett a vége.

Elképesztő felvételek láttak napvilágot a Wham Baam Teslacam YouTube-csatornáján. A csatorna rendszeresen foglalkozik kirívó esetekkel, melyekben Teslák érintettek, a mostani azonban a szokásosnál is durvább. Az autó tulajdonosa, Geoff Gardiner gyanútlanul előzött egy feltűnően viseltes Mitsubishi Galantot, melynek sofőrje nem vette jó néven az előzést - pedig az teljesen szabályosan történt. A manőver után több mint 5 kilométeren keresztül üldözte a Model X-et a zavartan viselkedő sofőr, és miután sikerült kielőznie, többször is büntetőfékezett előtte, majd megpróbált kiszállni. Ezt látva a Tesla sofőrje jobbnak látta kihátrálni a szituációból, és a közúti tereléseket megkerülve elhajtott. Az őrült mitsubishis azonban nem volt hajlandó elfogadni ezt, így a dugóban fennakadó Teslát hamar utolérte, és ismét büntetőfékezett. A Tesla vezetője még ebből a helyzetből is menekülni tudott, de ekkor már a rendkívül feszült üldöző bevágott elé úgy, hogy a két autó összekoccant, így egy pillanatra a Mitsubishi elvesztette tapadását, és kis híján keresztbe fordult. Ezt látva Geoff megpróbált egérutat nyerni, azonban üldözője ismét ráhúzta a kormányt, és az ütközés elkerülhetetlenné vált.
Hirdetés
A férfi az ütközés után kiszállt autójából, és hevesen ütlegelni kezdte a Teslát. Geoff azonnal hívta a rendőrséget, mert az autójából sem mert kiszállni. Továbbá a mögöttük érkező autót sem akarta elengedni a vétkes sofőr, mondván, hogy az autó sofőrje majd tanúsítani tudja a rendőröknek ártatlanságát. Pechére Geoff azonnal átadta a felvételeket a rendőrségnek, így a helyszínen letartóztatták a férfit, hiszen az egyenruhások bizonyítékként elfogadták az autó fedélzeti kamerájának felvételét.
Hirdetés
Bár a balesetben senki nem sérült meg, mindkét autó alaposan összetört. Csak Geoff Teslájában közel 14 millió forintos kár keletkezett. Szerencséjére a biztosítója fedezi a javítási költségeket, de a férfi három hónapig kénytelen lemondani autójáról, ugyanis ennyi időt vesz igénybe a javítás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?